A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése - mondta el a Magyar Idők keddi számában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
Az újságok embertelennek, érzéketlennek, nemzetárulónak és cinikusnak nevezik. Ő azt mondja, felfordult a gyomra az Abdeslam elleni boszorkányüldözéstől, és a francia hatóságok fennhéjázásától.
A Rák bizonytalan, hogy elutazzon-e partnerével, a Szűz az állandó kritizálással könnyen tönkre teheti új kapcsolatát, a Skorpió összekeveri a féltést a féltékenységgel.
Legalább 150 milliárd dollárt buktak a befektetők az olaj és gázipari cégek kötvényeivel, az olajár 2014 óta tartó esésével párhuzamosan ugyanis egyre erősödtek az ágazat szereplőinek csődjével...
A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése - mondta el a Magyar Idők keddi számában Rétvári Bence, az...
A Köznevelési Kerekasztal április végéig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a következő tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése - mondta a Magyar Időknek az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára.
A párizsi terrortámadások egyik kulcsszereplőjét múlt héten fogták el Brüsszelben. Az ügyvéd szerint Abdeslam "megéri a pénzét", rengeteg információt árult el a nyomozóknak.
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) hétfői játéknapján a címvédő Golden State Warriors szoros csatában 109–104-re győzött a Minnesota Timberwolves vendégeként. Stephen Curry tizenhét dobásból tizenegyet elrontott, kilenc triplájából csak kettő volt jó. A Charlotte Hornets a második negyedben 23 pontos hátrányban volt a San Antonio Spurs ellen (7–30), de fordított, s 91–88-ra…
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az ATV Start reggeli műsorában jelentette be, a Klik teljesen meg fog szűnni a nyáron.
A PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. értékesíti a CSRG Energia Zrt.-ben lévő 100 százalékos tulajdonrészét egy magyarországi bejegyzésű szakmai befektetőnek - közölte a társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Megtiltaná az LMP az offshore-cégek jelenlétét a letelepedési kötvény-bizniszben. A párt szerint ugyanis az ilyen társaságok mögött a magyar politikai elit van, akik "így rabolják végig az országot". A Jobbik pedig a Parlament gazdasági bizottságának ellenőrző albizottságában járna utána a letelepedési kötvények ügyének. További részletek a videóban.
Leminősítést valószínűsítő figyelőlistára tette a Deutsche Bankot a Moody's, a pénzintézet az elkövetkező 3 évben stabilizálná profitját, ennek megvalósítása kapcsán a hitelminősítő egyre nagyobb...
A BMW a gyártási költségek csökkentése érdekében úgy strukturálja át a termelését, hogy egy-egy gyártóegységében vagy csak elsőkerék-, vagy csak hátsókerék-hajtású autók készülnek majd. Világszerte...
Enyhén erősödött a forint kedd reggelre a nemzetközi devizapiacon. Az eurót 7 óra tájban 310,64 forinton jegyezték a hétfő esti 311,10 forinttal szemben. A dollár árfolyama 276,61 forintról 275,92 forintra, a svájci franké pedig 285,20 forintról 284,80 forintra morzsolódott le. A régiós devizák közül a lengyel zloty és a cseh korona árfolyama nem változott az ...
Ismeri a mondást: „mutass egy képet vagy videót, különben meg sem történt”? Nos, mostantól egy videó is kevés lehet a történés igazolásához, ugyanis egy új arckövető szoftver segítségével bárkinek bármit a szájába adhatunk, méghozzá valós időben.
Erdogan török elnök hétfőn azt mondta: országa a történelemben szinte példátlan terrorhullámmal kénytelen szembenézni. Ez igaz, ám az elnök gyakorlatilag egy személyben felelős az elszabadult erőszakért. Így süllyedt néhány hónap alatt zűrzavarba a Közel-Kelet egyetlen NATO-tagországa.
A Szilícium-völgyben lévő központjában az Apple bemutatta legújabb, a jelenlegi csúcsmodelljeinél kisebb méretű termékeit: az iPhoneSE-t és iPad Pro-t.
A húsvéti trakta a legtöbb család esetében teljes mértékben a sonka köré szerveződik. Kis kilengések lehetnek, ilyenkor egy-egy báránysült vagy nyúlbecsinált tarkítja a képet. Azokban a családokban azonban, ahol a társaság egy része vagy egésze vegetáriánus, más főszereplői lesznek az ünnepi asztalnak.
A világpremier előtt egy nappal újabb rajzzal hívja fel a figyelmet a Mercedes-Benz a GLC Coupé-ra. A BMW X4-nek konkurenciát állító crossover hangsúlyosan sportosabb akar lenni hagyományosabb testvérénél.
Ugyanabban a tévévitában vett részt az amerikai republikánuspártiak még versenyben lévő három és a demokraták két elnökjelölt-aspiránsa hétfőn este. A CNN hírtévé műsorának A végső ötök volt a címe.
Az új iPhone és iPad is kisebb lett, mint a legutóbbi modellek, a hardver persze nem a múltat idézi. Az okosóra árát leviszik, az amerikai kormánynak nem engednek.
Még a novemberi horrorsérüléséből sem épült fel teljesen, máris újabb szalagszakadást szenvedett az 1860 München magyar focistája. Bár az Eb ugrott, Simon Krisztián pályafutása nincs veszélyben.
Leminősítést valószínűsítő figyelőlistára tette a Deutsche Bankot a Moody's, a pénzintézet az elkövetkező 3 évben stabilizálná profitját, ennek megvalósítása kapcsán a hitelminősítő egyre nagyobb...
Nyáron teljesen megszűnik a Klik - ezt Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára jelentette be az ATV Start reggeli műsorában. Az államtitkár elmondta, a tavaszi ülésszakon egy új szabályozást...
Amerikához hasonlóan ma reggel az ázsiai tőzsdéken is csendes kereskedés volt megfigyelhető, a befektetők többsége Nagypéntek előtt láthatóan kivár a pozíció felvételekkel. Ma Európából és Amerikából...
Próbaidő alatt balesetet szenvedett a munkavállaló, munkaviszonyát két nap múlva – kétségtelenül korábbi elhatározás alapján – azonnali hatállyal megszűntették. A munkavállaló balesete miatt kártérítést kért. Az ügy a Kúrián kötött ki.