2016. február 3. szerda

febr. 3
22:09
Szemétnek hitte, ezért kitakarította a kiállítási tárgyat (hirado.hu)
Egy kortárs műalkotást egyes darabjaitól szabadította meg a takarítónő egy mannheimi templomban.
febr. 3
22:09
Obama olyat tett, amit még soha (ATV)
Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe.
febr. 3
22:12
Zacher: kiszámíthatatlan, mi lesz a törökszentmiklósi mérgezés vége (Infostart)
A Honvédkórház Sürgősségi osztályának vezetője szerint teljesen kiszámíthatatlan azoknak a kábítószereknek a hatása, amelyeket együtt fogyasztanak. Zacher Gábor toxikológus az InfoRádió Aréna című műsorában a múlt heti törökszentmiklósi mérgezésről azt mondta: jelenleg nem tudják megmondani, hogy életben maradhatnak-e a császármetszéssel világra segített csecsemők.
febr. 3
22:12
Szijjártó: a visegrádi országok Schengen barátai (Infostart)
A visegrádi országok (V4) Schengen barátai, ezért olyan értelmes alternatívát kell tudniuk felmutatni, amellyel megvédhető a schengeni övezet - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az M1 aktuális csatorna műsorában szerdán.
febr. 3
22:12
Salgótarján helyzete drámai (ProfitLine)
A megyei jogú városok közül Salgótarján helyzete drámai, költségvetési szempontból nagyon rossz; a nógrádi megyeszékhely arányait tekintve az egyik legeladósodottabb város - mondta Kósa Lajos szerdán a városban tartott sajtótájékoztatón.
febr. 3
22:18
Pedig jól kezdett a Szolnok a Pro Recco ellen! (Infostart)
Fantasztikusan kezdett, mégis kikapott 14-11-re a Szolnok a címvédő, továbbra is hibátlan olasz Pro Recco otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának ötödik fordulójában.
febr. 3
22:18
112 újságíró halt meg a munkája során 2015-ben (Metropol)
Legtöbben robbantásokban vagy emberrablás következtében, golyózáporban, vagy célzott támadásokban vesztették életüket.
febr. 3
22:18
Felemás pólós este a BL-ben (Metropol)
Háromból két férficsapatunk nyert a BL főtábláján.
febr. 3
22:21
Milliárdos fogás: kamionban, mélygarázsban tárolták az adózatlan cigarettát (Adózóna)
A NAV észak-alföldi pénzügyi nyomozói néhány nap leforgása alatt háromszoros csapást mértek az illegális cigaretta-, és fogyasztásidohány-kereskedőkre. A lefoglalt áru piacra kerülése milliárdos bevételkiesést eredményezhetett volna – közölte a NAV.
febr. 3
22:21
Szijjártó: meg kell védeni a Nagy-Britanniában tisztességesen dolgozók érdekeit (hirado.hu)
"Az EU erősebb Nagy-Britanniával, mint nélküle" - fejtette ki a külügyminiszter.
febr. 3
22:23
Beváltotta ígéretét Obama: ellátogatott egy mecsetbe (hirado.hu)
Nyolc év után, elnöksége utolsó évében látogatott el egy mecsetbe az amerikai elnök.
febr. 3
22:24
Váratlanul hatalmasat fordult az olaj, kilőttek a tőzsdék (Portfolio)
Őrült napja volt az amerikai piacnak: az olaj határidős indexei váratlanul közel 10 százalékot ugrottak a kereskedés alatt, a hírre a befektetők pedig tépni kezdték a részvényeket. A...
febr. 3
22:25
112 újságíró vesztette életét munkája során 2015-ben (hirado.hu)
Legtöbben robbantásokban vagy emberrablás következtében vesztették életüket.
febr. 3
22:27
Falat építenek Bagdad köré is (hirado.hu)
Árkot is ásnak az iraki főváros köré.
febr. 3
22:27
Az UNICEF a Zika-vírus megállításán dolgozik (WebBeteg)
Az UNICEF 9 millió dolláros segélykérést kezdeményez, hogy programjával a vírus terjedését megakadályozza és csillapítsa annak csecsemőkre és azok családjaira gyakorolt hatását a régióban.
