A brüsszeli robbantások nyomán Magyarországon ideiglenesen elrendelték a terrorkészültség kettes, magas fokozatát - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter kedden a Parlamentben. A terrorkészültségi intézkedéseket tavaly szabályozta újra a kormány. Eddig a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzettel összefüggésben a négyszintű skálán a második legenyhébb, a hármas fokozat volt érvényben.
Már 13 halottja van a reggeli brüsszeli robbantásoknak. A mostani terrorcselekménynek egyértelműen van köze az elmúlt napok eseményeihez - mondta az InfoRádiónak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő.
Magyarország még mindig reménykedik a 177 milliárd forintnyi uniós támogatásban vagy legalább egy részében az "aszfaltkeverőügy" kapcsán, melyet a Bizottság még 2013. decemberében állított le - írja...
A Mercedes-Benz 250 millió eurós beruházással új karosszériaüzemet épít kecskeméti gyárában - közölte a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Ezzel a vállalat eddigi beruházásai a telephelyen több mint 1,3 milliárd euróra nőnek.
Nagy erejű robbanás rázta meg brüsszeli repülőteret, amely leszakította a váróterem álmennyezetét és megrongálta a vízvezetékeket. A padlót vízzel keveredett vér borította - mondta egy Genfből érkező utas a Zaventem nemzetközi repülőtéren kedden.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata azt kéri a Brüsszelben tartózkodó magyar állampolgároktól, hogy ne menjenek a tömegesen látogatott, forgalmas és zsúfolt helyszínekre, pályaudvarokra, metróállomásokra, áruházakba, ne keressenek fel turisztikai nevezetességeket.
Nyomásgyakorló eszközként sztrájkbizottságot alakított az Audi Hungaria Független Szakszervezete (AHFSZ), miután a hétfőn tartott bizalmi értekezletén eredménytelennek nyilvánította az Audi Hungaria...
Tizenöt halottja és 55 sebesültje van a brüsszeli Maelbeek metróállomásnál kedden elkövetett robbantásnak - közölte a brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB).
Meg nem erősített hírek szerint két embert letartóztattak Brüsszelben az Északi pályaudvaron. A gyanú szerint egy bombát akartak elhelyezni – számolt be róla Baraczka Eszter, a közmédia helyszíni tudósítója.
A Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése című pályázathoz kapcsolódó kérelmek jelenleg nem beadhatók, a beadás kezdő dátuma módosul - olvashatjuk a hivatalos pályázati oldalon. A pontos beadási dátumot...
A feltörekvő országok növekedésének lelassulása ellenére kissé optimistábban ítélik meg, de a vártnál gyengébbnek látják német elemzők és befektetők a gazdaság kilátásait.
Sok vidéki nagyváros adóhivatalában szokásos eljárás, hogy mindíg ugyanazokat a cégeket és magánszemélyeket vizsgálják újból és újból. A leggyakrabban Nógrád és Hajdú-Bihar megyében találkozhattunk véget nem érő adóvizsgálatokkal. Van olyan magánszemély, akit 2006 óta folyamatosan vizsgálnak, és létezik olyan cég, akinek évente 20-30 adóvizsgálatban is van része.
A keddi brüsszeli merényletek helyszínei arra utalnak, hogy nemcsak Belgium, hanem az egész Európai Unió ellen intéztek támadást - mondta a német belügyminiszter Berlinben
Pozitív lett a doppingtesztje az ausztrál Lucas Browne-nak, aki március 5-én meglepetésre technikai KO-val legyőzte az üzbég Ruszlan Csagajevet, s ezzel megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) nehézsúlyú világbajnoki címét.
Tizenegyen vesztették életüket és 81-en sebesültek meg a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren kedd reggel elkövetett terrortámadásban - közölte Maggie De Block belga egészségügyi miniszter.
A teljes EU, illetve az euróövezet szintjén átlagosan az államháztartási kiadások 40%-át fordítják az európai országok társadalombiztosítási és jóléti szolgáltatásokra - olvasható ki az Eurostat...
Az ünnepélyes fogadtatás jól jellemezte, hogy történelminek tartják az amerikai elnök kubai látogatását. Barack Obama és vendéglátója, Raúl Castro azonban nyíltan bírálta egymás politikáját a közös sajtótájékoztatón.
Egy hivatalos prezentáció keretében futott be az első ízelítő kép a BMW X7-ről. A luxus SUV mellett sajnos a fotó főszereplője egy lepel is, de a modell legfőbb vonásait így is ki lehet venni rajta - ezek alapján a tekintélyes méretek dacára dinamikus formavezetésre számíthatunk.
Ott telepedtek meg kedd reggel, ahol a táborba vezető autóút is keresztezi a vasútvonalat, így nemcsak a teherszállítás szünetel, de a táborba sem tudnak bemenni a tehergépjárművek.
A világpremier előtt egy nappal újabb rajzzal hívja fel a figyelmet a Mercedes-Benz a GLC Coupé-ra. A BMW X4-nek konkurenciát állító crossover hangsúlyosan sportosabb akar lenni hagyományosabb testvérénél.
Manapság alig-alig találunk olyan autógyártót, amelyik ilyen-olyan módon ne próbálkozott volna meg más termékek elkészítésével is, legyen az éppen ruhadarab, hangszer vagy bútor – persze legtöbbször csupán egy limitált szériáról beszélhetünk. Fordítva már kevésbé gyakori a felállás: a különböző vállalatok inkább csak nevüket szokták adni egy-egy limitált kiadású négykerekűhöz. Nem így az órákkal…
Prime Minister Viktor Orban on Tuesday expressed shock over reports of the explosions at Zaventem airport in Brussels as well as sympathy for the survivors of the blast.
A francia légisztrájk által hátráltatva, de nem akadályozva egészen Portóig utaztunk, hogy a legelső adandó alkalommal, nem mellesleg lélegzetelállítóan szép tájakon próbálhassuk ki az Év Autójának puttonyos változatát, az Opel Astra Sports Tourert. Az Astra ’K’, amely tényleg fantasztikusan sokat fejlődött, és így minden idők messze legjobb kompakt Opel modellje lett, kétségtelenül megérdemli a…