2016. február 3. szerda

febr. 3
21:57
Bedák élete meccsére készül Manilában (Sport365)
Bedák Zsolt lesz a következő kihívója a Fülöp-szigeteki Nonito Donaire-nek, a Boksz Világszervezet (WBO) kispehelysúlyú világbajnokának, aki áprilisban lép kötelek közé magyar riválisa ellen.
febr. 3
21:59
Megdöbbentő párosítás: Canelo vs Khan májusban! (Sport365)
Május hetedikén nem más, mint a korábbi kisváltósúlyú világbajnok Amir Khan ellen teszi kockára címét a WBC középsúlyú bajnoka, a mexikói Saúl Álvarez - írja a profiboksz.hu.
febr. 3
22:00
A visegrádi országok Schengen barátai (Gondola)
A visegrádi országok Schengen barátai, ezért olyan értelmes alternatívát kell tudniuk felmutatni, amellyel megvédhető a schengeni övezet.
febr. 3
22:06
Megrázó grafikán szemléltette egy dán újságíró, hogy hányan vesztették életüket a szíriai háborúban (444.hu)
Kristian Jensen egy olyan adatbázisból dolgozott, amiben csak azokat az áldozatokat tüntetik fel, akiket nevük, koruk és nemük alapján is azonosítani tudtak. És még ez is 92 ezer ember.
febr. 3
22:09
Obama olyat tett, amit még soha (ATV)
Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe.
febr. 3
22:12
Zacher: kiszámíthatatlan, mi lesz a törökszentmiklósi mérgezés vége (Infostart)
A Honvédkórház Sürgősségi osztályának vezetője szerint teljesen kiszámíthatatlan azoknak a kábítószereknek a hatása, amelyeket együtt fogyasztanak. Zacher Gábor toxikológus az InfoRádió Aréna című műsorában a múlt heti törökszentmiklósi mérgezésről azt mondta: jelenleg nem tudják megmondani, hogy életben maradhatnak-e a császármetszéssel világra segített csecsemők.
febr. 3
22:12
Szijjártó: a visegrádi országok Schengen barátai (Infostart)
A visegrádi országok (V4) Schengen barátai, ezért olyan értelmes alternatívát kell tudniuk felmutatni, amellyel megvédhető a schengeni övezet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
febr. 3
22:12
Salgótarján helyzete drámai (ProfitLine)
A megyei jogú városok közül Salgótarján helyzete drámai, költségvetési szempontból nagyon rossz; a nógrádi megyeszékhely arányait tekintve az egyik legeladósodottabb város - mondta Kósa Lajos szerdán a városban tartott sajtótájékoztatón.
febr. 3
22:18
Pedig jól kezdett a Szolnok a Pro Recco ellen! (Infostart)
Fantasztikusan kezdett, mégis kikapott 14-11-re a Szolnok a címvédő, továbbra is hibátlan olasz Pro Recco otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának ötödik fordulójában.
febr. 3
22:18
Ezért küldhették el László Csabát az MTK-tól (Gondola)
Viszonylag csendben csordogált a téli holtszezon a magyar labdarúgásban, ám az MTK szerdán egy meglepő bejelentéssel felkavarta az állóvizet: a fővárosi klub
febr. 3
22:21
Milliárdos fogás: kamionban, mélygarázsban tárolták az adózatlan cigarettát (Adózóna)
A NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói néhány nap leforgása alatt háromszoros csapást mértek az illegális cigaretta-, és fogyasztásidohány-kereskedőkre. A lefoglalt áru piacra kerülése milliárdos bevételkiesést eredményezhetett volna – közölte a NAV.
febr. 3
22:24
Váratlanul hatalmasat fordult az olaj, kilőttek a tőzsdék (Portfolio)
Őrült napja volt az amerikai piacnak: az olaj határidős indexei váratlanul közel 10 százalékot ugrottak a kereskedés alatt, a hírre a befektetők pedig tépni kezdték a részvényeket. A...
