Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral - jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár.
A bosnyák és horvát származású svéd focista román barátai, Adrian Mutu és Eduard Stăncioiu meghívására egy magánrepülőgéppel érkezett az erdélyi Marosvásárhelyre. (vasarhely.ro)
A háború, az éhség és a szegénység elől menekülők megsegítését szorgalmazta húsvéti üzenetében vasárnap Ferenc pápa, sürgetve a világon dúló megannyi konfliktus rendezését.
A kis Oscar herceg születése óta eltelt hetekben a hercegnő családjának napjai békés boldogságban teltek. Viktória most két hivatalos fotóval köszönte meg az alattvalók és a média türelmét.
A demokraták alaszkai és Washington állambeli jelölőgyűlését Bernie Sanders vermonti szenátor nyerte Hillary Clintonnal szemben, és várhatóan Hawaiin is ő lesz a győztes.
A húsvét Isten és ember egymásra találásának csodája - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke húsvétvasárnap, a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten
Olaszországba vezető új tengeri útvonalat alakítottak ki embercsempészek a Törökországból az EU-ba készülő és a Görögországban rekedt menekültek számára - írta a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című német vasárnapi újság
Volt eset, hogy román feltöltőkártyákat használtak a terroristák az Európai Unióban elkövetett merényletek előkészítése során - közölte Dacian Ciolos román miniszterelnök vasárnap egy tévéinterjújában, megjegyezve, hogy Románia azon ritka uniós országok közé tartozik, ahol még névtelenül lehet a mobilszolgáltatóktól feltöltőkártyát vásárolni.
Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral - jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország "ütközőzónává" akarja tenni Ausztriát.
A bontáshoz előkészített fázisban, utoljára látható egyben a 40 éven át Pécs városképét meghatározó „pokoli torony”, a FlyingEyes Drone Media jóvoltából.
Természetfotós játszóteret alakítottak ki a fővárosban a Füvészkertben Máté Bence világhírű természetfotós segítségével - közölte az M1 aktuális csatorna műsorában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MMTE) Képviselője vasárnap.
Személyesen jó, politikailag viszont igen feszült a viszony a német kancellárral - jelentette ki egy vasárnapi lapinterjúban Werner Faymann osztrák kancellár, aki szerint nem igazságos, hogy Németország "ütközőzónává" akarja tenni Ausztriát.
Nagy-Britanniának "kétszer is meg kellene gondolnia", mielőtt esetleg úgy döntene, hogy kivonul az Európai Unióból, mivel az EU a Nyugat erejét biztosító egyik legfontosabb intézmény - írta vasárnap megjelent cikkében David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív brit lapban.
A katolikus egyházfő a bazilika erkélyéről húsvéti üzenetet intézett a katolikus hívekhez, majd Róma városának és a világnak (Urbi et Orbi) szóló áldását adta.
Az ünnepi ételek mellé elengedhetetlen egy könnyű és ízletes tojássaláta. Talán a legismertebb a majonézes formája, de hogy ne legyen unalmas, tehetsz bele avokádót, sajtot, paradicsomot, gombát, tormát vagy olívát is. Mutatunk 7 szuper receptet, amit villámgyorsan elkészíthetsz a húsvéti sonka mellé.
Nagy-Britanniának "kétszer is meg kellene gondolnia", mielőtt esetleg úgy döntene, hogy kivonul az Európai Unióból, mivel az EU a Nyugat erejét biztosító egyik legfontosabb intézmény - írta vasárnap megjelent cikkében David Petraeus, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt igazgatója a The Sunday Telegraph című tekintélyes konzervatív brit lapban.
Kényszerleszállást hajtott végre a Norwegian Air Shuttle norvég légitársaság egyik Boeing 737-es utasszállító repülőgépe fedélzeti füst miatt Stavanger repülőterén - közölte vasárnap a Rogaland megye tűzoltósági szolgálata Twitter közösségi oldalán.
Fotó: Manan Vatsyayana / AFP A világelső teniszező bejutott a nyolcaddöntőbe a Miamiban zajló tenisztornán, ezzel a 750. mérkőzését nyerte meg a profi pályafutásán. A 34 éves amerikai sztár 750/125-re javította a karriermérlegét, amivel 7. az örökranglistán, három győzelemmel lemaradva Lindsay Davenport mögött. A rangsort 1442 győztes meccsel Martina Navratilova vezeti. (MTI)
Ötezer éves vízműrendszert, ősi gátakat, víztározókat fedeztek fel Kelet-Kínában. Az eddig megtalált hasonló létesítmények közül ez a legrégebbi országban.