2016. március 12. szombat

márc. 12
18:42
Durva támadást intéztek Magyarország ellen (Portfolio)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Der Spiegelnek adott, a hetilap szombati számában megjelent interjúban "durva és valótlan támadást"...
márc. 12
18:44
Szíjjártó: újabb durva támadás a Spiegelben (Gondola)
Szijjártó: a német kormány igazságügyi minisztere durva támadást intézett Magyarország ellen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint Heiko Maas német igazságügyi miniszter a Der Spiegelnek adott, a hetilap szombati számában megjelent interjúban "durva és valótlan támadást" intézett Magyarország ellen
márc. 12
18:54
A Honvéd sokkolta a debreceni futballszurkolókat (Infostart)
A Budapest Honvéd nagy meglepetésre 3-0-ra győzött Debrecenben a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában. A hajdúságiak veresége már csak azért is váratlan, mert eddig nem kaptak ki az idén, ráadásul hazai pályán az előző négy találkozójukat megnyerték. A kispestiek harmadik győzelmüket aratták vendégként a szezonban, legutóbb decemberben a Puskás Akadémia otthonából hozták el a három pontot.
márc. 12
18:56
Újabb gálaelőadást tartott a Barcelona (Infostart)
A listavezető Barcelona 6-0-ra győzött a Getafe ellen a spanyol labdarúgó-bajnokság szombati játéknapján.
márc. 12
18:57
Mostantól minden román állampolgár havonta betekinthet az állami intézmények működésébe (444.hu)
Ritkán gondolok arra, hogy Magyarországot akár Romániához is lehetne csatolni, de ez egy ilyen alkalom.
márc. 12
19:00
Kedden lesz a legvacakabb idő a hosszú hétvégén (Kripto Akadémia)
Vasárnap némi napsütés, 9-14 fok.
márc. 12
19:15
Lavina Dél-Tirolban, hatan meghaltak (Gondola)
Hat sítúrázó veszítette életét szombaton az észak-olaszországi, dél-tiroli Ahrn-völgyben (olaszul Valle Aurina) lavinaomlás következtében, egy társuk megsérült, nyolcat sikerült élve kimenteni - jelentette az ANSA olasz hírügynökség a mentőalakulatokra hivatkozva
márc. 12
19:15
Megfejtették! Ezért pusztulnak tömegesen a méhek (ProfitLine)
Ötvenhét különböző rovarirtószer nyomait azonosították mérgezett európai háziméhek szervezetében lengyel kutatók, akik a Journal of Chromatography A című folyóiratban ismertették eredményeiket.
márc. 12
19:16
A Barca féltucatot gurított a madridi kiscsapat hálójába - videó (Sport365)
A Barca 50 perc alatt ötöt, összesen hatot lőtt a Getafénak szombat délután a Nou Campban, ahol Neymar duplázott, Messi pedig bombagólja mellett két találatot is előkészített az első félidőben. Az argentin egyébként kihagyott egy, Neymar által kiharcolt tizenegyest (Guaita kivédte; ez már a 8. kimaradt Barca-büntető a szezonban). Munir, Arda és Juan Rodríguez (öngól) nevét találjuk még a…
márc. 12
19:21
Friss! Az Ötöslottó nyerőszámai a 10. héten (Pénzcentrum)
Vajon elvitte valaki a 290 milliót?...
márc. 12
19:21
Sebesültek és letartóztatások Donald Trump chicagói választási nagygyűlésén (ATV)
A rendőrség korábbi információival ellentétben Donald Trump chicagói kampányrendezvényén mégis voltak sebesültek és letartóztatások. A rendezvényt Chicagóban tartották volna, de Trump hívei és ellenfelei összecsaptak, ezért a republikánus elnökjelölt-aspiráns elnapolta a nagygyűlést. Két republikánus elnökjelölt-aspiráns jelezte: lehetséges, hogy nem támogatják Trump elnökjelöltségét.