febr. 3
22:27
Az UNICEF a Zika-vírus megállításán dolgozik (WebBeteg)
Az UNICEF 9 millió dolláros segélykérést kezdeményez, hogy programjával a vírus terjedését megakadályozza és csillapítsa annak csecsemőkre és azok családjaira gyakorolt hatását a régióban.
febr. 3
22:30
Egy góllal kapott ki a Szeged az Eurokupa-elődöntő idegenbeli odavágóján (Sport365)
A Szeged csapata egygólos hátrányba került az olasz Brescia együttesével szemben a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében.
febr. 3
22:32
Ötgólos előnyről kapott ki a Szolnok Reccóban (Sport365)
Fantasztikusan kezdett, mégis kikapott 14-11-re a Szolnok a címvédő, továbbra is hibátlan Pro Recco otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának ötödik fordulójában.
febr. 3
22:39
A fővárosi önkormányzat öntudatlanul is megalkotta a Nagy Magyar Beruházások Tökéletes Emlékművét (444.hu)
Tényleg nem tudok belekötni, pont olyan lett, mint a beruházás, aminek emléket állít. 10/10, na.
febr. 3
22:45
A világűr nyersanyagkészletét 'bányászná' Luxembourg (ProfitLine)
Aszteroidák és az azokból kinyert nyersanyagok kereskedelmi hasznosítását tenné lehetővé elsőként Európában egy most készülő törvény segítségével Luxembourg - közölte újságírókkal Luxembourgban Etienne Schneider gazdasági miniszter.
febr. 3
22:48
Az ország több pontján is demonstráltak a pedagógusok - a nap hírei (Infostart)
Február 9-ére hívja össze a köznevelési kerekasztalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon.
febr. 3
22:54
Férfi vízilabda Eurokupa - Egygólos hátrányban a Szeged az elődöntőben (Infostart)
A Szeged csapata egygólos hátrányba került az olasz Brescia együttesével szemben a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében.
febr. 3
22:54
287 millió gyűlt össze az ökumenikusok adventi gyűjtésén (Gondola)
Mintegy 287 millió forint felajánlás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezethez a 2015
febr. 3
23:03
Búcsú - a Toyota nyugdíjazza a fiataloknak szánt Scion márkát (Auto Pult)
Épp a minap írhattuk meg a jó hírt, hogy a Toyota teljes egészében megvásárolja a Daihatsut, ezzel új szövetségesre számíthatnak a japánok, miközben a gyártási költségek optimálása és a technológiák megosztása révén fejlettebb rendszerek ugyancsak kilátásba kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban szomorú hírt is hallhatunk felőlük, ugyanis egy másik almárka, a Scion mindeközben búcsúzik.
febr. 3
23:03
Rómában is nyert a Napoli, nem hibáztak a nagyok (Sport365)
A Serie A 23. fordulójának rangadóján a Napoli a Lazio otthonában nyert, de begyűjtötte a három pontot a Juventus, a Fiorentina, a Milan és az Inter is.
febr. 3
23:05
Az Infiniti az új Renault Sport partnere lesz a Forma-1-ben (Auto Pult)
Új szintre lép az Infiniti részvétele a Forma-1-ben. A 2016-os szezontól kezdődően a márka az új Forma-1-es Renault Sport csapat szakmai partnere lesz. A nagyteljesítményű hibridek terén szerzett szakértelemével az Infiniti mérnöki támogatást nyújt a Renault Energy Forma-1-es motorjaiban található energia-visszanyerő rendszerhez (ERS), amely két motoros generátor egységet, az MGU-H-t és MGU-K-t,…
febr. 3
23:06
Mecsetbe látogatott Barack Obama, bírálva a muzulmánellenes kirohanásokat (Infostart)
Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe.
