2016. február 5. péntek

febr. 5
11:27
Különleges Rolls-Royce az örök szerelem jegyében (Auto Pult)
A Rolls-Royce-nál idejekorán beköszöntött a Valentin nap. Legalábbis így tűnik a Ghost Eternal Love, azaz örök szerelem elnevezésű különkiadása alapján, amely kizárólag a kínai piacot szólítja meg.
febr. 5
11:29
További lóerőkkel csábít az Audi RS Q3 performance (Auto Pult)
A performance utónévvel rendelkező kiadások sorát bővíti az RS Q3 különleges verziója, amely testvéreihez, az RS6-hoz és RS7-hez hasonlóan további lóerőket szorít ki magából. Nevezetesen 367 lóerő feszül a kompakt crossover lemezei alatt.
febr. 5
11:30
Mindent vitt tavaly a Fidesz-közeli média (Kreatív Online)
Az állami hirdetésekből csak Simicska médiabirodalma maradt ki 2015-ben.
febr. 5
11:30
Az az ember vagy, amilyen nyelven beszélsz (Gondola)
Februári ülésén az EP Kisebbségügyi Munkacsoportja Navracsics Tibort, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős tagját fogadta
febr. 5
11:30
Egészen meglepő módon nem talált bűnös politikusokat a Quaestor-ügyben az ügyészség (444.hu)
Ismertették a Quaestor-vádiratot. Tarsolynak már csak 3 milliója volt, amikor elkapták, Orgován Béla ellen külön nyomoznak. A fővárosi főügyész szerint csak 2010 előtt hibáztak a hatóságok, de az is elévült, azóta semmi látnivaló.
febr. 5
11:31
Frissen harminc: 1986 autós újdonságai, avagy 2016 új veteránjai (Auto Pult)
Idén épp 30 éve, hogy 1986-ot írtunk; azt az évet, amelyet azóta is gyakran emlegetjük. Számunkra a szokványosnál kedvesebb 1986, hiszen az Autó Pult szerkesztőségében Szabó kolléga és jómagam is ekkor születtünk, azonban általában nem vidám dolgok kapcsán, hanem minden idők legnagyobb és legszomorúbb atomkatasztrófája, a csernobili reaktorrobbanás miatt emlékeznek sokan erre az évre.
febr. 5
11:32
Influenza vagy nátha? (Gondola)
A hasonló tünetek miatt gyakran nehéz megkülönböztetni a náthát és az influenzát. Érdemes-e antibiotikumot szedni?
febr. 5
11:32
Legalább 600 milliót költött az állam a dunaújvárosi stadionra. A csapat most csődközelbe került, mindenkit kirúgnak. (444.hu)
De Tiborcz István és az Elios legalább pénzénél maradt.
febr. 5
11:33
Mit rejteget négy román és egy moldáv férfi egy autóbuszban? (Privátbankár)
Csempész cigarettát. Nem is jutottak tovább a Törteli pihenőnél.
febr. 5
11:35
Brókerbotrány: vádat emeltek Tarsolyék ellen - frissítve (Privátbankár)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-ügyben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.
febr. 5
11:36
A kecskeméti Mercedes-Benz Gyár bérlakás programot indít (ProfitLine)
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. igen kedvezményes áron kínál lakhatást dolgozóinak Kecskeméten, 40 frissen felújított bérlakásban.
febr. 5
11:36
Rekordévet zárt a Paksi Atomerőmű (Portfolio)
Több tekintetben is rekordévet zárt tavaly a Paksi Atomerőmű, ennek kapcsán tartott ma sajtótájékoztatót az MVM és a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója. 2015-ben az erőmű teljesítmény kihasználtsága 90...
febr. 5
11:38
Quaestor: Tarsoly és 10 másik bűntársa ellen emeltek vádat (Portfolio)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-ügyben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt. Ibolya Tibor fővárosi főügyész...
febr. 5
11:40
Napokon belül jön a nagy orosz privatizációs csomag (Portfolio)
A befektetőknek már csak néhány napot kell várniuk, hogy megtudják, egyes állami cégekben mekkora tulajdonrészt magánosít az orosz kormány - jelentette be Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési...
febr. 5
11:48
Quaestor - Vádat emeltek tizenegy ember ellen (Gondola)
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-ügyben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt
febr. 5
11:54
Átlagosan csaknem 26 millió forintot keresnek a cégvezérek (HR Portál)
Egy friss felmérés szerint a cégvezetők hatmillióval kerestek jobban tavaly, mint egy évvel korábban. Egy átlagos ügyvezető igazgató összesen 26 millió forintot keres évente, és 13 millió forintos autót vezet.
febr. 5
11:54
Bryant viszi a vállán a Lakerst (Sport365)
A Los Angeles Lakers az idény végén visszavonuló Kobe Bryant remek játékával nyert a New Orleans Pelicans otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság legutóbbi játéknapján.