márc. 12
19:33
Robbanótestet találtak Székesfehérváron (Gondola)
Százkilós világháborús robbanótest került elő Székesfehérváron a sóstói tanösvény építésekor szombat délután, a környéket lezárták - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-vel
márc. 12
19:33
Labdarúgó NB I - A sereghajtó pontot szerzett a címvédő vendégeként (Kripto Akadémia)
OTP Bank Liga, 25. forduló: Videoton FC-Békéscsaba Előre 1-1 (0-1)
márc. 12
19:35
Helyretette a törököket a francia elnök (Gondola)
Francois Hollande francia államfő kizárt bármilyen kompromisszumot Törökországgal az emberi jogok vagy az uniós vízumkönnyítés kérdésében.
márc. 12
19:39
Női kézilabda: Célba érhet a Martin-Elek páros (Agroinform)
Ha idehaza is sikerül legyőzni Lengyelországot, a magyar válogatott kvalifikálja magát az Európa-bajnokságra.
márc. 12
19:45
A zikaláz elleni oltóanyag csak évek múlva kerülhet forgalomba (Infostart)
Szlávik János infektológus szerint a következő hónapokban még sok minden ki fog derülni a zikavírusról, az oltóanyag pedig csak évek múlva kerülhet forgalomba.
márc. 12
19:48
"Magyarország akkor tudott előbbre lépni, amikor maga vette kezébe saját sorsának irányítását" (Infostart)
Magyarország akkor tudott előbbre lépni, amikor maga vette kezébe saját sorsának irányítását és nem engedte, hogy azt mások tegyék - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára szombaton Királyhelmecen (Královsky Chlmec).
márc. 12
19:48
Sebesültek és letartóztatások Trump chicagói nagygyűlésén (Infostart)
A rendőrség korábbi információival ellentétben Donald Trump chicagói kampányrendezvényén mégis voltak sebesültek és letartóztatások. A rendezvényt Chicagóban tartották volna, de Trump hívei és ellenfelei összecsaptak, ezért a republikánus elnökjelölt-aspiráns elnapolta a nagygyűlést. Két republikánus elnökjelölt-aspiráns jelezte: lehetséges, hogy nem támogatják Trump elnökjelöltségét.
márc. 12
19:48
Hidegzuhany a Honvédtól a Debrecennek - videós összefoglaló! (Sport365)
A Budapest Honvéd nagy meglepetésre 3-0-ra győzött Debrecenben a labdarúgó NB I 25. fordulójában, szombaton. A hajdúságiak veresége már csak azért is váratlan, mert eddig nem kaptak ki az idén, ráadásul hazai pályán az előző négy találkozójukat megnyerték.
márc. 12
19:50
Az ötös lottó nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó televízióban közvetített számsorsolásán, szombat este az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
márc. 12
19:51
Kleinheisler Lászlót ajnározta az edzője (Kripto Akadémia)
„Kis pitbullnak” becézi.
márc. 12
19:53
Itt vannak az e heti ötös lottó nyerőszámai (Kripto Akadémia)
A Joker: 474148
márc. 12
19:57
Két sebesültje van az alabamai börtönlázadásnak (ATV)
Börtönlázadás tört ki az alabamai Holman börtönben helyi idő szerint szombaton reggel. A lázadást órákon belül leverték, de két alkalmazott megsebesült.
márc. 12
20:03
Szeressed magad az Isten szerelmére! (444.hu)
Forrás Zsófia kiállt a Váci utcában kvzáipucéran bioúszógumival, és hagyta, hadd bámulják az emberek. Öntestkép-aktivizmus Budapesten.
márc. 12
20:05
Kikormolták a Puskás Akadémia púzóját (444.hu)
A listavezető Ferencváros hazai pályán 4-0-ra legyőzte a Puskás Akadémia FC-t a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 25. fordulójában, adta hírül az MTI. „A baloldal érdeke volt, (...) az biztos, hogy senkit nem kértem, senkit nem utasítottam” - nyilatkozta a meccs előtt két nappal egy teljesen más ügyben a Ferencváros elnöke.
