A kiskereskedelmi forgalom januárban a kiigazítatlan volumenadatok szerint 1,6 százalékkal, a naptárhatástól megtisztítva 2,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Szétosztja dolgozói között a 4 milliárd forintnyi bónuszát a LinkedIn, szakmai közösségi oldalt üzemeltető vállalat vezetője - adja hírül a Portfolio.hu.
A kiskereskedelmi volumen további emelkedésre számítanak az év folyamán, ugyanis alacsony az infláció, magas szintű a foglalkoztatottság és nagyon alacsony a munkanélküliség - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) belgazdaságért felelős helyettes államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait elemezve.
Görögország a schengeni övezet, az eruózóna és az Európai Unió része marad - jelentette ki Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtökön Athénban, az Alekszisz Ciprasz görög kormányfővel...
Hibának nevezte Hoszein Amír Abdal-Lahián iráni külügyminiszter-helyettes azt, hogy Öböl menti Együttműködési Tanács (GCC) terrorszervezetnek nyilvánította a Hezbollah libanoni radikális síita szervezetet - közölte az iráni állami televízió csütörtökön.
A Fiat friss kompakt modellje, a kiváló ár/érték arányú Tipo kétségtelenül az egyik legérdekesebb újdonság a magyarországi piac szempontjából, ugyanis hazánkban érthető módon különösen nagy népszerűségnek örvendenek a használható méretű, de azért elérhető méretű autók, főleg, ha még jól is néznek ki és némileg modernek – márpedig a Tipo minden aspektusnak megfelel, formaterve is remekül…
Kihívta a rendőrséget az Együtt csütörtökön reggel az Új Nemzedék Központ Nonprofit Közhasznú Kft. budapesti épületéhez, miután előző nap az Állami Számvevőszék azt közölte, a cég nem bocsátotta rendelkezésére a számvevőszéki ellenőrzéshez szükséges dokumentumokat, így a vizsgálatot nem lehetett végrehajtani. A rendőrök kiérkeztek, de nem mentek be az épületbe.
Megalakult a menekültstátusú sportolók ötkarikás csapata, amelynek tagjai közül a kvótát szerzők az olimpiai zászló alatt versenyezhetnek majd a nyári riói játékokon.
Tudtam, hogy el fog jönni a nap, mikor az RTL Klubon magyar szinkronnal vetített török szappanopera, a történelmi alapokon nyugvó Szulejmán történetéből kiírják a kedvenc karakteremet, Ibrahim pasát. Teljesen biztos voltam benne, anélkül, hogy az eredeti, török nyelvű sorozatot láttam volna.
A kapusok helyett pályára lépő mezőnyjátékosokra, a sérült játékosokra, a passzív játékra és a kirívó szabálytalanságokra vonatkozó szabályozás változik.
Hazánkba is megérkezhet csütörtökön a hó, amelynek a mókusok biztosan örülni fognak. Nézze meg galériánkban milyen jókedvűen játszottak egymássak a kis rágcsálók.
A nemzetközi hangulatnak megfelelően a hazai tőzsdén is visszafogott optimizmus volt megfigyelhető a nyitást követően, mely azóta tovább erősödött. A nyugat-európai tőzsdék többsége viszont minimális...
Horogkereszteket és "meghalsz" feliratot festettek ismeretlenek egy püspökladányi családi házra - erősítette meg a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az erről szóló sajtóinformációt csütörtökön az MTI-nek. A rendőrség eljárást indított az ügyben.
A belső posztokon két távozó, egy érkező és egy szerződéshosszabbítás a Győri Audi ETO KC jövő évi keretében. Távozik Linn Sulland és Kovacsics Anikó, új játékosként pedig érkezik a már bejelentett Nora Mörk, továbbá három évre szerződést hosszabbít Eduarda Amorim.
Sokan két hónapot sem adtak Gregor Bernadettnek és Szarvas Attilának, de már két éve együtt vannak. A színész még mindig ugyanolyan szépnek látja feleségét, mint az első találkozáskor.
Cége ipari mennyiségben dobálja a szemétbe a még újrahasznosítható papírt, textilt, irodai eszközöket vagy bármit, aminek már nem látják hasznát? Itt a lehetőség egy kis jót cselekedni.
Csütörtökön többek között Marina And The Diamonds wales-i énekes-dalszerző lép fel az Akvárium Klubban, illetve a Magyar Filmhét és a Budapest Táncfesztivál eseményei zajlanak számos budapesti helyszínen.
A francia gazdasági miniszter szerint ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, az több kétoldalú megállapodás azonnali megszűnésével járna, és ennek egyik következménye lehet az is, hogy a brit oldalra települ a migránsok calais-i tábora
Több, mint 1000 férfi megkérdezésével végeztek vizsgálatot, melyből kiderült, hogy melyik alsóneműk indítják be leginkább a férfiak fantáziáját. Önök egyetértenek?
Székesfehérvár és a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) sokat tesz azért, hogy minél több lány válassza műszaki, természettudományos és informatikai tanulmányokat, és megszerzett tudásukat helyi cégeknél kamatoztassák. A programjuk egyéves, és nagy a sikere, ezért folytatni kívánják.
Már több mint 70 cég élt a növekedési adóhitel lehetőségével, amellyel a vállalkozások az egy összegben esedékes társasági adót két év alatt, 8 részletben fizethetik meg - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön az MTI-vel.
A francia gazdasági miniszter szerint ha Nagy-Britannia távozik az Európai Unióból, az több kétoldalú megállapodás azonnali megszűnésével járna, és ennek egyik következménye lehet az is, hogy a brit oldalra települ a migránsok calais-i tábora.
Jelentős kereslet mellett a tervezett 50 milliárd helyett 75 milliárd forintnyi kötvényt adott el csütörtökön az ÁKK. Az adósságkezelő mindhárom futamidő esetében a maximális ráemeléssel élt a komoly...
Újabb állami támogatást, 1,3 milliárd forintot kap az MCS Vágóhíd Zrt. a beruházás második ütemében tervezett logisztikai és csomagoló üzemének megvalósításához - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Több mint 580 menekült érkezett csütörtök reggel a pireuszi kikötőbe a görög szigetekről, délutánra 515 társukat várják - jelentette a görög állami rádióadó.