2016. március 16. szerda

márc. 16
9:32
Eséssel indít a BUX a hosszú hétvége után (Portfolio)
Kis eséssel indított a magyar tőzsde a hosszú hétvége után annak ellenére, hogy az európai részvénypiacokon mérsékelt emelkedésekkel indult a nap. A BUX esésében a Mol és az OTP is szerepet játszik....
márc. 16
9:32
Danny DeVito szakított "ikertestvérével", Sanders mellett kampányol (ATV)
Danny DeVito színész Missouri államban kampányolt Bernie Sanders, demokrata elnökjelölt-aspiráns mellett. Beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy a Demokrata Párt elnökjelöltjének "olyan férfinak kell lennie, aki az igazságot mondja." Majd a színpadra szólította Sanders-t. "Ikertestvére", Arnold Schwarzenegger azonban a republikánus John Kasich jelölt-aspiráns mögé sorakozott fel.
márc. 16
9:33
London cáfolja katinai részvételét Líbiában (Gondola)
A londoni kormány cáfolta kedd este, hogy Nagy-Britannia ezer katonával részt venne egy líbiai intervencióban
márc. 16
9:33
Tűz a parkolóban - Három kocsi is égett Nyíregyházán (Alternatív Energia)
márc. 16
9:34
CIB Bank: zuhanó bevételek, zuhanó veszteség (Portfolio)
Az egy évvel korábbi 104 milliárd forintos mínusz után tavaly 40 milliárd forintos veszteséget ért el a CIB Bank. A javulást a 2014-es eredményt terhelő devizahiteles elszámolás egyszeri negatív...
márc. 16
9:36
Magyar rendőrök indultak Macedóniába (Infostart)
Magyar rendőrkontingens indult útnak Macedóniába szerda reggel, a húszfős egység a macedón-görög határszakaszon teljesít majd szolgálatot.
márc. 16
9:42
Döglött egerek a reform élelmiszereket gyártó üzemben (444.hu)
A Csongrád megyei üzemet azonnal bezárták.
márc. 16
9:44
Ferenc pápa az Instagramra készül (444.hu)
A TechCrunch szerint szombattól Franciscus néven szórja a filtereket a katolikus egyház feje.
márc. 16
9:46
Miattuk lett könnyebb észrevétlenül ellopni a közpénzt Magyarországon (444.hu)
Akik azokhoz a törvényekhez adják a nevüket, amiknek semmi más célja nincsen, mint hogy elfedjék az állampolgárok elől, hogy mire költik el az ország vezetői a közvagyont.
márc. 16
9:48
Emelkedéssel nyitottak a főbb európai tőzsdék (Infostart)
Mérsékelt pluszban nyitottak a vezető európai értéktőzsdék szerdán, mert az olajárak emelkedése támogatja a piacokat.
márc. 16
9:48
Egerek, mocsok - gyomorforgató volt a látvány ebben az üzemben (Privátbankár)
Azonnali hatállyal bezárt egy magliszteket, tésztákat és olajokat előállító üzemet Csongrád megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Kiemelt Ügyek Igazgatósága.
márc. 16
9:48
Vanczák: Mikor megtudtam, hogy nem számítanak rám, nem tudtam megszólalni (444.hu)
A Sion védőjét teljesen letaglózta a hír, hogy Storck nem számít rá az EB-n.
márc. 16
9:48
Lesújt a vasárnapi boltzár: ennyi magyart rúgtak ki tavaly óta (Pénzcentrum)
A részmunkaidőben dolgozók sem jártak jól....
márc. 16
9:48
Ilyen lehet az új Honda Civic végső verziója (Auto Pult)
A Honda az elmúlv években kezd visszatérni régi önmagához; az új CR-V és HR-V egyértelműen jó úton halad, miközben a brutális Civic Type-R ugyancsak nagy dobás volt, azonban a 'sima' Civic már kezd kevés lenni a rohamosan fejlődő kompakt kategóriában. A következő generációval ellenben új erőre kaphat a típus. Genfben ígéretes tanulmányról rántották le a leplet a japánok, most pedig védjegyrajzokon…
márc. 16
9:48
Pukli és Gallóné nem egyeztettek a polgári engedetlenségről (ATV)
Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke az ATV Híradó Este 9 című műsorában emlékeztetett, hogy ma, azaz szerdán 11.00 órától ülnek tárgyalóasztalhoz az államtitkársággal a pedagógusok sztrájkbizottságának 25 pontjáról, s az egyeztetések akár megállapodással is zárulhatnak.
márc. 16
9:50
Hamis ékszereket adott el a NAV-osoknak - nem csak ezzel volt baj (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai egy internetes kereskedő ellen indítottak eljárást, aki ékszereket árult, azonban tevékenységét nem jelentette be és adószáma sem volt. Az ügyben a Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Hatóság (NEHITI), illetve a rendőrség is eljárást indított.
