Koppenhága – A dán fővárosban megnyílt az első olyan bolt, ahol a rászorulók átszámítva pár száz forintért vehetnek minőségi, ám éppen lejáró szavatosságú termékeket.
Macedónia külügyminisztere felszólította a szomszédos Görögországot, hogy szállítsa el a határról és arra alkalmas befogadóközpontokban helyezze el a határ görög oldalán rekedt migránsok ezreit.
A Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaság 2016-ban immár harmadik alkalommal rendezi meg a magyarországi Érszűkület Napot, melyet az európai PAD and Vascular European Days kezdeményezés hívott életre. A szervezők 2016. március 17-én 11 és 17 óra között, 6 helyszínen, egész napos orvosi tanácsadással, boka/kar index méréssel és pulzus önvizsgálat oktatással várják az érdeklődőket.
Egy katari médiacsoport megvásárolta a Miramax filmstúdiót, amelyben a nyolcvanas-kilencvenes években olyan filmek készültek, mint a Síró játék vagy a Ponyvaregény.
A magyar történelem hét évszázadának fontos iratait és jelentős személyiségeinek aláírását bemutató tárlat nyílik március 15-én a Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri épületében, Budapesten - közölte az intézmény az.
Zágráb – Ivica Olic (36) bejelentette, hogy nem lép többet pályára a horvát labdarúgó-válogatottban, így biztosan nem lesz ott nyáron a franciaországi Európa-bajnokságon.
Magyarország érdemi vitát sürget az Oroszország elleni szankciók esetleges meghosszabbítása előtt - mondta a külgazdasági és külügyminiszter. A kötelező betelepítés érdemben változtatná meg az országot, ezért mindenkinek meg kell adni a jogot, hogy döntsön a kérdésről - indokolta a kvótáról szóló népszavazási kezdeményezést a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Teljes mértékben hisz férje, a közpénzek elsikkasztásával vádolt Inaki Urdangarin ártatlanságában Krisztina, a spanyol király nővére, akit csütörtökön hallgatott meg az ügyben eljáró Palma de Mallorca-i bíróság.
Mérsékelt esésekkel indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, amiben a nem túl erős makroadatok is szerepet játszottak. A kereskedés második felében azonban felfelé kezdtek araszolni az indexek, így...
Roma – Kevesebb mint 100 nappal a labdarúgó Európa-bajnokság nyitó meccse előtt az olasz sajtó már azt találgatja kik alkothatják majd az Eb-n a válogatott kererét. Lapinformációk szerint Antonio Conte (46) az olasz válogatott szövetségi kapitánya, otthon hagyna pár korábbi alapembert.
A MAC az utolsó harmadban kétgólos hátrányról fordítva, hajrában szerzett góllal 4-3-ra legyőzte a Fehérvárt a jégkorong MOL Liga elődöntőjének ötödik mérkőzésén.
A néhány napja Oscar-díjat nyert Saul fia főszereplőjét először egy másik szerepre nézték ki, és kezdetben ő is úgy gondolta, Saul szerepe nem neki való.
A Genfi Autószalon 2016-ban is rengeteg újdonsággal kecsegtet, de a négykerekűek mellett ezúttal is érdemes volt odafigyelni az autócsodákat körülvevő hölgykoszorúra, a lányok ugyanis mint minden évben, idén is kimondottan kellemes hangulatot varázsoltak az óriási csarnokokba.
Ivica Olic bejelentette, hogy nem lép többet pályára a horvát labdarúgó-válogatottban, így biztosan nem lesz ott nyáron a franciaországi Európa-bajnokságon.
A címvédő Sopron a PINKK legyőzésével csütörtökön bejutott a női kosárlabda Magyar Kupa döntőjébe, ahol így ismét az ezúttal hazai pályán szereplő DVTK csapatával találkozik pénteken.
Bár a január 10-én elhunyt David Bowie, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású zenésze soha nem lépett fel Varsóban, egy kulturális egyesület mégis óriási falfestménnyel akar tisztelegni az emléke előtt a lengyel fővárosban.
Csalás bűntette miatt nyomoznak a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói, miután ismeretlenek több százmilliót csaltak ki vállalkozóktól – tájékoztatta Kiss Z. Edward szóvivő csütörtökön az MTI-t. A Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján azt közölte: egy bűnszervezet üzemanyag-értékesítő vállalatnak adja ki magát, és milliókat csal ki hazai cégektől.
A PwC Magyarország 660 szakértői napot fordított az első pályázati szakasz beadványának elkészítésére a szóban forgó időszakban - tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
A Barca ismét történelmet írt: immár 35 tétmeccs óta veretlen, ami korábban egyetlen spanyol együttesnek sem sikerült. Csütörtök este a végére kilenc emberre fogyatkozó Rayót ütötték ki idegenben 5-1-re.
Németország és az Európai Unió sem hagyja magára Görögországot a menekültválságban, de Görögországnak eleget kell tennie az uniós külső határral kapcsolatos kötelezettségeinek, éppen úgy, mint Olaszországnak is - mondta Angela Merkel német kancellár a Rhein Zeitung című német újság online felületén csütörtökön közölt interjúban.
A címvédő és listavezető FC Barcelona 5-1-re győzött a Rayo Vallecano vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának csütörtöki zárómérkőzésén, ezzel megdöntötte a spanyol veretlenségi rekordot.
Több mint hét milliárd forint átcsoportosítását rendelte el a kormány az ez évi költségvetésben a 2017-es vizes világbajnoksághoz kapcsolódóan sportlétesítmények fejlesztésére - olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.