A vállalati adatok 41 százaléka elavult, vagy nem használták az elmúlt 3 évben, így a tárhely felesleges foglalása miatt jelentős költséget okoznak a cégeknek - derül ki a Veritas Technologies LLC legfrissebb nagyvállalati kutatásából.
Elpusztítaná az olajmezőket a Közel-Keleten az amerikai republikánus elnökjelölt-aspiráns, Donald Trump, mert szerinte azok az elsődleges anyagi forrásai az olyan terrorszervezeteknek, mint az Iszlám Állam
Jézus tanítása szerint nem megoldás, hogy az erőszakra még nagyobb erőszakkal válaszoljunk - jelentette ki az Magyarországi Evangélikus Egyház vezető püspöke az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap
A locsolkodás szép hagyomány, a piros tojás vagy az ötszázas mellé minden rendes háznál jár egy feles meg egy kísérő sör - aki ezután a kocsiba ül vagy felpattan a bringára, akár milliós kártérítést is fizethet, ha balesetet okoz. A biztosító ugyan megtéríti a vétlen autósnak okozott kárt, de azt behajtja az ittas vezetőn vagy biciklistán. Aki pedig azt hiszi, a rendőrök is locsolkodnak ilyenkor,…
A vállalati adatok 41 százaléka elavult, vagy nem használták az elmúlt 3 évben, így a tárhely felesleges foglalása miatt jelentős költséget okoznak a cégeknek - derül ki a Veritas Technologies LLC legfrissebb nagyvállalati kutatásából.
50 dkg halloumi sajt vagy grillezhető sajt 25 dkg cékla (előfőzött, csomagolt, nem ecetes) 3 db narancs 4 ek fehérborecet 10 dkg vízitorma vagy madársaláta só bors
A globális piacokon uralkodó bizonytalanság ellenére vannak olyan területek, ahol 2016-ban is jól lehet keresni. Ilyen például az ingatlanpiac, amely az utóbbi években több üzletembert is...
A Magyar Postának akkor is ki kell adnia szerződéseit, ha ez versenyhátrányt okoz számára. Így döntött első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Törvényszék. Az Alkotmánybíróság már kedden dönthet a postáról és az MNB-ről szóló törvénymódosításról, amelyet az államfő kérésére tárgyal a testület. Részletek a videóban.
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Anatolij Vasziljev neves orosz rendező fogalmazott meg.
Egyforintos négyzetméteráron kínálja az építési telkeket Csongrád város önkormányzata a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylő családoknak - tájékoztatta a település polgármestere az MTI-t.
További egy-két ezer nevelőszülőre volna szükség országszerte a jelenlegi 5500 nevelőszülő mellett - mondta az SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítvány képviselője az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.
A nyereményjáték szervezése bevett marketing eszköz egy online szolgáltatás használóinak növelésére, új felhasználók szerzésére, illetve inaktív felhasználók ösztönzésére. Az online promócióknak azonban számos jogszabályi feltételnek kell megfelelniük, mint például a fogyasztóvédelmi szabályok, adózási kérdések, a szerencsejáték törvény, adatvédelemi, reklámjogi és e-kereskedelmi kérdések.
Legalább nyolc embert köröznek európai biztonsági szervek a Párizsban és Brüsszelben elkövetett merényletek óta; az illetőket azzal gyanúsítják, hogy a támadásokat végrehajtó terrorsejtek tagjai vagy segítői - adta hírül vasárnap a Welt am Sonntag című német hetilap.
Két kisújszállási fiatalkorú szombaton 9 óra körül meglátogatta a korábbi nevelőapját, gyógyszert kevert az italába, a védekezésre képtelen férfi ujjáról lehúzták az aranygyűrűjét, majd leléptek. A rendőrök „jó személyismeretének köszönhetően” a bejelentés után fél órával elfogták a rablókat. Előzetesbe kerülhetnek. (police.hu)
A demokraták alaszkai és Washington állambeli jelölőgyűlését Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte Hillary Clintonnal szemben, és várhatóan Hawaiin is ő lesz a győztes.
Megsérült, s nem lehet ott az angolok elleni, a londoni Wembley-stadionban kedden vívandó felkészülési mérkőzésen a holland labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Wesley Sneijder.
Több százezer néző előtt adott ingyenes koncertet Kubában a Rolling Stones. A koncerten nem volt ott se Fidel, se Raul Castro, megjelent viszont két híresség, Naomi Campbell és Richard Gere is. Részletek a videóban.
Az Országgyűlés 2015. március 17-én II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánította március 27-ét, Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének születésnapját.
Volt eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során - közölte Dacian Ciolos román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában, megjegyezve, hogy Románia azon ritka uniós országok közé tartozik, ahol még névtelenül lehet a mobilszolgáltatóktól feltöltőkártyát vásárolni.