márc. 16
9:50
A hatóságok tudtak Lagzi Lajcsi mexikói nyaralásáról (ATV)
Egyeztette a magyar hatóságokkal a mexikói utazását Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi, és március végén haza is tér a tengerentúli nyaralásból – tudta meg a Magyar Nemzet.
márc. 16
9:51
Diákmédia-pályázatot hirdetett a DUE (Kreatív Online)
Összesen kétmillió forint értékben díjaznak.
márc. 16
9:57
Kína miniszterelnöke nyugtatja a befektetőket (ProfitLine)
Ma hajnalban Li Keqiang tartott beszédet az ázsiai tőzsde mozgása alatt.
márc. 16
10:00
Kormánytisztviselők haltak meg a pakisztáni robbantásban (Infostart)
Pokolgép robbant szerdán egy autóbuszon az északnyugat-pakisztáni Pesavar városban, legalább 16 kormánytisztviselő meghalt, többtucatnyian megsebesültek - közölték illetékesek.
márc. 16
10:06
Őrült világ: 15 év kényszermunka egy szállodai lopásért (Privátbankár)
Egy amerikai egyetemista el akart hozni egy plakátot a phenjani hotelből - 15 év kényszermunkára ítélték.
márc. 16
10:06
Bréking: Lövöldözés a kiskunhalasi ügyészségen (ATV)
Helyi tudósítónk beszámolója szerint, fél órával ezelőtt a kiskunhalasi ügyészség épületébe egy férfi rontott be kalasnyikovval a kezében. Szándékai szerint azt az ügyészt szerette volna lelőni, aki korábban az ő ügyében számára kedvezőtlen vádiratot készített.
márc. 16
10:08
Ilyen kalácsot se vettél még az Auchanban (Privátbankár)
Tojás, sonka, csokinyúl és kalács, miből mit kínál az áruházlánc az ünnepre?
márc. 16
10:09
Hatmilliárd forint folyt be a reklámadóból (Gondola)
Teljesült a kormány reklámadóval kapcsolatos terve, tavaly mintegy hatmilliárd forintot szedtek be az adóformából – írta a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adatokra hivatkozva a Világgazdaság
márc. 16
10:11
L. Simon Habony ügyeiről és a népszavazási balhéról (Gondola)
márc. 16
10:13
Clinton és Trump a második szuperkeddet is elvitte (Gondola)
Az öt amerikai szövetségi államban megtartott második szuperkeddi előválasztások eredményei az előrejelzéseket igazolták.
márc. 16
10:15
Keanu Reeves beleállt a földbe (444.hu)
Ennyire minimális bevételt magyar film is ritkán termel.
márc. 16
10:17
Egyelőre eredménytelen a brüsszeli hajsza (444.hu)
A novemberi párizsi merényletekkel kapcsolatban razziáztak kedden. Négy rendőr megsebesült, egy terrorista meghalt. Többen elmenekültek.
márc. 16
10:19
100 ezer dollárt kaszált a szökevényeket felnyomó San Franciscó-i hajléktalan (444.hu)
A szökevények által túszul ejtett taxisofőr viszont nem kap egy petákot sem.
márc. 16
10:21
Rihanna a Szigeten!!!4 (444.hu)
Ennyi.
márc. 16
10:24
Kell a pénz az oroszoknak, már gyémántbánya és bank is eladó (Portfolio)
Az orosz költségvetésnek sürgősen szüksége van bevételekre, ennek egy részét állami vállalatokban lévő részesedések eladásával teremtenék elő. Az alacsony olajárak negatív hatásainak kompenzálására...
márc. 16
10:24
Ilyen a Bugatti, amelyhez a lottóötös is kevés (Auto Pult)
Úgy tűnik, hogy a nagy értékű veterán autók reneszánszát éljük. Csak úgy repkednek a dollármilliók mostanában, pár éve megdőlt a legdrágább négykerekű rekordja is, most pedig egy Bugattiért adtak kiemelkedő summát.
márc. 16
10:26
Szoftverfejlesztéssel keresnének a bajbajutott bankok (Portfolio)
A nagy Wall Street-i bankok masszív pénzeket és időt öltek bele abba, hogy felturbózzák az elavult számítástechnikai rendszereiket, most pedig rájöttek arra, hogy ezeknek a technológiáknak az...