márc. 12
20:09
Esterházy Jánosra emlékeztek Prágában (Gondola)
Esterházy Jánosra, a szlovákiai magyarság két világháború közötti politikai vezetőjére emlékeztek szombaton Prágában a csehországi magyarok
márc. 12
20:11
Sebesültek és letartóztatások Trump nagygyűlésén (Gondola)
A rendőrség korábbi információival ellentétben Donald Trump chicagói kampányrendezvényén mégis voltak sebesültek és letartóztatások
márc. 12
20:13
Nincs telitalálat a lottón (Gondola)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 10. héten megtartott ötös lottó és joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 28 (huszonnyolc) 30 (harminc) 35 (harmincöt) 56 (ötvenhat) 84 (nyolcvannégy) Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt; a 4 találatos szelvényekre egyenként 1 498 460; a 3 találatos szelvényekre 19 780; a 2…
márc. 12
20:16
Merkel a menekültek beilleszkedési kötelezettségét hangsúlyozta (ATV)
A menekülteknek a beilleszkedés nem lehetőség, hanem kötelesség Németországban - hangoztatta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szombaton a tartományi választásokat felvezető kampányt záró beszédében.
márc. 12
20:18
ÁFA kulcs - lényegesen nagyobb szabadságot adna az EU a tagállamoknak (ProfitLine)
A jelenleginél lényegesen nagyobb szabadságot kapnának az uniós tagállamok az általános forgalmi adó (áfa) mértékének megállapításában az Európai Bizottság állítólag jövő héten benyújtandó javaslata értelmében - derült ki a pénteken kiszivárgott tervezetből.
márc. 12
20:24
Tovább növelte előnyét a listavezető Ferencváros (Infostart)
Az éllovas Ferencváros hazai pályán 4-0-ra nyert a Puskás Akadémia ellen a labdarúgó OTP Bank Liga szombati 25. fordulójában, ezzel, illetve a Debrecen váratlan vereségével tovább növelte előnyét a tabellán.Az FTC immár 22 ponttal vezet, de az MTK egy mérkőzéssel kevesebbet játszott.
márc. 12
20:27
Szakértői kabinetet akar a Szlovák Nemzeti Párt (Gondola)
Ha nem lesz sikeres a kormányalakítási tárgyalások első köre, vagyis Robert Fico nem tud kormányt alakítani, akkor a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) kérni fogja az államfőt arra, hogy nevezzen ki szakértői kormányt - jelentette be Andrej Danko az SNS elnöke, pártjának szombati kongresszusán
márc. 12
20:36
Kihátrált a wellnessbunkerből az MNB alapítványa (444.hu)
Az alapítvány által közölt tervrészlet is arról árulkodik, hogy medencékkel bővített rekreációs helyiséget is terveztek a Budai Vár mélyére.
márc. 12
20:38
Botokkal verték a török partiőrök a migránsokat (444.hu)
A partiőrség szerint csak le akarták állítani a csónak motorját.
márc. 12
20:45
NB1: A hajrában szórta meg a Fradi a Puskás Akadémiát (Gondola)
A listavezető Ferencváros a mérkőzés utolsó harmadában négy gólt szerezve nyert a vendég Puskás Akadémia ellen az OTP Bank Liga 25
márc. 12
20:47
Ferenc pápa nyáron Lengyelországba látogat (Gondola)
Ferenc pápa július 27. és 31. között Lengyelországba látogat, részt vesz a katolikus Ifjúsági Világtalálkozón, megtekinti az auschwitz-birkenaui egykori náci német haláltábort, és felkeresi a legfontosabb lengyel búcsújáróhelyet, Czestochowát - jelentette be szombaton Federico Lombardi vatikáni szóvivő
márc. 12
20:51
Lukaku kiejtette a Chelsea-t, Diego Costának elgurult a gyógyszere! (Sport365)
Eldőlt: semmilyen trófeát nem nyer idén az a Chelsea, amely tavaly a PL-serleget és a Ligakupa-címet is elhódította! Az Everton jutott be szombat este az FA-kupa elődöntőjébe a Goodison Parkban - csatlakozva a Crystal Palace-hoz.
