Az alapkezelők a részvényalapok népszerűségének növekedését szeretnék elérni, a BÉT pedig a hazai tőkepiac dinamikus fejlesztését tervezi Magyarországon - többek között e témákról szólt a Portfolio...
A magyar jegybankárok 15 bázisponttal 1,2 százalékra csökkentették az alapkamatot. A döntés előtt már voltak arra utaló jelek a piacon, hogy lejjebb kerül a magyar kamat. A következő két hónapban 0,85 százalék körüli szintre süllyedhet a ráta.
Szijjártó Péter szerint aki teheti, ne utazzon Brüsszelbe, mert a helyzet rendkívül súlyos. A külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten azt is elmondta, hogy a reggeli brüsszeli robbantásokban megsérült két magyar állampolgár állapota stabil.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök szerint a párizsi, az isztambuli, a San bernardinó-i, a keddi brüsszeli merényletek és az Izrael ellen naponta ismétlődő támadások egyazon támadásnak a részei, "amely mindannyiunk elpusztítását célozza, s ami ellen közösen kell küzdenünk" - jelentette a jeruzsálemi közszolgálati rádió kedden.
Utólag került be a magyar labdarúgó-válogatott horvátok ellen készülő keretébe Bese Barnabás. A magyar szövetség vasárnap közleményben számolt be arról, hogy Lovrencsics Gergő, a Lech Poznan légiósa betegség miatt kihagyta klubcsapata hétvégi találkozóját, és nem számíthat rá Bernd Storck szövetségi kapitány sem. Helyette hívta be a szakvezető az MTK fiatal játékosát.
Németország minden lehetséges támogatás megad a keddi brüsszeli merényletek elkövetőinek kézre kerítéséhez és megbüntetéséhez - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben.
Zaventem repülőtér biztonsági kamerájának felvételén látszik, ahogy a két vagy három férfi, nem sokkal a kedd reggeli robbantás előtt csomagszállító kocsit tol.
Közzétette a TripAdvisor a világ legjobb úticéljait. Az utazók szavazatai alapján állítottak össze egy 25-ös listát, amire Budapest is felfért. Íme a sorrend: London, Egyesült Királyság...
A Mercedes-Benz 250 millió eurós beruházást valósít meg a kecskeméti gyárban, melynek keretében új karosszériaüzem épül csúcstechnológia felhasználásával. Ezáltal a vállalat eddigi beruházásai a telephelyen több mint 1,3 milliárd euróra növekednek. A gyár bővítése lehetővé teszi az új generációs kompakt autók még rugalmasabb és hatékonyabb gyártását.
Fehér műtősruhában, narancssárga esernyővel demonstrál a román oktatási minisztérium bukaresti épülete előtt a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) két aktivistája, hogy emlékeztessék a szaktárcát: továbbra sem érvényesülnek az oktatási törvény kisebbségvédelmi előírásai a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE).
A két magyar sérült közül csak az egyik dolgozott az állandó képviseleten, a másik egy helyi cég alkalmazottja volt. Mindketten komolyan megsérültek, de stabil az állapotuk.
Egységes európai "paktumot" sürgetett a biztonság és a védelem érdekében Matteo Renzi olasz miniszterelnök keddi római sajtótájékoztatóján, amelyet az olasz nemzetbiztonsági tanács ülése után tartott.
A londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet kedden közölt előzetes adatai szerint márciusban 51,4 pontra emelkedett a feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított értéke a februári 51,3 pontról, azaz továbbra is messze áll a válságot követő időszak 54,1 pontos átlagától. Az idei első negyedév 51,7 pontos átlaga 2012 harmadik negyedéve óta a legrosszabb adatnak…
Közzétette a TripAdvisor a világ legjobb úticéljait. Az utazók szavazatai alapján állítottak össze egy 25-ös listát, amire Budapest is felfért. Íme a sorrend: London, Egyesült Királyság...
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet tíz tagját, köztük egy robbanóövet viselő harcost fogott el kedden a török haderő a szíriai határon - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Hazaküldték a Doel és Tihange települések mellett található atomerőművek működéséhez nem nélkülözhetetlen dolgozókat a belga hatóságok kérésére - közölte az atomlétesítményeket üzemeltető Engie nevű...
