A munkaadók 16%-a tervez létszámbővítést a következő három hónapban, 3%-uk elbocsátással számol, míg 76% nem tervez változást - olvasható ki a Manpower Group legfrissebb negyedéves felméréséből,...
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint egyre több a bizonyíték a zikaláz és a kóros kisfejűség (mikrokefália) ok-okozati összefüggésére, ezért a helyzetre továbbra is nemzetközi szintű egészségügyi vészhelyzetként kell tekinteni.
Törökország kész visszafogadni az Európai Unióba igyekvő menekülteket - erősítette meg Ahmet Davutoglu török miniszterelnök kedden Izmirben görög kollégájával, Alekszisz Ciprasszal tartott találkozóját követően.
A Honvéd hazai pályán 11–11-es döntetlent játszott az Egerrel a férfi vízilabda ob I középszakaszában. A Szolnok 19–3-ra nyert a Vasas vendégeként, ezzel már biztos döntős, míg az OSC 16–11-re legyőzte a BVSC-t.
A Hull City elleni megismételt FA-kupa-mérkőzésen elfogytak az Arsenal középhátvédjei. Carl Jenkinson és Laurent Koscielny eleve nem léphetett pályára, a kezdőben helyet kapó Per Mertesackert a 33., Gabriel Paulistát pedig az 57. percben kellett sérülés miatt lecserélnie Arsene Wengernek. De legalább továbbjutottak.
Jelenleg 60 adófajta létezik Magyarországon, és ezek döntő többsége 1%-nál kisebb mértékű bevételt generál a költségvetés számára - állapította meg a Jalsovszky Ügyvédi Iroda. Azt is hozzáteszik: a...
Az Európai Bizottság szerint a tizennyolc vizsgált uniós tagállam közül Bulgáriában, Franciaországban, Horvátországban, Olaszországban és Portugáliában túlzott a makrogazdasági egyensúlyhiány. Magyarország nem küzd ezzel a problémával a brüsszeli testület keddi közlése szerint.
A kultúra és a hit összetartoznak, mert minden igaz hit kultúrát hoz létre, és minden igazi kultúra mögött ott a hit - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Fasori Református Templom újjáépített orgonáját bemutató kedd esti hangversenyen.
Mindössze 30 évesen bejelentette visszavonulását Calvin Johnson, az észak-amerikai profi amerikaifutball-liga (NFL) történetének egyik legjobb elkapója.
A Vasas nem elégedett az egy ponttal, amelyet a DVSC ellen szerzett a keddi NB I-es bajnoki labdarúgó-mérkőzésen. Az esélyesebb Lokinál is ez a vélemény, de Tisza Tibor azt is hozzátette, hogy meg kell becsülni ezt a pontot is. Korcsmár Zsolt szerint a pályájuk a gyengébb csapatoknak fekszik.
Rendkívüli compó- és vörösszárnyúkeszeg-telepítést végez szerdán a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt., hogy színesítse a horgászzsákmányt a tavaszi idényre - számolt be Szári Zsolt, a cég vezérigazgatója az MTI-nek kedden.
A magyar kormányfő a rendkívüli csúcstalálkozó után úgy vélte: eredményre vezetett a magyar-osztrák-szlovén-horvát fellépés. Az alapkészségek hiányosságait, a szegregációt és a korai iskolaelhagyást kifogásolta az Európai Bizottság Magyarországról szóló ország jelentése.
Az elmúlt napok tőzsdei emelkedése elakadt a tengerentúlon a keddi kereskedésben. A vezető amerikai részvényindexek végig mínuszban jártak, majd a zárás előtt nem sokkal jött a feketeleves. Csúnya...
Amerikai katonai és hírszerzési források szerint az Iszlám Állam "Omár, a csecsen" néven elhíresült egyik csúcsvezetője, egyfajta "hadügyminisztere" valószínűleg amerikai légicsapás áldozata lett Szíriában.