febr. 3
22:29
Egyre több e-autó fut a magyar utakon – egyre több a „konnektor” is (hirado.hu)
Megállíthatatlannak tűnik az elektromos autók térhódítása Magyarországon: tavaly rekordszámban keltek el, idén pedig minden eddiginél több elektromos töltő létesül.
febr. 3
22:30
Egy góllal kapott ki a Szeged az Eurokupa-elődöntő idegenbeli odavágóján (Sport365)
A Szeged csapata egygólos hátrányba került az olasz Brescia együttesével szemben a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében.
febr. 3
22:32
Ötgólos előnyről kapott ki a Szolnok Reccóban (Sport365)
Fantasztikusan kezdett, mégis kikapott 14-11-re a Szolnok a címvédő, továbbra is hibátlan Pro Recco otthonában a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtáblájának ötödik fordulójában.
febr. 3
22:39
Baráti hangulatú orosz-bajor találkozó (hirado.hu)
Oroszország Bajorországgal fennálló különleges viszonyát méltatta Putyin orosz elnök, amikor Seehofer bajor kormányfőt fogadta.
febr. 3
22:39
A fővárosi önkormányzat öntudatlanul is megalkotta a Nagy Magyar Beruházások Tökéletes Emlékművét (444.hu)
Tényleg nem tudok belekötni, pont olyan lett, mint a beruházás, aminek emléket állít. 10/10, na.
febr. 3
22:45
A világűr nyersanyagkészletét 'bányászná' Luxembourg (ProfitLine)
Aszteroidák és az azokból kinyert nyersanyagok kereskedelmi hasznosítását tenné lehetővé elsőként Európában egy most készülő törvény segítségével Luxembourg - közölte újságírókkal Luxembourgban Etienne Schneider gazdasági miniszter.
febr. 3
22:48
Az ország több pontján is demonstráltak a pedagógusok - a nap hírei (Infostart)
Február 9-ére hívja össze a köznevelési kerekasztalt az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Megkezdődött az influenzajárvány Magyarországon.
febr. 3
22:54
Férfi vízilabda Eurokupa - Egygólos hátrányban a Szeged az elődöntőben (Infostart)
A Szeged csapata egygólos hátrányba került az olasz Brescia együttesével szemben a férfi vízilabda Eurokupa elődöntőjében.
febr. 3
23:03
Búcsú - a Toyota nyugdíjazza a fiataloknak szánt Scion márkát (Auto Pult)
Épp a minap írhattuk meg a jó hírt, hogy a Toyota teljes egészében megvásárolja a Daihatsut, ezzel új szövetségesre számíthatnak a japánok, miközben a gyártási költségek optimálása és a technológiák megosztása révén fejlettebb rendszerek ugyancsak kilátásba kerültek. Ezzel párhuzamosan azonban szomorú hírt is hallhatunk felőlük, ugyanis egy másik almárka, a Scion mindeközben búcsúzik.
febr. 3
23:03
Rómában is nyert a Napoli, nem hibáztak a nagyok (Sport365)
A Serie A 23. fordulójának rangadóján a Napoli a Lazio otthonában nyert, de begyűjtötte a három pontot a Juventus, a Fiorentina, a Milan és az Inter is.
febr. 3
23:05
Az Infiniti az új Renault Sport partnere lesz a Forma-1-ben (Auto Pult)
Új szintre lép az Infiniti részvétele a Forma-1-ben. A 2016-os szezontól kezdődően a márka az új Forma-1-es Renault Sport csapat szakmai partnere lesz. A nagyteljesítményű hibridek terén szerzett szakértelemével az Infiniti mérnöki támogatást nyújt a Renault Energy Forma-1-es motorjaiban található energia-visszanyerő rendszerhez (ERS), amely két motoros generátor egységet, az MGU-H-t és MGU-K-t,…
febr. 3
23:06
Mecsetbe látogatott Barack Obama, bírálva a muzulmánellenes kirohanásokat (Infostart)
Az iszlám vallás elleni támadás egyben támadás az összes hit ellen - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök szerdán, amikor hivatalba lépése óta először ellátogatott egy amerikai mecsetbe.
