A járatindítás szándéka a gazdasági teljesítmény javulásának, illetve a két város közötti turizmus és üzleti célú forgalom növekedésének köszönhető - mondta a főkonzul.
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. A magyar adósbesorolások idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz az első hitelminősítői értékelés.
Száz százalékos biztonság sehol sem létezik - hangsúlyozta az InfoRádió Aréna című műsorában a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője. Bencsik Balázs hozzátette: bár az alapvető biztonsági intézkedésekkel a legtöbben tisztában vannak, sajnos még mindig előfordul az állami szférában is, hogy valaki a PIN-kódját a monitorra ragasztva tárolja.
A hétvégi munkanap-áthelyezés miatt pénteken a munkanapra vonatkozó, szombaton a pénteki menetrend szerint közlekednek a személyszállító vonatok - közölte a Mávinform.
Az új építésű lakásokat terhelő áfa csökkentése, valamint a CSOK kibővítése alaposan felforgatta az újlakás-piacot, számos fejlesztő jelentette be régi-új projektek elindítását. A belvárosban...
A gazdasági minisztert kihozta a sodrából, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványinak pénzével kapcsolatban kérdezték. Szerinte neki kétszeres óvatossággal kell beszélnie a témáról.
Délután fél kettőtől negyvenegyedik alkalommal tart Kormányinfót Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki megint igyekszik elmagyarázni, mit miért tesz a kormány. Az eseményen több...
Szeles és borús, többfelé esős lesz az időjárás az első tavaszi hétvégén, néhol még hóra is számítani lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez csütörtökön eljuttatott országos, középtávú előrejelzésből.
Két fegyveres nő támadt csütörtökön az isztambuli rohamrendőrség egyik szolgálati buszára a város európai oldalán fekvő Bayrampasa nevű kerületben - közölte az Anadolu török állami hírügynökség.
Gyulai Márton szerint "tökéletes joghézag" keletkezett Fazekas Róbert diszkoszvető ügyében, aki jogerősen pert nyert a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) ellen, de nem kapott versenyengedélyt.
Athén beavatkozik abba a perbe, amelyet Magyarország indított a kötelező betelepítési kvótával szemben, a görögök beavatkozása "Magyarország-ellenes" - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón, amelyet itt is élőben követhet.
A nemzeti ünnepen, március 15-én a Hajós uszodában száll medencébe a magyar női vízilabda-válogatott, amely barátságos mérkőzést vív Kanada legjobbjaival.
Óriási dolog: egy magyar rendező egy magyar filmmel Oscar díjat nyert. Ezt mindenki tudja, aki csak egy kicsit is követte az elmúlt napok eseményeit. De vajon felismerik-e az emberek az utcán az Oscar-díjas rendezőt, Nemes Jeles Lászlót? Mekkora ismertséget hozott neki itthon a filmvilág legnagyobb kitüntetése? Videónkból kiderül!
Budapest – Alighanem a pofátlanság világcsúcsára pályázik az a 34 éves nő, aki még rendőrségi előállítása során is csalt, hogy megszerezzen néhány ékszert. Mindez a VIII. kerületi rendőrségen történt február 9-én, a nőt most gyorsított eljárásban el is ítélték. Elképesztő a sztori:
Pénteken vizsgálja a magyar államadós-osztályzatot a Moody's Investors Service. A magyar adósbesorolások idei felülvizsgálati menetrendjében ez lesz az első hitelminősítői értékelés.
Az elmúlt évek legfontosabb eredménye, hogy az MNB kamatcsökkentési ciklusának végén a jegybanki alapkamat fenntartható módon, történelmi mélypontra süllyedt - állapítja meg a Magyar Nemzeti Bank a 2013 márciusában elindult hatéves elnöki ciklusának eddig eltelt időszakáról készült MNB Félidős jelentés.
A tavalyi év a befektetési célú lakásvásárlásokról szólt, a befektetők addig soha nem látott arányban léptek be a piacra. Ennek hátterében részben a nagyon alacsony kamatszint, részben pedig az év...
A menekültválság mellett elsősorban a jegybanktörvény módosításával kapcsolatban kap ma kérdéseket Lázár János a szokásos Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint "ami nem...
Rémes beteg a legendás tévés, akire lánya, Csilla vigyáz a gerincműtétje után. És a vigyázást tényleg szigorúan kell érteni, Rózsa ugyanis nem veszi komolyan az orvosi utasításokat.
József Attila, Déry Tibor, Schwajda György, Babits Mihály köteteivel, valamint a Gerencsér Miklós szerkesztette Vörös könyv, 1919 című munkával bővült a Nemzeti Könyvtár sorozata.
Görögország beavatkozik abba a perbe, amelyet Magyarország indított a kötelező betelepítési kvótával szemben, a görögök beavatkozása "Magyarország-ellenes" - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
Az Amnesty International (IA) nemzetközi jogvédő csütörtökön bejelentette: cáfolhatatlan bizonyítékai vannak arra, hogy szándékosan, katonai stratégiájuk részeként támadtak Szíriában kórházakat Oroszország és a szíriai kormány haderői, ami kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát.
Bár a kormánynak nem dolga, hogy állást foglaljon a Magyar Nemzeti Bank (MNB) státusáról szóló vitában, de ha kell - Trócsányi László igazságügyi miniszteren keresztül - kész közreműködni a probléma megoldásában - közölte a Miniszterelnökséget vezető Lázár János csütörtöki tájékoztatóján.
Görögország a schengeni övezet, az eurózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel folytatott tárgyalások után.
Győr – Kovacsics Anikó, a Győri Audi ETO kézilabdázója az idény végén elhagyja csapatát, és a győriek legnagyobb hazai riválisánál, a Ferencvárosnál folytatja pályafutását.
Ezt közölte az ország energiaipari minisztériuma. Oka egyelőre nem ismert, de órákon belül helyreállítanák az áramszolgáltatást. A polgárháború sújtotta Szíriában gyakoriak az áramkimaradások, de az igen ritkán fordul elő, hogy az országban mindenütt szünetel az energiaszolgáltatás. (MTI/Reuters)
A Pesti Vigadó már megvan, most két újabb ingatlan alakul méltó környezetté az MMA és kapcsolt részei számára. Szépen emelkednek a fizetések is a szervezetben, és már kutatják, hogy mit akarnak majd később kutatni. A dolog nem olcsó, de megéri.
Érdekes törvénymódosító javaslatot nyújtott be Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, amit a Napi.hu szúrt ki. A kormány az államháztartásról szóló törvényt módosítja, mozgásteret biztosítva saját magának, hogy gyakorlatilag bármilyen célra költhessen. Érdekesség, hogy az NGM-ben nem lelkesednek a javaslatért – foglalja össze a Portfolio.hu.