febr. 3
23:07
Az Autó Pult Év Autói 2015 – megvannak a győztesek, I. rész (Auto Pult)
Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk ki a legjobbakat, azonban idén olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve…
febr. 3
23:12
Obama egy amerikai mecsetbe látogatott (Gondola)
Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe
febr. 3
23:12
Nekünk vannak tökös tanáraink (444.hu)
A miskolci Herman Ottó gimnázium törte meg a hallgatást, a tiltakozáshoz azóta több száz iskola csatlakozott. A diákok szerint a tanárok bátorsága miatt. Rég nem volt akkora tüntetés Miskolcon, mint amit most összehoztak.
febr. 3
23:14
Bencsik András elnézést kért Galló Istvánnétól (444.hu)
febr. 3
23:18
Kis magyar tőzsdeélet (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,75 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 23 395,73 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
febr. 3
23:24
Leállították a csehszlovák kommunista miniszterelnök elleni büntetőeljárást (Infostart)
Leállították a Lubomír Strougal volt csehszlovák kommunista miniszterelnök és belügyminiszter elleni büntetőeljárást, akit az ügyészség szerint felelősség terhel azért, hogy a hatvanas évek első felében emberek haltak meg, amikor megpróbálták átlépni a Csehszlovákia nyugati határain kiépített vasfüggönyt - közölte a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal szerdán Prágában.
febr. 3
23:24
Nőtt a költségvetési csalások aránya, még mindig kicsi a megtérülés a büntetőeljárásban (Adózóna)
Az esetek 95,85 százalékában költségvetési csalás miatt indított büntetőeljárást tavaly a NAV Bűnügyi Főigazgatósága, a maradékban például szerzői joggal, orgazdasággal, csődbűncselekménnyel kapcsolatos eljárások szerepelnek.
febr. 3
23:30
Megúszhatja a büntetést a volt kommunista kormányfő (Gondola)
Leállították a Lubomír Strougal volt csehszlovák kommunista miniszterelnök és belügyminiszter elleni büntetőeljárást, akit az ügyészség szerint felelősség terhel azért, hogy a hatvanas évek első felében emberek haltak meg, amikor megpróbálták átlépni a Csehszlovákia nyugati határain kiépített vasfüggönyt – közölte a Kommunizmus Büntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal szerdán Prágában
febr. 3
23:30
Zikaláz - ÁNTSZ: Magyarországon nem várható széles körű járvány (WebBeteg)
Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű Zika-láz-járvány legyen - mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
febr. 3
23:36
Alázott a Barcelona, Suárez és Messi hetet rúgtak a Valenciának (Sport365)
A spanyol Király-kupa elődöntőjének első meccsén a Barcelona 7–0-ra verte a Valenciát, Lionel Messi mesterhármast, Luis Suárez négy gólt szerzett.
febr. 3
23:38
A Newcastle a fontmilliók ellenére kikapott, egy pontot hozott a Chelsea (Sport365)
A Chelsea a Watford vendégeként lépett pályára, míg az Everton a Newcastle Unitedet fogadta a Premier League hétközi fordulójában.
febr. 3
23:45
Nőket is temettek Stonehenge-nél (444.hu)
Megdőlni látszik a nézet, hogy a szakrális hely a férfiak világa lett volna.
febr. 3
23:47
Pécsen még a KLIK ellenfórumán is a miskolciak mellett álltak ki (444.hu)
Egy társuk kérte őket, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a miskolci társaikkal. Mindenki felállt.
febr. 3
23:48
Suárez és Messi gólözönnel ütötte ki a Valenciát (Infostart)
A címvédő FC Barcelona rendkívül könnyedén, 7-0-ra kiütötte a Valencia együttesét a labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjének szerdai első felvonásán.
febr. 3
23:48
Újabb republikánus politikus készül kiszállni (Gondola)
Rick Santorum, volt pennsylvaniai kongresszusi képviselő bejelenteni készül, hogy nem kampányol tovább, már nem pályázik pártja elnökjelöltségére - jelentették szerda este a CNN-re hivatkozva az amerikai televíziók
febr. 3
23:48
Szijjártó a köztévében is nekiment az EP-elnöknek (Alternatív Energia)
A külügyminiszter most európaiatlannak és tisztességtelennek nevezte Schulzot.

Keresés