febr. 3
23:07
Az Autó Pult Év Autói 2015 – megvannak a győztesek, I. rész (Auto Pult)
Már bőven 2016-ot írunk, de ami késik, az nem múlik: a beígért Autó Pult Év Autói 2015 szavazással jelentkezünk. Az Autó Pult magazin épp a napokban ünnepli 6. születésnapját, ami azt jelenti, hogy saját Év Autói választásunk is immár hatéves múltra tekint vissza. Rendszerint az óév végén vagy az újév elején választjuk ki a legjobbakat, azonban idén olyan sok fontos modell hazai bemutatása illetve…
febr. 3
23:12
Nekünk vannak tökös tanáraink (444.hu)
A miskolci Herman Ottó gimnázium törte meg a hallgatást, a tiltakozáshoz azóta több száz iskola csatlakozott. A diákok szerint a tanárok bátorsága miatt. Rég nem volt akkora tüntetés Miskolcon, mint amit most összehoztak.
febr. 3
23:14
Bencsik András elnézést kért Galló Istvánnétól (444.hu)
febr. 3
23:18
Kis magyar tőzsdeélet (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 162,75 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 23 395,73 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
febr. 3
23:24
Leállították a csehszlovák kommunista miniszterelnök elleni büntetőeljárást (Infostart)
Leállították a Lubomír Strougal volt csehszlovák kommunista miniszterelnök és belügyminiszter elleni büntetőeljárást, akit az ügyészség szerint felelősség terhel azért, hogy a hatvanas évek első felében emberek haltak meg, amikor megpróbálták átlépni a Csehszlovákia nyugati határain kiépített vasfüggönyt - közölte a Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló és Dokumentáló Hivatal szerdán Prágában.
febr. 3
23:24
Nőtt a költségvetési csalások aránya, még mindig kicsi a megtérülés a büntetőeljárásban (Adózóna)
Az esetek 95,85 százalékában költségvetési csalás miatt indított büntetőeljárást tavaly a NAV Bűnügyi Főigazgatósága, a maradékban például szerzői joggal, orgazdasággal, csődbűncselekménnyel kapcsolatos eljárások szerepelnek.
febr. 3
23:30
Zikaláz - ÁNTSZ: Magyarországon nem várható széles körű járvány (WebBeteg)
Magyarországon nincs meg annak a feltétele, hogy széles körű Zika-láz-járvány legyen - mondta Dánielis Ágnes, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) járványügyi főosztályvezetője az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
febr. 3
23:36
Alázott a Barcelona, Suárez és Messi hetet rúgtak a Valenciának (Sport365)
A spanyol Király-kupa elődöntőjének első meccsén a Barcelona 7–0-ra verte a Valenciát, Lionel Messi mesterhármast, Luis Suárez négy gólt szerzett.
febr. 3
23:38
A Newcastle a fontmilliók ellenére kikapott, egy pontot hozott a Chelsea (Sport365)
A Chelsea a Watford vendégeként lépett pályára, míg az Everton a Newcastle Unitedet fogadta a Premier League hétközi fordulójában.
febr. 3
23:45
Nőket is temettek Stonehenge-nél (444.hu)
Megdőlni látszik a nézet, hogy a szakrális hely a férfiak világa lett volna.
febr. 3
23:47
Pécsen még a KLIK ellenfórumán is a miskolciak mellett álltak ki (444.hu)
Egy társuk kérte őket, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a miskolci társaikkal. Mindenki felállt.
febr. 3
23:48
Suárez és Messi gólözönnel ütötte ki a Valenciát (Infostart)
A címvédő FC Barcelona rendkívül könnyedén, 7-0-ra kiütötte a Valencia együttesét a labdarúgó spanyol Király Kupa elődöntőjének szerdai első felvonásán.
febr. 3
23:48
Szijjártó a köztévében is nekiment az EP-elnöknek (Alternatív Energia)
A külügyminiszter most európaiatlannak és tisztességtelennek nevezte Schulzot.

Keresés