Változatlan szinten, 312-nél indítja a szerdai napot a forint az euróval szemben miközben a feltörekvő devizák piacán viszonylag jó a hangulat. A régióban ma kiemelten figyelnek a befektetők a...
Ismét beindult a pletyka arról, hogy összeolvasztanák a Raiffeisen Bank Internationalt osztrák tulajdonosával, a Raiffeisen Zentralbankkal. A legkülönfélébb kimenetek lehetségesek, Karl Sevelda...
A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves bővülést mutatnak. Az NGM szerint a szektor kiemelkedően jó évet zárt tavaly.
A Danubius Hotels tavaly 3,5 milliárd forintot fordított magyarországi szállodáinak felújításaira, a beruházások az idén folytatódnak, a tervek szerint közel 7 milliárd forintból - közölte a Danubius Hotels Zrt. az MTI érdeklődésére.
Kedden hajnalban szúrt le egy 36 éves férfit kedd hajnalban Szegeden, a a Négylépcsős Sörözőben. Egyelőre nem világos, hogy miért, a gyilkosság előtt nem veszekedtek. A Délmagyar azt írja, hogy a 24 éves tettes részben beismerő vallomást tett, és azt is, hogy ismerősei szerint a fiúnak volt már egy öngyilkossági kísérlete is, és sokat ivott, emiatt pedig gyakran megsérült.
Egy hódmezővásárhelyi lakossági fórumon Lázár János élesen kritizálta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt, amelyet szerinte be kellene zárni - értesült a hvg.hu.
Már a közüzemi számlákat sem tudja fizetni a BHRT, nemhogy az ötmillió eurós tagdíjat az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének. A csatornát elvileg sugárzási díjból kéne fenntartani, de a lakosság fele ezt nem hajlandó befizetni Bosznia-Hercegovinában, ami az első európai ország lehet, ahol nem működik közszolgálati csatorna. (BalkanInsight)
Az OTP Bank és az AXA Bank Europe SA megállapodást írt alá az AXA Bank magyarországi üzletágának megvásárlásáról - jelentette be a magyar pénzintézet szerdán a Budapest Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A minap bejelentett 100-150 ezer fős közszféra-leépítés kisebb feszültségek melletti végrehajtását segíthetné, ha a foglalkoztatók járulékterhei mérséklődnének - veti fel Krisán László. A kormány...
Új utakon kalandozik a Daimler konszern. Miközben a Mercedes-Benz hamarosan elkészíti versenyhajóját, néhány márkakereskedés új jövevényt üdvözölhet: a négykerekűek mellett az MV Agusta motorkerékpárok is elérhetőek lesznek bizonyos szalonokban.
A decemberi 5,0 százalékos növekedéssel együtt 2015-ben a kiskereskedelmi forgalom 5,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, amikor 5,2 százalékos volt az éves forgalom bővülése. A naptárhatással korrigált adatok 4,5 százalékos decemberi és 5,6 százalékos egész éves növekedést mutatnak - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Átfogó szakmai ismeret, vezetői tapasztalat, megfelelő attitűd és hozzáállás – ezek a szempontok szerepelnek első helyen a vállalati vezetők kiválasztásánál. A szektor vállalatai különösen fontos elvárásként határozzák meg a beilleszkedő képességet, a vállalati kultúra elfogadását és azt, hogy az új vezető hitelesen képviselje a cég értékeit, a kihívásokat pedig lehetőségként élje meg.
Havi legfeljebb ezerötszáz eurós szociális juttatást valamint az integráció és a munkába állás megtagadása esetén a támogatások 25 százalékos csökkentését javasolta a kormánykoalíció kisebbik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) kedden.
A jelentősebb mennyiségű csapadék és az ezzel párosuló hóolvadás következtében a Dunán számottevő árhullám vonul le - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szerda reggel az MTI-vel
Az adóelkerülés visszaszorítására kidolgozott európai bizottsági javaslatcsomag elősegíti a bejelentett munkavállalást, a foglalkoztatottak biztonságát, valamint a döntéshozók munkáját a foglalkoztatáspolitika terén - írta keddi közleményében Kósa Ádám fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő.
Nettó 97 ezer forint a tavaszi kalászos növények vetőmagjaira vonatkozó, egy tonnára vetített ár, amelyet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tájékoztató jelleggel tett közzé. Az illetékes bizottság ülésén elhangzott: közepes vetőmag keresletre számítanak 2016-ban. Növekvő érdeklődés kísérheti a sörárpát, a szójatermesztési kedv viszont csökkenhet - értesült a ProfitLine.hu.
Változatlan szinten, 312-nél indította a szerdai napot a forint az euróval szemben miközben a feltörekvő devizák piacán viszonylag jó volt a hangulat. A régióban ma kiemelten figyelnek a befektetők a...
A szakember nem tudta azonnal megjavítani az elromlott készülékét, az idős asszony ellen személyi szabadság megsértésének bűntette miatt emeltek vádat.
Bár Rogán Antal már két héttel ezelőttre ígérte, egyelőre nyoma sincs az Országgyűlés honlapján és a Magyar Közlönyben a Nemzeti Otthonteremtési Közösség(ek)re, közkeletűvé vált rövidítéssel a NOK-ra...
Jeb Bush és a szövetségesei több mint 14 millió dollárt költöttek az iowai jelölőgyűlésre szervezett kampányra. Az elnökjelölt-aspiráns alig 3 százalékot tudott elérni a hétfő esti voksoláson.
A japán jegybank elnöke Tokióban tartott beszédében kijelentette, hogy az alacsony inflációs környezet következtében további monetáris lazító intézkedések követhetik a január végi kamatvágást. Ez...
Több pénzintézetnél igényelhető a Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK), amely 10+10 millió forinttal kecsegtet a feltételeknek megfelelő családoknak. Csalogatóak az ingyenmilliók, de nem árt...
A kaliforniai vízügyi hatóságok elővigyázatosságból a nyári száraz időszak végéig, azaz októberig meghosszabbították a korábban példa nélküli víztakarékossági intézkedéseket.