febr. 5
11:56
Jön az ítélet, mi lesz veled magyar cafeteria? (HR Portál)
A SZÉP-kártya és az Erzsébet-utalvány miatt indult uniós kötelezettségszegési ügyben február 23-án lesz az ítélethirdetés az Európai Unió Bíróságán a bizottság és a magyar kormány perében - írja a Hvg.hu.
febr. 5
11:56
Megvan Jagr 1100. gólpassza (Sport365)
A Florida Panthers 6-3-ra legyőzte a vendég Detroit Red Wings csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga csütörtöki játéknapján, a hazaiak legendás cseh csatára, Jaromir Jagr pályafutása 1100. gólpasszát adta. Jagr előtt Wayne Gretzky, Ron Francis, Mark Messier, Raymond Bourque és Paul Coffey érte el ezt a határt. Az olimpiai és világbajnok, Stanley Kupa-győztes támadó - aki február 15-én lesz…
febr. 5
11:57
"Ha mondani akarsz valamit, most mondjad!" Clinton kiakadt a tévévitán (ATV)
Rendkívül éles vitát folytatott elsősorban a pénz szerepéről, a Wall Streetről és külpolitikai kérdésekről csütörtökön este New Hampshire-ben Hillary Clinton és legnagyobb vetélytársa, Bernie Sanders. A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó két politikus országos tévévitában feszült egymásnak, a New Hampshire államban lévő Manchester városában.
febr. 5
11:59
„A Klik biztosan bekerül a magyar oktatás fekete könyvébe” (ATV)
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ az Orbán-rendszer talán legvitatottabb szervezete. A tanárok, tanítók, tanügyi dolgozók, diákok és szülök tüntetéssorozatában épp most került a támadások középpontjába. Íme, néhány markáns vélemény róla.
febr. 5
12:03
Pókként él tovább Johnny Cash (444.hu)
Egy új tarantulafajt neveztek el az énecashről.
febr. 5
12:05
Edda Művek: Liberális szenny ömlik mindenhol a csatornákból (444.hu)
Ti nem emberek, hibridek vagytok! - írja az Edda, és az együttes szerint a liberóták (liberális idióták) idővel lezuhannak majd a dimenziók legaljára, a mélybe.
febr. 5
12:06
Az ENSZ Julian Assange-nak adott igazat (Kreatív Online)
A jogellenes fogvatartásért kárpótlás illeti meg a Wikiéeaks alapítóját.
febr. 5
12:06
Harmincnyolc áramtolvaj bukott le Kántorjánosiban (Kripto Akadémia)
Az egyikük vadkender termesztéséhez használta az áramot.
febr. 5
12:08
Tragédia! Stroke végzett a 34 éves modellel (Kripto Akadémia)
Amerikában mindenki a "Snapchat királynő" néven ismerte.
febr. 5
12:09
Búcsúzhatunk a méregdrága albérletáraktól? (Privátbankár)
Stagnálni látszanak a fővárosi albérletárak. Már egy éve nem változtak a bérleti díjak a belvárosban, mivel egyre kisebb a kereslet, ráadásul a kínálat is drasztikusan növekszik: februárban 30 százalékkal több lakás volt a piacon, mint egy évvel korábban. Hosszútávon normalizálódhatnak az árak.
febr. 5
12:09
Orbán kért valamit Tállaitól ­– évi 277 óra az életünkből (Adózóna)
A miniszterelnök azt kérte Tállai Andrástól, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős államtitkárától, hogy tegyen javaslatot az adóeljárás módosítására – tájékoztatott a Kornyányinfón Lázár János.
febr. 5
12:09
Nagyot zuhant a BNP-Paribas profitja (ProfitLine)
A BNP Paribas profitja 52%-kal 665 millió euróra esett vissza, melynek fő oka az olaszországi eszközökön elkönyvelt leírás.
febr. 5
12:10
Tarlós: 2019 őszére újul meg a 3-as metró (Kripto Akadémia)
A felújított szerelvények már korábban forgalomba állhatnak.
febr. 5
12:11
Megvan a dátum, mikor lesz kész a 3-as metró felújítása - frissítve (Privátbankár)
Kész az ütemterv, a végső átadási határidő pedig 2019. szeptember 30.
febr. 5
12:11
Megválasztották az év adótanácsadóját (ProfitLine)
Immár negyedik alkalommal hirdették meg a többfordulós szakmai versenyt, melyre több mint 2500-an neveztek, közülük került ki az idei győztes.
febr. 5
12:12
Tömegével hagyhatják el a magyarok Budapestet (Pénzcentrum)
Több tízmilliót is spórolhatnak az agglomerációban....
febr. 5
12:12
LMP: új oligarchákat "épített fel" Orbán (Kripto Akadémia)
Az adófizetők a vesztesei a Simicskával folytatott háborúnak.
febr. 5
12:15
Florida egyes megyéiben egészségügyi szükségállapotot hirdettek a Zika-vírus miatt (WebBeteg)
Florida kormányzója szerdán rendkívüli állapotot hirdetett a déli szövetségi állam négy megyéjében, ahol felbukkant a Zika-vírus.