Az Eurasia elemzői szerint tovább erősödnek a menekültválság miatt egyébként is terjedő idegengyűlölő és bevándorlás-ellenes érzelmeket az EU-ban, amelyekre "rácsapnak" a radikális jobboldali pártok is
Németország minden lehetséges támogatás megad a keddi brüsszeli merényletek elkövetőinek kézre kerítéséhez és megbüntetéséhez - mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben
A Manchester United labdarúgócsapata bejelentette, hogy nyáron nyolcnapos kínai túrára utazik, a brit Guardian című napilap pedig megírta, hogy a Manchester City együttesével is megmérkőzik Pekingben.
Lázár kaotikus ötlete visszavisz minket legalább 25 évvel. Ha megszavazzák, akkor arra lesz pénz, amire Orbán azt mondja. Nagy eséllyel nem is fogunk tudni róla, hogy mire költenek.
Szijjártó Péter szerint aki teheti, ne utazzon Brüsszelbe, mert a helyzet rendkívül súlyos. A külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten azt is elmondta, hogy a reggeli...
Annak ellenére, hogy terrortámadások történtek Belgiumban, sok nyugat-európai részvény emelkedni tudott, kissé még a belga tőzsdeindex is feljebb ment. A váratlan hazai kamatcsökkentés ellenére csak átmenetileg ugrott meg az euró ára és végül csak kicsit gyengült a forint. A BUX index is feljebb zárt, mint hétfőn, nyert a Mol és a Telekom, vesztes a Richter volt.
A negatív jegybanki egynapos betéti kamat felgyorsíthatja a kereskedelmi bankok likviditásának kiszorítását a jegybanki eszközökből, így olcsóbbá válhat a hitelezés, finanszírozás - reagáltak a jegybank keddi döntésére az MTI-nek nyilatkozó elemzők.
A keddi brüsszeli robbantások miatt szerdai brüsszeli járatait is törölte a Brussels Airlines - közölte Hardy Mihály, a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport szóvivője az MTI-vel.
Több fronton és kérdésben is hozhat változásokat a brüsszeli terrortámadás - mondta Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában. Kiss Benedek József nemzetbiztonsági szakértő szerint sokkal szigorúbb együttműködésre van szükség a nemzetbiztonsági szolgálatok és a rendvédelmi szervek között ahhoz, hogy megelőzzék a hasonló támadásokat.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,24 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 25 878,61 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Öten meghaltak Guineában az újraéledő ebolajárvány miatt, a szomszédos Libéria a vírus ismételt elterjedésétől tartva lezárta guineai határát - közölték kedden a két nyugat-afrikai ország hatóságai.
Kritikus állapotban van, így egyelőre nem kihallgatható az a 62 éves buszsofőr, aki az északkelet-spanyolországi Tarragona közelében vasárnap hajnalban súlyos balesetet szenvedett autóbuszt vezette - közölte Toni Comín, a katalán kormány egészségügyért felelős tanácsosa a 13 külföldi diáklány életét követelő tragédiáról tartott sajtótájékoztatón kedden Barcelonában.
Részvénybevonással 2,09 milliárd forinttal 102,4 milliárd forintra csökkenté a saját tőkéjét a Mol igazgatósága az áprilisi közgyűlésen, közölte a cég. A magyar olajvállalat szerint azért, hogy nőjön a részvényesi hozam, és egyébként "nincs szüksége saját tőke típusú finanszírozásra". (Bét [.pdf])
Első fokú terrorveszélyt hirdettek ki kedden délután Csehországban a brüsszeli robbantások miatt - közölte Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök, miután Milan Chovanec belügyminiszterrel együtt a rendőrség és a biztonsági szolgálatok vezetőivel megvitatta a kialakult helyzetet.
Még vizsgálják, hogy a kedd reggeli brüsszeli robbantásoknak köze van-e a tavaly novemberi párizsi terrortámadásokhoz, ez ugyanis egyelőre nem bizonyított - közölte Frédéric Van Leeuw, a belga szövetségi ügyészség vezetője.
Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet tíz tagját, köztük egy robbanóövet viselő harcost fogott el kedden a török haderő a szíriai határon - jelentette a Dogan török hírügynökség.
A Klik megszűnése azt jelenti, hogy jelenlegi formájában nem működik tovább, de az állami fenntartás jó döntés volt és továbbra is feltétel - idézi Palkovics László oktatási államtitkárt a Napi.hu. ...
A szabadságjogok, köztük a szólás- és a vallásszabadság érdekében szólalt fel a kubai néphez intézett beszédében történelmi jelentőségűnek tartott látogatása keddi napján az amerikai elnök.
Magyar alkonzulátus nyílt San Franciscóban, ez Magyarország első ilyen jellegű képviseleti formája az Amerikai Egyesült Államokban - közölte Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára az MTI-nek a helyszínről telefonon nyilatkozva kedden