Összesen 12 államban tartanak az Egyesült Államokban előválasztást vagy jelölőgyűlést az úgynevezett "szuperkedden". Hatalmas lépést tesz az elnökjelöltség felé az a jelölt-aspiráns, aki megnyeri ezt a fordulót - mondta az InfoRádiónak a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója.
Kérhet-e a munkaadó a munkavállaló korábbi munkahelyétől információkat, átpasszolhatja-e az adatokat másnak, ha igen, milyen feltételekkel? Összefoglaltuk a munkáltatói adatkezelés szabályait.
Jó reggelt! Március 1. van, és akinek még nem tűnt volna fel: zuhog az eső. Az a fajta eső esik, aminél nem szabad közel menni a járdán a házfalakhoz, mert akkor pont a fejünkön fognak szétplaccsanni a tetőkről leeső nagyobb, koszos cseppek, de nem szabad a padkához sem közel menni, mert akkor meg az autók fröcskölnek le. Amúgy, nem tudom miért, de ma kezdtem el gondolkodni azon, hogy az…
A népszavazási folyamat körül minden egyes lépés megmutatta, mit gondolnak a függetlenségről és a választások tisztaságáról azok, akiknek a törvény szerinte erre kellene vigyáznia.
Az Országgyűlés kedden a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A képviselők emellett a posta és a jegybank adatszolgáltatási gyakorlatán is szigoríthatnak, továbbá egy év haladékot adhatnak a cégeknek és civil szerveteknek az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes rendelkezéseinek alkalmazásához.
Az igazságszolgáltatás pártatlanságát hangoztatta a bukaresti külügyminisztérium hétfőn, válaszképpen Orbán Viktor miniszterelnök kijelentésére, miszerint Romániában politikai hadjárat folyik magyar politikusokkal szemben.
12 milliárd dollár értékben kínált fel kötvényeket az amerikai olajipari óriás, az Exxon Mobil, ami az év eddigi egyik legnagyobb vállalati kötvénykibocsátása - írja a Marketwatch. Kötvényeket...
Az Egyesült Államokban ma tartják az előválasztási folyamat legfontosabb fordulóját: a republikánusok 595, a demokraták 1015 delegátust - az elnökjelöltet állító országos pártkonvención a jelöltet megválasztó küldöttet - választanak a "szuperkeddi" voksolásokon.
Székesfehérváron, Szolnokon és Pécsen eddig sem kellett fizetni a parkolásért az e-autók tulajdonosainak, márciustól Debrecenben és Kaposváron sem kell keresniük a parkolóórákat.
Nyolc holland dzsihadistát ölt meg az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet a múlt héten Szíriában, mert a fegyveresek meg akartak szökni - jelentette hétfőn a Rakkát Csöndben Lemészárolják nevű civil szervezet.
A Nemzeti Választási Bizottság - a testület elnöke javaslatával szemben - Erdősi Lászlóné vasárnapi boltzárra vonatkozó népszavazási kérdését hitelesítette a szocialista beadvány ellenében. Múlt hét végén a választási iroda vezetője mindkét kezdeményezést az NVB elé terjesztette.
A kanadai gyógyszeripari vállalat, a Valeant tegnap bejelentette, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) vizsgálatokat folytat a cégnél. A részvények több mint 16 százalékot estek tegnap. ...
Hevesek az érzelmek és felfokozott a hangulat az elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban az úgynevezett szuperkedd előtt, amikor több szövetségi államban is előválasztást tartanak. Virginiában egy fotóriporter tűzött össze helyi idő szerint hétfőn a titkosszolgálat egyik ügynökével a republikánusok jelöltségére pályázó Donald Trump rendezvényén.
Figyelmeztetést adott ki a befektetőknek a Societe Generale, mely hangsúlyozza, a legutóbb kibontakozott rali az arany esetében nem fenntartható, és itt az ideje eladni a nemesfémet - írja a CNBC. ...
Hevesek az érzelmek és felfokozott a hangulat az elnökválasztásra készülődő Egyesült Államokban az úgynevezett szuperkedd előtt, amikor több szövetségi államban is előválasztást tartanak. Virginiában egy fotóriporter tűzött össze helyi idő szerint hétfőn a titkosszolgálat egyik ügynökével a republikánusok jelöltségére pályázó Donald Trump rendezvényén. A Time magazin egyik fotóriporterét a…
Az egyenlőtlenségek utóbbi években tapasztalt növekedése azt eredményezte, hogy zsugorodott a középosztály Európában - ez derült ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) és az Európai Bizottság közös tanulmányából, amelyet hétfőn mutattak be Brüsszelben a szerzők.
Több fronton is élénkülhet idén a lakáspiac az FHB Jelzálogbank Nyrt. szerint, a lakások iránti kereslet növekedése és a lakásárak emelkedése, valamint a kínálat késleltetett bővülése várható.
Egy gyermekotthonban a betöltetlen munkakörök és a dolgozók felkészítésének hiánya a gyermekek jogainak sérelméhez vezet, az ombudsman szerint ezt támasztják alá a kalocsai speciális gyermekotthonban feltárt visszásságok is - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
A Tescónál március 10-én kezdődnek a bértárgyalások, erre vonatkozóan szóbeli megerősítést kaptak a cégtől - mondta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke.
Tovább egyeztetnek a Volán szakszervezetek és a munkáltató a bérfejlesztésről és egy sztrájk esetén nyújtandó elégséges szolgáltatásról - mondta Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezetek elnöke, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szóvivője hétfőn.
A Rák könnyű pénzszerzésen törti a fejét, a Szűznek az jelentene segítséget, ha végre túltenné magát a sérelmein, a Bak harcias kedvében ma könnyen begurul.
Figyelmeztetést adott ki a befektetőknek a Societe Generale, mely hangsúlyozza, a legutóbb kibontakozott rali az arany esetében nem fenntartható, és itt az ideje eladni a nemesfémet - írja a CNBC. ...
Az Országgyűlés ma a közoktatás állapotáról tart összesen mintegy nyolcórás politikai vitanapot az MSZP kezdeményezésére. A képviselők emellett a posta és a jegybank adatszolgáltatási gyakorlatán is szigoríthatnak, továbbá egy év haladékot adhatnak a cégeknek és civil szerveteknek az új polgári törvénykönyv (Ptk.) egyes rendelkezéseinek alkalmazásához.
Márciussal jó időszak köszönthet a tőzsdékre, legalábbis ezt mutatják a múltbeli adatok: az S&P 500 indexnél a március-április közti időszak az év legerősebb két hónapja - írja a CNBC. Erős időszak...