márc. 12
21:00
Vízilabda BL: fölényes hazai győzelem Szolnokon (Infostart)
A Szolnok a papírformának megfelelően fölényesen győzte le a pont nélküli Galatasarayt, ezzel továbbra is tapad az élen álló Pro Reccóra és a Jug Dubrovnikra a Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hetedik fordulóját követően.
márc. 12
21:15
"Van szándék a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatára" - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
Biztonságosnak tartja az ország határait a belügyminiszter. Az oktatási államtitkár szerint van szándék a Nemzeti Alaptanterv felülvizsgálatára. Több ezren tüntettek Varsóban a lengyel kormány ellen az alkotmánybíróság székhelye előtt. A nap hírösszefoglalója.
márc. 12
21:51
Lázár: a nemzetté válásban 48-nak döntő szerepe van (Infostart)
A nemzetté válásban az 1848-as forradalomnak és a szabadságharcnak döntő szerepe van - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton Makón.
márc. 12
21:51
Először kapott ki idén Hiddink Chelsea-je angol csapattól (Infostart)
Az angol FA-kupa negyeddöntőjében az Everton 2-0-ra legyőzte a holland edzővel, Guus Hiddinkkel angol klubok ellen még veretlen Chelsea-t és továbbjutott.
márc. 12
21:57
Merkel kampányzárója: a beilleszkedés kötelesség (Gondola)
A menekülteknek a beilleszkedés nem lehetőség, hanem kötelesség Németországban - hangoztatta Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke szombaton a tartományi választásokat felvezető kampányt záró beszédében
márc. 12
21:57
Kleinheisler beállása után még hármat lőtt a Bayern, Coman-gólpassztripla - videó (Sport365)
A címvédő és listavezető Bayern München hazai pályán 5-0-ra legyőzte a Werder Brement szombaton a Bundesliga 26. fordulójában.
márc. 12
21:59
Rétvári Bence Királyhelmecen emlékezett (Gondola)
Magyarország akkor tudott előbbre lépni, amikor maga vette kezébe saját sorsának irányítását és nem engedte, hogy azt mások tegyék - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) parlamenti államtitkára szombaton Királyhelmecen (Královsky Chlmec)
márc. 12
22:27
Vízilabda BL: az OSC megverte a belgrádi Partizant (Infostart)
Az Eger és a Szolnok után a harmadik magyar résztvevő, az OSC is nyert a Bajnokok Ligája főcsoportos küzdelmeinek hetedik fordulójában: az újbudai gárda a belgrádi Partizant múlta felül két góllal.
márc. 12
22:30
Lehengerlő hajrá a Fraditól: Böde-dupla, Radó-álomgól - videó (Sport365)
A listavezető Ferencváros 4-0-ra legyőzte a Puskás Akadémiát a labdarúgó NB I szombati 25. fordulójában, és előnye már beláthatatlan, több mint 20 pontos a Debrecen vereségének is köszönhetően.
márc. 12
22:33
A román határt térképezik fel az embercsempészek (Gondola)
Görögországból, Törökországból és Szerbiából is egyre több migráns indul Magyarország felé, hogy elérje végcélját, Németországot.
márc. 12
22:45
Megemelkedett a szabadtéri tűzesetek száma (Infostart)
Márciusban eddig több mint hetven szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, s ebből 55 eset az elmúlt hétvégén történt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF)
márc. 12
22:45
Örök nyugalomra helyezték Kaliforniában a volt first ladyt (Infostart)
A kaliforniai Simi Valleyben, a Reagan Elnöki Könyvtár melletti parkban férje, Ronald Reagan mellé eltemették pénteken Nancy Reagant.
márc. 12
22:51
Hóesés is lehet a nemzeti ünnepen (Gondola)
Vasárnap több-kevesebb napsütésre számíthatunk, szórványosan esővel. Hétfőn nem valószínű csapadék, kedden viszont havazás, havas eső is lehet, a mennyisége azonban nem lesz jelentős

Keresés