A Jobbik alelnöke szerint nincs bejegyzett Farkasok nevű egyesület, nincsen költségvetési támogatása, így nem lehet szervezetként beszélni a sajtó által különleges párthadseregként emlegetett Farkasok nevű társaságról
A németországi tartományi választások eredményei tükrözik, hogy a társadalom egyes rétegeinek nem sikerült megmagyarázni a migrációs politikát - vélekedett Kiss J
Görögországban már 44 ezer migráns torlódik. Céljuk, hogy eljussanak Európa belsejébe. Miután hetek óta zárva a görög-macedón határ, keresik az új útvonalakat.
A világhírű brit festőművész, Francis Bacon (1909-1992) öt nagy értékű festményét lopták el egy madridi lakásból, a képek értékét 30 millió euróra (mintegy 9,3 milliárd forintra) becsülik, így ez az utóbbi évtizedek legnagyobb kortárs műkincslopása Spanyolországban - közölte vasárnapi kiadásában az El País című napilap.
Varga Éva független jelöltet választották polgármesternek a Baranya megyei Szentkatalinban vasárnap tartott időközi választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője az MTI-vel.
A magyar női kézilabda-válogatott nem tudta bebiztosítani a helyét a decemberi, svédországi Európa-bajnokságon, miután vasárnap Érden egy góllal kikapott a lengyel csapattól.
Hétfőn kezdődik New Yorkban az ENSZ Nők Helyzetét Vizsgáló Bizottságának ülésszaka, amelyen Magyarországot Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára képviseli
Fehérné Andorka Ildikó független jelöltet választották polgármesternek a Békés megyei Dombiratoson vasárnap tartott időközi választáson - közölte a helyi választási iroda vezetője
A Real Sergio Ramos fejesgóljával szerzett vezetést az első félidő közepén a Las Palmas vendégeként, s bár a Castillában nevelkedett Willian José egyenlített három perccel a rendes játékidő letelte előtt, Casemiro pillanatokkal ezután bevitte az újabb találatot a 29. forduló vasárnap esti bajnokiján. A brazil is szöglet után bólintott a kapuba Ramoshoz hasonlóan. A 3. helyezett királyiak továbbra…
Németországban nagy jelentősége volt a menekültválságnak a vasárnapi tartományi (Landtag-) választásokon, a "szupervasárnap" eredményei azonban csak az első pillantásra tűnnek a Merkel-kormány menekültpolitikája elleni népszavazásnak - írta az urnazárás után kiadott elemzésében a Választási Kutatócsoport (Forschungsgruppe Wahlen) nevű mannheimi intézet, amely szerint Angela Merkel kancellár…
Újabb városokban rendeltek el kijárási tilalmat a főként kurdok lakta délkelet-törökországi térségben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség vasárnap.