Az MTV esti műsorának vendége volt Varga Mihály, ahol az Európai Bizottság nemrég kiadott országjelentése volt a fő téma. A nemzetgazdasági miniszter azonban megint fontosat nyilatkozott, csak úgy...
Tizenötmillió forint értékű hamis parfümszállítmányt foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei a napokban Vámosszabadinál – tájékoztatta a NAV Győr-Moson-Sopron Megyei Adó- és Vámigazgatóságának szóvivője kedden az MTI-t.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi piacon kedden: az euróhoz, a dollárhoz és a svájci frankhoz képest erősödött, míg a japán jennel szemben gyengült. Este hat óra után pár perccel az euró 310,03 forinton, a dollár 281,01 forinton, a svájci frank 282,80 forinton, a japán jen pedig 2,4975 forinton ...
A kormány 3,56 milliárd forint támogatással járul hozzá a baromfitenyésztéssel és -feldolgozással foglalkozó Master Good cégcsoport vágóhídját és feldolgozóüzemét bővítő, a vállalat exportkapacitását növelő 8,9 milliárd forintos beruházáshoz, a fejlesztés 500 új munkahelyet hoz létre Kisvárdán - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Megtiltotta az éjszakai alkoholárusítást a spanyolországi Mallorca szigetének fővárosa a turisták körében legnépszerűbb hét, főként tengerparti övezetében, és óriási bírságot határozott meg büntetésként a szabályszegőknek, hogy így vegye elejét a csoportos utcai italozásoknak és a randalírozásoknak.
A cervikális diszplázia a méhnyakrákot megelőző állapotot jelenti, melynek hagyományos kezelésénél a cél az abnormális sejtek és a vírust tartalmazó felső nyálkahártyaréteg eltávolítása. Ez a diszplázia mértékétől függően történhet kryoterápiával, lézer terápiával, hideg késes kúpkimetszéssel vagy LEEP kacskonizációval.
Hasonló eredményeket hozott a BL nyolcaddöntőinek keddi két visszavágója, mint az első találkozók: a Real Madrid 2-0-ra verte meg az AS Romát, a Wolfsburg egy góllal (1-0) múlta felül a Gentet. A két esélyes simán továbbjutott.
Kétszer kettő az négy: a spanyol Real Madrid idegenben és odahaza is két-két gólt szerzett az olasz AS Roma ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, egyet sem kapva, így magabiztosan, megérdemelten jutott a legjobb nyolc közé.
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Wolfsburg hazai pályán André Schürrle góljával 1–0-ra nyert a Gent ellen, ezzel kettős győzelemmel, 4–2-es összesítéssel a legjobb nyolc közé jutott.
A Znojmo és a Linz is bejutott a jégkorong EBEL elődöntőjébe. A cseh klub 0–2-ről 4–2-re megfordította a Dornbirn elleni párharcát, és először jutott a négy közé az osztrák élvonalban. A Linz a hatodik meccsen hosszabbítás után intézte el a Bozent, és szintén 4–2-re győzött a párharcban. A negyeddöntőben már csak a Salzburg és a Klagenfurt párharca nyitott, a továbbjutótól függ a következő kör…
Orbán Viktor miniszterelnök a március 15-i nemzeti ünnep “szimbolikus és emblematikus helyszínén”, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében mondja el ünnepi beszédét jövő kedden, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján – közölte Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. A Nemzeti Múzeumban tartott tájékoztatón Vargha Tamás…
A Real Madrid hazai pályán is 2–0-ra nyert a Roma ellen, így kettős győzelemmel jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!
Az alapvető jogok biztosa szerint módosítani kell a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényt úgy, hogy lehetőség legyen az egyéni szempontok méltó figyelembevételére, és önhibáján kívül senki se kerülhessen ki a rendszerből. Székely László jogszabály-módosítás kezdeményezésére kérte fel az emberi erőforrások miniszterét - közölte az ombudsman hivatala kedden az MTI-vel.