Amerikához hasonlóan az ázsiai tőzsdéknek is lendületet adtak Yellen szavai, a jegybankelnök ugyanis arra utalt, hogy a korábban vártnál lassabb kamatemelési ciklus jöhet az Egyesült Államokban. Az...
"Mexikó Trump ellen" névvel kampányt indítottak helyi idő szerint kedden Mexikóban az ellenzéki, baloldali Demokratikus Forradalom Pártja (PRD) szenátorai Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen.
Az adó és járulékfizetés területén számos kötelezettség – vagy éppen jogosultság – kötődik bizonyos határösszeg eléréséhez vagy éppen túllépéséhez. Nem egyszer előfordul azonban, hogy a jogalkalmazó kissé nagyvonalúan felcseréli, illetve azonosként kezeli ezeket a kifejezéseket.
A tőzsdéken tegnap kedvező volt a hangulat Yellen beszédét követően, ami a félelem-indexként is emlegetett VIX-et tovább nyomta lefelé, a piac idegességét mérő mutató 9 százalékkal, 14 pont alá...
A Fővárosi Főügyészség arról döntött, hogy meghosszabbítja a terézvárosi ingatlanok eladása ügyében elrendelt nyomozást, amely szerdán járt volna le - közölte legfrissebb számában a Magyar Hírlap.
Bár április negyedike után meg kell kezdeni az illegális menekültek visszatoloncolását Törökország felé, még nem igazán tiszták a feltételek. Azt viszont már most mutatják a számok, hogy a szigorú európai politika meghozta a gyümölcsét: márciusban sokkal kevesebb illegális menedékkérő érkezett, mint akár egy hónappal korábban.
Az Elmű tulajdonosai számára részvényenként 1200, az Émásznál 1100 forintos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az igazgatóság a cégek áprilisban esedékes éves rendes közgyűlésén, ezt a két társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hozta nyilvánosságra kedden.
Véget ért az első negyedév, Amerikában ez a tőzsdei kibocsátásoknál (IPO) meglehetősen tragikus volt, mindössze 8 cég vezette be részvényeit a nyilvános kereskedésbe, és ugyanennyi cég halasztotta el...
Még ezen a héten új kormánykoalíciót alakít Dilma Rousseff brazil elnök - közölte helyi idő szerint kedden Jaques Wagner, a leváltással fenyegetett államfő kabinetfőnöke, miután a brazil...
Az új állami intézményfenntartó struktúrában nagyobb hatalmat kapnak majd az iskolaigazgatók - írja szerdai számában a Magyar Idők. A tervek szerint a konkrét feladatokat több, már önálló...
A termékeny éveknek vége, a Yahoo ideje lejárt - idézi a CNBC a Global Equities Research véleményét a társasággal kapcsolatban. A szakértők szerint a fundamentumok alapján egyetlen cég sem akarja...
A kockás inges tiltakozás és az otthonmaradás után ismét itt az újabb tüntetés a kormány oktatáspolitikája ellen. Szerda délelőtt nyolc és kilenc között legalább 140 iskolában leáll az élet. Várjuk a beszámolókat!
"Mexikó Trump ellen" névvel kampányt indítottak helyi idő szerint kedden Mexikóban az ellenzéki, baloldali Demokratikus Forradalom Pártja (PRD) szenátorai Donald Trump republikánus elnökjelölt-aspiráns ellen.
Tizenhét pontból álló, zömében egyértelműsítő, pontosító módosításokat fogadott el az államfő által a Háznak megfontolásra visszaküldött nemzeti otthonteremtési közösségekről szóló törvényjavaslathoz az Országgyűlés törvényalkotási bizottsága kedden.
Az Országgyűlés mai ülésén Áder János köztársasági elnök kifogásaira reagálva több ponton egyértelműsítheti a nemzeti otthonteremtési közösségekről (nok) szóló, korábban már elfogadott kormányzati...
Jogerős ítéletet hozott az Európai Unió Bírósága 2012-ben bevezetett magyar kaszinótörvény miatt - írja az Index, Schreiber István, a Magyar Szerencsejáték Szövetség elnökének szavait idézve. Ez azt...
Még ezen a héten új kormánykoalíciót alakít Dilma Rousseff brazil elnök - közölte helyi idő szerint kedden Jaques Wagner, a leváltással fenyegetett államfő kabinetfőnöke, miután a brazil kormánypárttal, a baloldali Munkáspárttal (PT) szakított fő koalíciós partnere, a Demokratikus Mozgalom Pártja (PMDB).
A Brazil Demokratikus Mozgalom Párt (PMDB) mai vezetői ülésén eldőlt, hogy kilépnek a Dilma Rousseff elnöknő által vezetett kormánykoalícióból, írja a Reuters. A döntés könnyen Rousseff bukásához...
A tájékoztatás és beleegyezés hiánya, fájdalmas beavatkozások, siettetett szülések: megdöbbentő történetekről számolnak be az édesanyák és szakmabeliek egy Facebook oldalon. A Rózsák forradalma célja, hogy megtörje hallgatást, és az orvosokkal együttműködve emberséges körülményeket alakítsanak ki a magyar szülőszobákon.
Csődveszélyben van az amerikai napelem-gyártó, a SunEdison a cég egyik, szintén tőzsdén forgó leányának közlése szerint - írja a Reuters. A részvények tegnap közel 60 százalékot estek, az árfolyam...
A szíriai hadsereg aknakutatói elkezdték megtisztítani az Iszlám Állam által hátrahagyott robbanóanyagoktól a visszafoglalt Palmüra városát. A Russia Today arab tudósítója a helyszínre utazott, hogy kézikamerával is megmutassa a világnak a dzsihadisták hagyatékát.
Van olyan intézmény, ahol százak demonstráltak. Palkovics László oktatásügyi államtitkár szerint "még nem tudni, hogy milyen következményei lesznek ennek, de az biztos, hogy egy tanárnak sem kell félnie." Ha a kormány két héten belül nem ül le tárgyalni, a civil közoktatási platform újabb akciókat tervez.
Az Elmű tulajdonosai számára részvényenként 1200, az Émásznál 1100 forintos osztalék kifizetésére tesz javaslatot az igazgatóság a cégek áprilisban esedékes éves rendes közgyűlésén.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 291,33 pontos, 1,14 százalékos emelkedéssel, 25 737,40 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,747 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek a csütörtöki záráshoz képest.
Az ELMŰ 1200, az ÉMÁSZ 1100 forint osztalékot fizet részvényenként. Az ELMŰ az igazgatóság javaslata alapján a társaság 2,3 milliárd forint adózott eredményét, kiegészítve a szabad...
Mobiltelefontokokból összeeszkábált robbanóöv-utánzattal ijesztgetve térítették el az EgyptAir Cipruson leszállt járatát - közölte kedden Joannisz Kaszulidesz ciprusi külügyminiszter a vérontás nélkül végződő túszdráma után adott sajtótájékoztatóján.
Állami kézbe venné a kormány a közétkeztetést, így a gyermekek étkeztetését is - tudta meg a Magyar Idők. A lap információja szerint a kormány már tárgyal a javaslatról. A közétkeztetés számos...