febr. 5
12:15
Eddig ketten jelentkezhettek be Tóbiás József székéért (ATV)
Közeledik a szocialisták nyári tisztújítási időszaka. A jelenlegi elnök belső ellenzéke a tavaly novemberi kongresszus után akarta csak elkezdeni a helyezkedést, ám miután elszámították magukat a várható végeredmény tekintetében, hirtelenjében egymással is meggyűlt a bajuk. Információink szerint egyelőre két kihívója akadt a júniusban leköszönő pártelnöknek.
febr. 5
12:17
Zika-láz - Várandós nőnél mutatták ki a fertőzést Spanyolországban, ő lehet az első európai eset (WebBeteg)
Spanyolországban kimutatták a Zika-vírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt - közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön. Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.
febr. 5
12:17
Aknavető, gépágyú, bomba: Tatabányán razziázott a rendőrség (ATV)
Egy tatabányai garázsban préselt robbanóanyagot, aknavetőket, tüzérségi lövedékeket és egyéb haditechnikai eszközöket találtak, a feltételezett tulajdonost a Tatabányai Járásbíróság pénteken jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője az MTI-t-
febr. 5
12:18
Komoly privatizációra készül Moszkva (Infostart)
A befektetőknek már csak néhány napot kell várniuk, hogy megtudják, egyes állami cégekben mekkora tulajdonrészt magánosít az orosz kormány - jelentette be Alekszej Uljukajev gazdaságfejlesztési miniszter pénteken.
febr. 5
12:18
Tarlós: 2019 őszére újítják fel a 3-as metrót (Infostart)
Elkészült 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. - közölte Tarlós István főpolgármester pénteken budapesti sajtótájékoztatóján.
febr. 5
12:24
Éles vita a két demokrata elnökjelölt-aspiráns között (Gondola)
Rendkívül éles vitát folytatott elsősorban a pénz szerepéről, a Wall Streetről és külpolitikai kérdésekről csütörtökön este New Hampshire-ben Hillary Clinton és legnagyobb vetélytársa, Bernie Sanders
febr. 5
12:24
Robbanóanyagot és lőszereket találtak egy tatabányai garázsban (Alternatív Energia)
A gyanúsítottat korábban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.
febr. 5
12:26
Tarlós 2019-re ígéri a 3-as metró felújítását (Gondola)
Elkészült 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019
febr. 5
12:27
Mennyit lehet keresni nyugdíj mellett? (HR Portál)
Ha valaki ez év szeptember 1-től megy a nők 40 éves kedvezményes nyugdíjába, de szeptember közepétől ismét dolgozik nyugdíj mellett, akkor az év hátralévő részében a nyugdíj melletti keresetnél a minimálbér 18-szorosának részarányos részét kell figyelembe venni, vagy év végéig megkeresheti a 2016-ban aktuális 1.998.000.- Ft-ot? Ha következő év februárjában még a 2016-os évre tekintettel kap…
febr. 5
12:27
Gladbach-Werder, női kézi BL, EBEL - napi program (Sport365)
Gladbach-Werder, női kézi BL, EBEL - napi program.
febr. 5
12:28
Üdülési támogatás nyugdíjasoknak (Gondola)
A kedvezményezettek köre: azon belföldi illetőségű, öregségi nyugellátásban részesülő, 60
febr. 5
12:29
Ha a felmentési időm átnyúlik a nyugdíjba, akkor nem jár végkielégítés? (HR Portál)
Kormánytisztviselő vagyok, április 1. napjától nyugdíjas kívánok lenni (42 év folyamatos munkaviszony). December 27-én kértem munkáltatómtól az ezzel kapcsolatos teendőit végezze el. Nyugdíjas évek számítására 2014-ben került sor, 2013. dec. 31-ig. A határozatot elküldtem a kormányhivatalba. Kérdéseim: Szükséges-e friss számítás, mert hogy kérik. Az alábbiakat most olvastam, az Önök…
febr. 5
12:30
Merkel dilemmája (Gondola)
Angela Merkel egyre nehezebb helyzetbe hozza magát immáron belpolitikai szempontból is.
febr. 5
12:36
ENSZ: Tűnjön el a föld színéről a nők megcsonkítása! (Infostart)
Több mint 200 millió lány és asszony szenvedte el nemi szervének megcsonkítását az ENSZ gyermekjogi szervének (UNICEF) 30 országra épülő friss kutatása alapján, ez az adat jóval magasabb, mint a korábbi becslések voltak.
febr. 5
12:36
Tarlós szerint 2019 végére lesz kész a 3-as metró (444.hu)
A főpolgármester pénteken jelentette be, hogy elkészült a 3-as metró infrastrukturális felújításának ütemterve, amely szerint a végső átadási határidő 2019. szeptember 30. Tarlós elmondta, hogy a felújított szerelvények már korábban, 2019 nyarán forgalomba állhatnak. Megemlítette azt is, hogy az agglomerációs közlekedés állam általi visszavételéről szóló alapmegállapodás várhatóan február 17-éig…

Keresés