A MOL a mai nap folyamán közzétette, hogy szerdától ismét drágulásra számíthatnak az autósok a benzinkutakon, vagyis a múlt héten, a gazdasági szakértők által beígért üzemanyagár-emelkedési tendencia beigazolódni látszik.
Az elmúlt hetekben szinte még a csapból is az amerikai Tesla legfrissebb büszkesége, a Model 3 folyik – Elon Musk, a gyártó atyja minden kétséget kizárólag zseni, hogy a relatíve kis gyártó körül ilyen ügyesen tudja forgatni a világot. Azonban sokak szerint Musk és csapata ezúttal túl nagy fába verte a fejszéjét.
A sikertelen olajexportőri csúcstalálkozó ellenére pluszba tudtak lendülni estére a tőzsdék, de a BUX index szerényen esett. A forint erős, volt, amikor csak fillérekre volt a 310 forinttól az euró. Az olaj esett, de eshetett volna jóval nagyobbat is.
A legfrissebb összesítés szerint legkevesebb háromszázötven halálos áldozatot követelt a pusztító erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés Ecuadorban - közölte hétfőn César Navas ecuadori védelmi miniszter
A sikertelen olajexportőri csúcstalálkozó ellenére pluszba tudtak lendülni estére a tőzsdék, de a BUX index szerényen esett. A forint erős, volt, amikor csak fillérekre volt a 310 forinttól az euró. Az olaj esett, de eshetett volna jóval nagyobbat is.
Az elmúlt hetekben szinte még a csapból is az amerikai Tesla legfrissebb büszkesége, a Model 3 folyik – Elon Musk, a gyártó atyja minden kétséget kizárólag zseni, hogy a relatíve kis gyártó körül ilyen ügyesen tudja forgatni a világot. Azonban sokak szerint Musk és csapata ezúttal túl nagy fába verte a fejszéjét.
Elmúltak már azok az idők, amikor az úgynevezett ’dobozos’ autók csupán munkára voltak alkalmasak. A múltban egyszerű volt a képlet: szinte minden márka fogta a maga kisautóját, félbevágta, és ráaggatott egy méretes puttonyt – éppen ezért személyszállító verziók nem is nagyon voltak elérhetők. Mostanra azonban már teljesen más a helyzet, amit a Fiat Dobló legfrissebb változatának Panorama utónevet…
Ahogy haladunk előre a napban, úgy enyhül a dohai csalódottság miatti tőkepiaci pesszimizmus. Késő délutánra olyan sokat javult a befektetői hangulat, hogy a vezető nyugat-európai tőzsdék kis...
Japánt sajnos idén sem kíméli a természet: a szigetországban múlt csütörtökön és pénteken ismét rendkívül komoly földrengést regisztráltak, amely sajnos ismételten sok, a becslések szerint mintegy 50 emberéletet követelt. A földmozgás epicentruma Japán délnyugati részén fekvő Kunamoto városánál volt, ahol a hírek szerint a Richter-skála szerinti 7-es érték feletti súlyosságot mértek, az…
Washington további katonákat és harci helikoptereket küldhet Irakba. Értesülések szerint a többi között erről kezdett tárgyalásokat hétfőn Bagdadban Ashton Carter amerikai védelmi miniszter. Az RT arról ír, hogy 217 Apache helikopter érkezik majd a közel-keleti országba.
A terrorizmus, a szélsőségesség és a kábítószer-kereskedelem elleni fellépés, valamint a tömegpusztító, ezen belül a vegyi fegyverek terroristák kezébe kerülésének megakadályozásában történő együttműködés távlatairól tárgyalt hétfőn Moszkvában Oroszország, Kína és India külügyminisztere.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult helyzet kezelése érdekében - mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón, miután egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségével, a Kereskedelmi…
Az orosz pénzügyminisztérium új pénzügyi szabályt javasol, amelynek alapján a hordónkénti 40 és 50 dollár közötti olajárat vennék alapul a költségvetési számításokban - idézte Makszim Oreskint, a...
A legfrissebb információk értelmében a Volkswagen mérnökei gőzerővel dolgoznak egy bivalyerős konnektoros, vagyis plug-in crossoveren – a hír ráadásul nem pletyka, hanem egyenesen a németek háza tájáról érkezett, hiszen a gyártó kiszellőztetett néhány ízelítőgrafikát a szóban forgó négykerekűről.
Aszódi Attila elmondása szerint a kormány vizsgálta a paksi beruházás alternatív forgatókönyveit, beleértve a zéró alternatívát is. A parlament által 2011-ben elfogadott energiapolitikai forgatókönyv...
Boldog napot szerzett egy elkószált zebra a nagykanizsai vásárlóknak a vasárnap is nyitva tartó Tescóban. A Hungária Cirkusz egyik állata elunta az egy helyben téblábolást, és a közeli hipermarket ajtajához sétált. Benézett az ablakon, majd az automatikus ajtóval ismerkedett.
A paksi atomerőmű bővítési projektje során Magyarország az uniós energiapolitikával összhangban cselekszik, mivel az Európai Bizottság is a nukleáris termelőkapacitás szinten tartásával számol a jövőben - mondta a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-nek.
Szakértők szerint aggasztó a helyzet Japában - annak ellenére, hogy a hatóságok azt mondják: nem kell leállítani a szigetország egyetlen működő atomerőművét.
Az Osztrák Nagykövetség agrárattaséja szerint minden országnak megvan a joga arra, hogy meghatározza saját energiamixét, azonban a nukleáris energia állami támogatása torzítaná a liberalizált európai energiapiacot és hátráltatná a megújuló energiák terjedését.
Elnöksége első száz napjában átfogó bevándorlási reformot terjeszt elő Hillary Clinton. A demokraták esélyes jelöltje hétfőn közleményben jelezte elkpézelését, miközben a washingtoni Legfelső Bíróság előtt tüntetnek Obama bevándorlást érintő elképzelései mellett.
Hiába vetkőztek és terpesztettek A Nagy Duett második adásának sztárjai, a főszerep mégis Liptai Claudiáé volt, noha ő maga egyetlen hangot sem énekelt. Az állapotos műsorvezető áttetsző csipkeruhában nyűgözte le a közönséget.
Elnöksége első száz napjában átfogó bevándorlási reformot terjeszt elő Hillary Clinton. A demokraták esélyes jelöltje hétfőn közleményben jelezte elkpézelését, miközben a washingtoni Legfelső Bíróság előtt tüntetnek Obama bevándorlást érintő elképzelései mellett.
Több mint 24 órás munkával, hétfő estére eloltották a tűzoltók a szegedi Délép ipari parkban, egy hulladékhasznosítással foglalkozó cég telephelyén vasárnap keletkezett tüzet - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
A hétvégén magasra csaptak az indulatok a brazil elnöknő korrupciós ügyének vizsgálatával kapcsolatban. A parlamenti alsóház szavazása közben a nép az utcán drukkolt két táborra oszolva, magasra csaptak az indulatok. Az ország gazdasága közben katasztrofális helyzetben, választások pedig csak 2 év múlva lesznek.