Dunaújváros – Óriási csatában idegenben lőtt több góljának köszönhetően jutott fináléba a magyar női kézilabdacsapat, amely legutóbb 2003-ban szerepelt ilyen jól a sorozatban.
Átvették az uralmat a brit bokszolók nehézsúlyban: Tyson Fury múlt novemberi, Vlagyimir Klicskóval szembeni trónfosztása után Anthony Joshua is vb-címet szerzett szombat este (az IBF-nél). Valósággal kidöntötte a világelit kapuját a 26 éves reménység, aki egyes vélemények szerint akár már idén összemérhetne erejét Furyval.
Nézők és játékosok élesztették újra a tapolcai focicsapat edzőjét. A 67 éves férfi a pályán lett rosszul, majd ledőlt a kispadról. Ezután rohantak oda a többiek, és megkezdték az újraélesztést. Ez annyira jól sikerült, hogy pár perccel később már az edző arról kérdezgette a mentőket, hogy ki vezet a meccsen. További részletek a videóban.
A MÚSZ elnöke azután nyilatkozott az MTI megkeresésére vasárnap, hogy hazaérkezett a férfi vízilabda olimpiai selejtezőről, Triesztből, ahol a nemzetközi- és az európai úszószövetség vezetőivel tárgyalt.
Ígéretének megfelelően közzétette a legutóbbi hat évben benyújtott adóbevallásait vasárnap a brit kormányfő, igyekezve véget vetni a panamai offshore-botrány kirobbanása után az ő személyes pénzügyeivel kapcsolatban felmerült találgatásoknak.
Megfordult a világ a Csillagok háborújának első epizódjából jól ismert szőke kisfiúval, ugyanis gyorshajtás, majd ámokfutás miatt börtönbe zárták, onnan pedig továbbszállították a pszichiátriára.
A német válogatott és a Bayern München korábbi kapusa, Oliver Kahn (46) szerint a Real Madrid portugál futballistája túlságosan sokat mutogatja magát ruha nélkül.
Pénteken robbant a bomba, szombatra további részletek is kiderültek, újabb áldozatok is jelentkeztek Dennis Hastert volt képviselőházi elnök szexuális zaklatási botrányában. A sokáig befolyásos republikánus politikus kisfiúkat molesztált és félrevezette a hatóságokat.
Négy jelölt közül az eddigi alpolgármestert, a független Tóth Jenőt választották meg vasárnap a zalai Pölöskefő új vezetőjének - mondta el a település jegyzője
Megvédte volt külügyminiszterét, egyúttal politikai befolyásolástól mentes vizsgálatot ígért az email-botrány ügyében Barack Obama amerikai elnök a Fox hírtelevíziónak adott, vasárnap sugárzott nyilatkozatában
Egy német állami társaság, a szövetségi nyomda (Bundesdruckerei) is belekeveredett a panamai központú Mossack Fonseca ügyvédi iroda kiszivárogtatott iratai körül kirobbant offshore-botrányba. A...
Budapest - Nagyszerű produkciókkal kápráztatták el a közönséget és a zsűrit A Nagy Duett sztárjai, azonban volt, akinek ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
Németországban szándékos gyújtogatással tűzet okozott saját szállásán egy szíriai menedékkérő - közölték vasárnap a Rajna-vidék-Pfalz tartományi Bingenben történt esetet vizsgáló hatóságok
Budapest – Fordulatos mérkőzésen hátrányból állt fel a már bajnok Ferencváros a fővárosi rivális Honvéd ellen. A zöld fehérek támadója, Busai Attila (27) a saját és az ellenfél kapujába is betalált.
Galló György politológus szerint folyamatosan érvényesül Európában a centrum országok és a perem országok közti különbség, de erre a migrációs válság még ráerősít
Kazsuk Csaba (független) nyerte meg a vasárnap tartott időközi polgármester-választást Aranyosapátiban - tájékoztatott a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei község jegyzője
Egy 1997-es rendőrségi törvény értelmében megtehetik, és legalább 3 éve meg is teszik ezt, hogy kiszűrjék a gyanús elemeket – írja az Independent. Ugyanígy egyébként brit állampolgárok mobilját és számítógépeit is megfigyelhetik erre kialakított szoftverrel.
Nagy számban érdeklődnek a csok iránt a bankoknál, a tényleges hitelfelvételek többsége azonban inkább használt lakásokra történik, az új lakások építése még nem indult be - mondta a K&H Bank vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában
Politikai huzavona nélkül, szakszerűen kell tisztázni a szmolenszki légikatasztrófa okait - jelentette ki vasárnap Andrzej Duda lengyel államfő Varsóban, felavatva a 2010-es tragédia áldozatául esett Lech Kaczynski elnök emléktábláját
Lemond az Erdélyi Magyar Néppártban (EMNP) betöltött tisztségéről és helyi képviselőjelöltként sem indul a júniusi önkormányzati választásokon Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének alelnöke
Amikor a 90-es évek elején Karlheinz Brandenburg az mp3-at fejlesztette, ez az 1987-es szám ment a rádióban. A német mérnök ezért kipróbálta vele a tömörítő algoritmusát, és bár addig minden jól hangzott, Suzanne Vega hangja borzasztóvá vált. Aztán addig javítgatta, amíg elviselhető nem lett. Ezért nevezik ezt a számot az mp3 anyjának – tudtam meg az előbb a Wikipediáról. Viszlát!
Négy jelölt közül az eddigi alpolgármestert, a független Tóth Jenőt választották meg vasárnap a zalai Pölöskefő új vezetőjének. Az időközi választáson négy jelölt indult, három független és egy a Demokratikus Koalíció színeiben. A névjegyzékben szereplő 312 szavazópolgár közül 159-en vettek részt a voksoláson, közülük egy szavazó adott le érvénytelen voksot. A jelöltek közül Tóth Jenő 88…