márc. 16
10:27
Vegyesen alakult a forint árfolyama (Gondola)
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon szerda reggelre: az euróval és a japán jennel szemben enyhén erősödött, a dollárhoz képest gyengült, míg a svájci frankhoz viszonyítva stagnált
márc. 16
10:29
Nem találják a brüsszeli lövöldözőket (Gondola)
Eredménytelen volt a szerda hajnalig tartó kutatás Brüsszelben a fegyveresek után, akik előző nap házkutatást végző rendőrökre lőttek Brüsszelben, majd elmenekültek a háztetőkön keresztül - jelentette a helyi média
márc. 16
10:30
Rihanna a Sziget "nulladik" napján! (Infostart)
Észak-Amerika és Európa legnagyobb stadionjai és arénái mellett a Sziget Fesztiválköztársaság Nagyszínpadára is elhozza legnagyobb slágereit és legújabb lemezanyagát - egy exkluzív fesztiválkoncert keretében - napjaink könnyűzenei életének egyik legnagyobb sztárja. Augusztus 11-én, a Sziget "nulladik" napjának headlinere: Rihanna - tudatta a fesztivál sajtófőnöke.
márc. 16
10:30
Itt a Raiffeisen bank eredménye (ProfitLine)
A Raiffeisen ma publikálta 2015-ös eredményét, ami megegyezett a februárban közzétett előzetes eredményekkel, így jelentős meglepetést nem láttunk.
márc. 16
10:32
Visszaesett az építőipar januárban (ProfitLine)
Az uniós forrásokból végzett munkák tavalyi befejezése után januárban 20,1 százalékkal csökkent az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest. Az épületek építése 12,6, az egyéb építményeké 28,5 százalékkal maradt el a tavaly januáritól, amiben a magas bázis is szerepet játszott - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
márc. 16
10:33
Először fertőzött a zikavírus Kubában (Infostart)
Az amerikai zikalázjárvány tavalyi kitörése óta először vettek nyilvántartásba Kubában olyan beteget, akit a karibi szigetország területén fertőzött meg a vírus.
márc. 16
10:35
Hajsza a rendőrökre támadó fegyveresek után Brüsszelben (Infostart)
Eredménytelen volt a szerda hajnalig tartó kutatás Brüsszelben a fegyveresek után, akik előző nap házkutatást végző rendőrökre lőttek Brüsszelben, majd elmenekültek a háztetőkön keresztül - jelentette a helyi média.
márc. 16
10:42
Felfelé araszol a BUX (Portfolio)
Kis eséssel indított a magyar tőzsde a hosszú hétvége után, de szépen lassan ledolgozza a mínuszokat a BUX index, elsősorban a Mol és a Magyar Telekom emelkedésének köszönhetően. A nap legfontosabb...
márc. 16
10:42
Hiába a plázastop, új üzletek sora nyit húsvét előtt (Pénzcentrum)
A nyitási akciók pont jól jönnek a húsvéti nagybevásárláshoz....
márc. 16
10:42
Magyar Kupa: A Ferencváros is lefocizza majd a pocsék Debrecent? (Agroinform)
A hétvégi bajnoki sokk után aligha a listavezető Ferencváros ellen javít majd Kondás Elemér csapata.
márc. 16
10:45
Pokolgépet robbantottak egy buszon Pakisztánban (Gondola)
Pokolgép robbant fel szerdán egy autóbuszon az északnyugat-pakisztáni Pesavar városban, és legalább 15 kormánytisztviselő meghalt – közölték tisztségviselők
márc. 16
10:45
Katy Perry a kirekesztés ellen kampányol (Kreatív Online)
Az énekesnő a Nickelodeon és a UNICEF közös kezdeményezésének nagykövete lett.
márc. 16
10:47
Orbán Viktor ünnepi beszéde (Gondola)
Orbán Viktor miniszterelnök teljes ünnepi beszéde, amely 2016. március 15-én hangzott el Budapesten.
márc. 16
10:48
Kalasnyikovval lövöldözött a kiskunhalasi ügyészségen (444.hu)
Az ügyészt akarta lelőni, lefegyverezték.
márc. 16
10:50
Huszonkét halott egy nigériai öngyilkos merényletben (444.hu)
Ismét lesújtott a Boko Haram.
márc. 16
10:51
Egyetlen polgármester-jelöltje lesz az RMDSZ-nek Csíkszeredán (Infostart)
A rögzített határidő előtt csak Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat jelenlegi elnöke pályázta meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) csíkszeredai polgármesterjelöltségét, ezért szükségtelen, hogy előválasztást tartsanak a városban - közölte szerdai számában a Krónika erdélyi magyar napilap.
márc. 16
10:51
Varga Dénes: Mindenben fejlődnünk kell, hiszen nem nyertünk Belgrádban (Infostart)
A játék minden elemében kell fejlődnie a magyar válogatottnak a trieszti olimpiai kvalifikációs tornán - mondta Varga Dénes, a bajnoki döntőbe elsőként bekerült Szolnok játékosa. Az olimpiai bajnok az FTC ellen megnyert meccs után beszélt erről az InfoRádiónak.

Keresés