Az elmúlt egy évben mintegy 10 százalékkal nőttek Romániában a lakásárak - derült ki az imobiliare.ro román internetes ingatlanközvetítő összesítéséből. Februárban a lakásárak 4,5 százalékkal...
A magyar építőipar növekedését a kormányzati és Európai Uniós támogatások tették lehetővé 2015-ben - áll az Atradius építőipari piacelemzésében. A hitelbiztosító tanulmánya szerint a fejlett...
Használtruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben - számolt be a spanyol sajtó pénteken az akcióról.
Közel egy éve Aegea néven, mint koncepció jelent meg a Fiat, hosszú idő óta nem az 500-as valamilyen deriváltjaként bemutatkozó új modellje, melynek a végső elnevezésekor a Tipo-ra esett a választás....
Kezdem azt hinni, hogy az utóbbi három napban különös tisztaságú anyaghoz jutottak, és úgy beszívtak, hogy egy teljesen más valóságot látnak, de ez kívülről úgy néz ki, hogy megőrültek – ezt Ligeti Miklós mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi vezetői ott lesznek március 10-én a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által szervezett marosvásárhelyi székely szabadság napján, de csak magánemberként - tudta meg az MTI az érintettektől.
Az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó Hillary Clinton e-mail-szerverének, amelyet még külügyminiszterként használt levelezésre, biztonsági naplói nem utalnak külső behatolásra - számolt be helyi idő szerint csütörtökön a korábbi first lady egyik tanácsadójára hivatkozva a The New York Times amerikai lap
Az egyre növekvő európai terrorfenyegetettség és főként a Párizsban történt véres merényletek után egészen más értelmezést nyert az a tény, hogy egy koncerten valaki maszkban jelenik meg, az pedig még a korábbi terrortámadások nélkül sem helyénvaló, hogy mindezt torokelvágást imitáló mozdulatokkal kísérje.
Sigmar Gabriel: Orbán kihasználja, hogy "hátba támadják" Merkelt Orbán Viktor magyar miniszterelnök "kihasználja, hogy a német kancellárt naponta hátba támadja saját pártcsaládja" - mondta Sigmar Gabriel alkancellár, a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke egy pénteki lapinterjúban Horst Seehofer bajor kormányfő budapesti látogatásával kapcsolatban
A fővárosi közgyűlés még február 17-én módosította a parkolási rendeltét, aminek köszönhetően, aki szabályosan, jogkövető módon kíván parkolni és nem rendelkezik az adott zónára érvényes, fizetési...
Őrizetve vettek Törökországban pénteken négy ismert üzletembert, egy konglomerátum négy vezetőjét, azzal a gyanúval, hogy pénzelték Recep Tayyip Erdogan török államfő legnagyobb politikai ellenfelének tartott, az Egyesült Államokban élő iszlám hitszónokot, Fethullah Gülent.
Fontos lenne csökkenteni az országkockázatot, hogy a magyar beruházási lehetőségek vonzóbbak legyenek, és ebben nagy szerepe van az államnak – mondta Székely István Pál, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának vezetője a bizottság magyarországi képviselete által szervezett műhelybeszélgetésen – emelte ki az MTI.
A magas számok mellett idén ősztől az érintett intézmények szolgáltató központokká alakulnak, ahol a „diákok” a szakma mellett komolyabb idegen nyelvi és informatikai oktatásban részesülnek.
Az Európai Unió külső határainak védelme mellett állt ki a német Die Welt lapnak adott interjúban Hans-Werner Sinn, a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének elnöke.
A címvédő Golden State Warriors sorozatban 44. hazai alapszakasz-mérkőzését nyerte meg az NBA-ben, ezzel beállította a legendás Chicago Bulls rekordját.
Sorozatban tizedik mérkőzését is megnyerte az Anaheim Ducks az NHL-ben, míg a 44 éves Jaromir Jagr megszerezte 1850. pontját, amivel beérte az örökrangsor harmadik helyén Gordie Howe-t. A Florida Panthers cseh csatára előtt a sorban már csak Wayne Gretzky (2857) és Mark Messier (1887) áll.
Ha éltél az MSZMP vagy az MDP uralma alatt, akkor azért, ha nem, akkor azért fogod rettentően élvezni azt, ahogy Handó "Bástya Elvtársnő" Tünde, az Országosi Bírósági Hivatal elnöke elbánik a szerencsétlen pályázóval, mert az nem nyalt neki eléggé.
Frankfurt – A német labdarúgó-Bundesligában osztályozós helyre süllyedő Eintracht Frankfurtnál erősen inogni kezdett a kispad Armin Veh vezetőedző alatt, a Bild szerint a Ferencváros mestere, Thomas Doll is esélyes a pozícióra.
Horst Seehfoer bajor kormányfő, a Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke budapesti látogatása a politikai kapcsolatok ápolásának teljesen megszokott, európai formája - mondta Manfred Weber CSU-s politikus, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-) frakcióvezetője pénteken a Phoenix német országos közszolgálati televízióban.
Használtruhaként próbált meg 20 ezer katonai uniformist eljuttatni az Iszlám Állam (IÁ) terroristáinak Spanyolországból egy csoport, amelynek hét tagját még február elején fogta el a rendőrség, de a szállítmányt most foglalták le két spanyol kikötőben - számolt be a spanyol sajtó pénteken az akcióról
A friss snidling, a medvehagyma érkezésével, a primőrök megjelenésével egy időben szinte késztetést érzünk egy jó körözött készítésére. A körözött üde, izgalmas és jól variálható kence, amit minden háztartásban egy kicsit máshogy készítenek el.
A horvát kormány pénteki ülésén döntött az államhatár védelméről szóló törvény, valamint a védelmi törvény módosításáról, hogy a hadsereg kivételes és különleges helyzetekben segítséget nyújthasson a rendőrségnek a határok védelmében.
Idén 900 milliárd forintnyi, társadalompolitikai célra fordítandó uniós fejlesztési forrásról döntött a kormány - közölte Rétvári Bence államtitkár a Magyar Időkkel. Ebből az összegből a család- és...
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke elfogadhatatlannak minősítette, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehessen vonni Tőkés Lászlótól az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott román állami érdemrendet.