A húsmarha termelők kiemelt kormányzati figyelmet kapnak, az ágazat támogatásai jelentős mértékben emelkedtek az elmúlt években - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken.
A vádirat hiányosságainak pótlására szólította fel a Quaestor-ügyben eljáró bírói tanács a vádat emelő Fővárosi Főügyészséget – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton
Két vitorlázó gép ütközött. Egyik az ütközés után biztonságosan leszállt a helyszínhez közeli repülőtéren, a pilótának nem esett baja. A másik gép lezuhant egy családi házra és megrongálta annak tetejét. A pilóta sikeresen katapultált, de kisebb sérüléseket szenvedett.
A Real Madrid hátrányból fordítva tudott nyerni Barcelonában a szombat esti Clásicón, a királyiak érdemeit tovább növeli, hogy a második gólt emberhátrányban szerezték Cristiano Ronaldo révén a 85. percben. Tavaly október óta 39 tétmeccsen keresztül nem kapott ki a Barca (spanyol rekord), de ennek most vége, akárcsak a 14 hónap óta tartó hazai veretlenségnek. Revans ez a javából az őszi 0-4-ért.…
Ausztria a jövőben katonákkal is védeni fogja Olaszországgal közös határát – közölte Hans Peter Doskozil osztrák védelmi miniszter a Die Welt című német lap szombati számában megjelent interjúban
Az egyiptomi holtak védelmezőjeként ismert isten, Anubisz kísérte vissza az élők közé egy súlyos baleset után Perusza Zoltánt (49). A férfi a halálból tért vissza, azt mondja, a túlvilágon járt.
A húszezres Nagyerdei Stadionba alig 5600 szurkoló zarándokolt, pedig nagy valószínűséggel most lesz bajnok a Ferencváros csapata. Az első félidő után két góllal vezet már a Debrecen, de a Paks-MTK mérkőzésen bukóra állnak fővárosiak, így a Fradinak összejöhet ma a bajnoki cím. (NSO)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, továbbá nyugati szövetségesek minisztériumai és nemzetközi szervezetek után is kémkedett a német Szövetségi Hírszerző Szolgálat (BND) – tette közzé szombaton a Der Spiegel című német hetilap saját forrásokra hivatkozva, de nem nevezte meg, hogy a szóban forgó megfigyelések milyen időszakra estek
Meghosszabbították annak a két férfinak az előzetes letartóztatását, aki a rendőrség gyanúja szerint az Egyesült Államoknak és a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) kémkedett Magyarországon
Napjainkban a végvidékeket úgy nevezik, hogy geopolitikai ütközőzónák, a végvárakat úgy hívják, hogy nemzetállamok, az ellenálló védők pedig napjainkban a nemzetek, amelyek védik a hitüket, a kultúrájukat, a családjukat - jelentette ki Kövér László.
Tele van tervekkel és több film megvalósításán is dolgozik Koltai Lajos Kossuth-díjas operatőr, rendező, aki 70. születésnapja alkalmából adott interjút az MTI-nek.
Meglepő eredménnyel járt a Tudatos Vásárlók Egyesülete által elvégzett narancslé-teszt. A Tesco egyik terméke első, egy másik terméke majdnem az utolsó helyen végzett. A legtöbb C-vitamint a legolcsóbb termék tartalmazza. Táblázatban mutatjuk be a legfontosabb adatokat.
Budapest - Az elmúlt 24 órában több hullámban, ezres nagyságrendben támadás érte külföldi szerverekről a kormányzati informatikai hálózatot, a támadásokat sikerült elhárítani - közölte a Belügyminisztérium szombaton az MTI-vel.
Nagy stílusú, nagy formátumú politikus volt - mondta Németh István hozzátéve, olyan ember volt, akinek a 1992-ben történő külügyminiszteri tisztségről való lemondása után is évekig számított a véleménye.
Budapest — Bencze József volt országos rendőrfőkapitány, macedóniai nagykövet, újabb kihívással néz szembe. Hamarosan Manilában képviseli hazánkat. Ennek apropóján faggattuk őt.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: Nyerőszámok: 1 (egy) 23 (huszonhárom) 27 (huszonhét) 42 (negyvenkettő) 84 (nyolcvannégy) Joker: 089694 Nyeremények: 5 találatos szelvény nem volt
A görögországi Idomeninél veszteglő migránsok már hetek óta blokád alatt tartják a vasúti síneket, így akarják elérni, hogy nyissák meg a macedón határt
Nyilvánosságra hozta azt a felvételt az amerikai légierő, amin látni ahogy megsemmisítik az iszlamista szervezet egyik high-tech bombagyárát Moszulban még március 19-én. A Reuters információi szerint az Egyesült Államok azt fontolgatja, hogy jelentősen növeli az Irakban állomásozó Iszlám Állam ellen harcoló különleges egységeinek számát.