Az Eximbank ügyfeleinek már 84 százaléka kis- és középvállalkozás (kkv) - mondta Urbán Zoltán, a pénzintézet vezérigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán. Az Eximbank vezetője is előadást...
„Látok bizonyos összefüggést a Tiszavasváriban konténerbe szoruló részeg esete és a 2001. szeptember 11-ei terrortámadásokat követő afganisztáni háború között.”
A nyári olimpiára épült az a part menti kerékpárút, ami csütörtök késő délelőtt omlott össze. Szemtanúk szerint öten voltak azon a szakaszon, amit 50 méterre a víz felett vezettek, ketten életüket vesztették. Hogy mi okozta a balesetet, egyelőre nem tudni.
Nem jelentett be ma új monetáris politikai lépést az Európai Központi Bank, így elsősorban a vállalati gyorsjelentési szezon határozta meg csütörtökön a kereskedés hangulatát az USA-ban.Itt a vége...
Az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének terrorizmussal kapcsolatos vitáját követően mondta az MTI-nek telefonon nyilatkozva.
A nyolcszoros győztes Rafael Nadal könnyed sikerrel jutott be a legjobb nyolc közé csütörtökön a 2,15 millió euró (669 millió forint) összdíjazású barcelonai salakpályás férfi tenisztornán.
Az Arsenal Alexis Sánchez első félidei duplájával lazán két vállra fektette a West Bromot az Emiratesben, a 30. fordulóból elhalasztott csütörtök esti bajnokin. Az Ágyúsok visszafoglalták a harmadik helyet a Manchester Citytől.
Megvette a Duna House Holding Nyrt. (DH) a Lengyelország legjelentősebb ingatlan- és hitelközvetítő franchise hálózatát tulajdonló Metro House cégcsoportot, a csütörtökön lezárult tranzakcióval a Metro House 100 százaléka a DH tulajdonába került - tette közzé a Duna House Holding a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A kormány 1,6 milliárd forintot követel, mert Farkas Flórián foglalkoztatási programjából szinte semmi sem valósult meg. Közben a szervezet teljesen működésképtelenné vált.