Eszébe is jutott valaha laptoppal szelfit készíteni? Ha igen, de nem tudta, hogyan kivitelezze, ne aggódjon, itt a megoldás. Három New York-i férfi kifejlesztette a laptopot tartó szelfibotot, így akár a laptoppal is készíthetünk fotókat.
Ki kell dolgozni Budapest márkastratégiáját, a magyar fővárost a különböző célcsoportok számára jól kommunikálható branddé kell tenni, arra is ügyelve, hogy maguk a városlakók is jól érezzék magukat Budapesten - állapították meg az Országmárka 2.0 című szakmai konferencia résztvevői kedden Budapesten, az Akvárium Klubban.
Nyon – A labdarúgó Európa-bajnokságon közreműködő 18 vezetőbíró névsorát már december közepén közzétette az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), viszont a teljes stábok kijelölésére azonban március első napjáig várni kellett.
Adát és Kisót nyolc évvel ezelőtt láthattuk együtt képernyőn, ám ezúttal Tordai Istvánnak köszönhetően ismét egy adásba kerülhettek a SportVerda című autós műsorban.
Spanyolország eddigi legnagyobb vállalati csődje várhat az Abengoa nevű energetikai vállalatra, amely kedden hozta nyilvánosságra, hogy 1,2 milliárd euró nettó veszteséggel zárta a tavalyi évet.
Hatalmas erőtartalék van a roma kultúrában és történelemben - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden Budapesten, a roma holokausztra emlékező kulturális esten.
A Debrecen 5-0-ra legyőzte a harmadosztályú Nyíregyházát a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének keddi visszavágóján, így kettős sikerrel jutott a legjobb négy közé. A múlt nyáron igazolt Takács Tamás először talált be tétmeccsen Loki-mezben - rögtön háromszor.
Egy, a CNN és az ORC közvéleménykutató intézettel közösen készített országos felmérése szerint Clinton és Saunders egyaránt megverné a legnépszerűbb republikánus elnökjelölt-aspiránst.
Jó hangulatban folyt az európai kereskedés a nap folyamán, és biztatóan nyitottak a tőzsdék Amerikában is.Már mindhárom nagy index 2% feletti emelkedésben 2016.03.01 21:06A szuperkedd árnyékában...
Az athéni kormány 470 millió euró (csaknem 146 milliárd forint) segélyt kért az Európai Uniótól a menekültválság kezelésére - jelentette kedden az ANT1 görög tévécsatorna.
Hazai idő szerint február 29-én hajnalban zajlott le az Oscar-díjátadó, ahol kiosztották az aranyszobrokat. A legjobb film kategóriában jelöltek igencsak megihlettek egy portugál grafikust.
Kassai Viktor játékvezetői stábjának tagjaként Ring György, Tóth Vencel, Albert István, Bognár Tamás és Farkas Ádám is ott lesz a nyári, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságon.
A Star Wars legújabb epizódja megdöntötte minden idők legnézettebb és legnagyobb jegybevételt generáló filmjének magyarországi rekordját: Az ébredő erőt alig több mint tíz hét alatt mintegy 1,223 millió néző látta, akik csaknem kétmilliárd forintot hagytak a mozipénztárakban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fűtéstechnikai eszközöket, bojlereket, radiátorokat, és targoncát is lefoglalt Debrecenben egy, mintegy 140 millió forint adótartozást felhalmozott gazdálkodó telephelyéről. A lefoglalt épületgépészeti eszközöket árverésen értékesítik majd.
Madrid – Ha mindenki megütné a szintemet, elsők lennénk – mondta Cristiano Ronaldo (31) a Real Madrid portugál csillaga, miután szombaton hazai pályán kikaptak a városi rivális Atlético Madrid csapatától.
A gazdasági káosz után a politikai zűrzavar is kezd eluralkodni az összeomlás szélén álló Venezuelában. Ezúttal a politikai fordulathoz szükséges ellenzéki többségű parlament hatáskörét korlátozta a...
Az Igazságügyi Minisztérium (IM) néhány héten belül szeretné megkezdeni az egyeztetést az állatvédelmi szervezetekkel az állatkínzással összefüggő szabályozásról.
A veresegyházi vonalon újraindult a vonatközlekedés, a bakonyi vonalon viszont csak szerda déltől állhat helyre a forgalom. Mindkét vonalon kidőlt fa okozott problémát - közölte a Mávinform kedd este az MTI-vel.
Egy, a szuperkeddi szavazás reggelén nyilvánosságra hozott felmérés szerint bármelyik demokrata elnökjelölt legyőzné a novemberi elnökválasztáson Donald Trumpot.
Madrid – Ha mindenki megütné a szintemet, elsők lennénk – mondta Cristiano Ronaldo (31) a Real Madrid portugál csillaga, miután szombaton hazai pályán kikaptak a városi rivális Atlético Madrid csapatától.
Az al-Kaida vezetőit rendkívüli módon aggasztotta, hogy soraikba kémeket küldtek, drónokkal és titkosszolgálati figyelték a mozgásukat. Legalábbis erről tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyeket Oszama bin Laden pakisztáni rejtekhelyén találtak az amerikaiak, és amelyek közül több mint száznak a titkosságát most oldották fel Washingtonban. Bin Laden állatólag aggódott amiatt, hogy a felesége…
Csütörtökön a szerb kormány levélben kéri fel Tomislav Nikolic szerb elnököt, hogy oszlassa fel a parlamentet, és írja ki az előre hozott választásokat - jelentette be Aleksandar Vucic miniszterelnök kedden a szerbiai közszolgálati televízió esti interjúműsorában.