Hivatalos nyelv lehet a török az Európai Unióban, miután a ciprusi kormány kérvényezte, hogy a sziget görög és angol melletti harmadik hivatalos nyelvét is vegyék fel az unió hivatalos nyelvei közé - derül ki az EUObserver uniós ügyekkel foglalkozó brüsszeli portál szombati hírleveléből.
Mégsem a modern kori életmód a rák kialakulásának elsődleges oka – derült ki egy kutatásból, amely során több száz éves magyar múmiákat vizsgáltak. Az egyik mumifikálódott emberi maradványban ugyanis kimutatták azt a mutálódott sejtet, ami a gyilkos kórt okozza.
Cheryl Tiegs, a Sports Illustrated veterán címlaplánya összesen háromszor szerepelt a magazinban. Ő az az egykori fürdőruhamodell, aki felszólalt Ashley Graham, a fürdőruha katalógus jelenlegi címlaplánya ellen.
Simon Tibor, a Fidesz-KDNP jelöltje bízik a vasárnapi időközi salgótarjáni polgármester-választás sikerében, és szombati kampányzáró rendezvényén hangsúlyozta, hogy programja a város rövid, közép és hosszú távú érdekeit szolgálja
A kormánynak az a felelőssége, hogy a gyermekvállalás ne anyagi kérdés, hanem az élet legnagyobb kincse legyen - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős államtitkára a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj átadása alkalmából rendezett ünnepségen, a németajkú református gyülekezet templomában, Budapesten.
Mautner Zsófi egy olyan pofonegyszerű piskótareceptet mutat nekünk, amelyhez elég mindössze négy hozzávaló, ráadásul a liszt nincs is az alapanyagok között. Biztos, ami biztos, készül mellé egy narancsos szirup is, mellyel, ha nyakon öntjük a sütit, egy isteni törökös desszertet kapunk.
Európában mintegy 30 ezren foglalkozhatnak embercsempészettel, akik évente 15 milliárd eurós haszonra tesznek szert a kontinensre tartó illegális bevándorlás támogatásával - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.
Európai összehasonlításban Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban az államadósság az elmúlt években - hangsúlyozta Varga Mihály szombaton a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által rendezett konferencián, ahol azt is megerősítette, néhány év alatt elérhető, hogy hiány nélkül működjön a magyar állam.
Európai összehasonlításban Magyarországon csökkent a legnagyobb arányban az államadósság az elmúlt években - hangsúlyozta Varga Mihály szombaton a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által rendezett konferencián, ahol azt is megerősítette, néhány év alatt elérhető, hogy hiány nélkül működjön a magyar állam.
A kormánynak az a felelőssége, hogy a gyermekvállalás ne anyagi kérdés, hanem az élet legnagyobb kincse legyen - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának családpolitikáért felelős államtitkára a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díj átadása alkalmából rendezett ünnepségen, a németajkú református gyülekezet templomában, Budapesten.
Hírügynökségi jelentések szerint drámai helyzet alakult ki szombatra Görögországban a görög-macedón határ teljes lezárása után. Az athéni sajtó reggel arról számolt be, hogy több mint 25 ezer menekült, illetve migráns - az újságok megfogalmazása szerint - "bolyong" az országban.
Boise - Amikor az amerikai Rossi családnál megszólalt a telefon, és a hatóságok közölték velük, hogy megtalálták a mikrochip alapján szeretett pitbulljukat, de elütötte a vonat, azt hitték nincs már többé köztük.
A Magyar Labdarúgó Szövetség örül a FIFA-elnökválasztás eredményének, Gianni Infantino győzelmének - mondta az MLSZ honlapjának Berzi Sándor alelnök, miután hazatért a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség zürichi rendkívüli kongresszusáról.
Több matematikai modell szerint is Alejandro Inárritu A visszatérő című filmje nyeri a legjobb film Oscar-díját vasárnap este Hollywoodban, ugyanakkor az elemzők nem zárják ki, hogy az Oscar-szavazók azért még okozhatnak meglepetéseket a gálán.
Budapest – A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) örül a FIFA-elnökválasztás eredményének, Gianni Infantino (45) győzelmének - mondta az MLSZ honlapjának Berzi Sándor (66) MLSZ-alelnök.
Szombaton kiderül, hogy ki nyeri A Dal 2016 döntőjét. A nyertes győzelme megkoronázásaként képviselheti hazánkat és mérettetheti meg A Dal 2016 győztes dalát a 61. Eurovíziós Dalfesztiválon, Stockholmban. A nemzetközi versenyzők sora is lassan teljes lesz. Íme, 10 érdekesség Juhász Ervin Eurovíziós szakértőtől a mezőnyről és a versenyről: