Az Eurostat közleményének csütörtök délelőtti publikálása után a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank (mint az EDP-jelentés összeállításának felelősei) közös közleményt adtak ki az...
A 2014-es parlamenti választással közel azonos eredmény születne egy most vasárnapi voksoláson - mondta a Nézőpont Intézet ügyvezetője a Közvélemény-kutatók portál összesítésére hivatkozva a portál által szervezett csütörtöki budapesti konferencián.
A Renault elképesztő megújuláson ment keresztül az utóbbi időben, és legújabb modelljeikkel, mint a Mégane és a Talisman, bizonyították, hogy jó irányba indultak el – még ha nem is hiba nélkül. A franciák pedig nem állnak le, hiszen érkezik a Koleos utódja, mely egy teljesen más filozófia mentén, a nagyobb SUV-k között kíván harcba szállni. A gyáriak már meg is osztottak velünk egy kedvcsináló…
Fokozódik a magyar állam és az európai statisztikai hivatal háborúja. Az Eurostatnak fenntartásai vannak a magyar államadóssággal kapcsolatos adatok minőségével kapcsolatban.
Az MNB ma közzétett végzésében felfüggesztette a GLOBALINVEST Zrt. portfóliókezelésre vonatkozó tevékenységi engedélyét, mivel eljárása során súlyos nyilvántartási és tájékoztatási hiányosságokat tárt fel. Az ideiglenes intézkedést az ügyfelek érdekeinek halaszthatatlan védelme indokolta.
Az államháztartás központi alrendszerének január–márciusi hiánya 125,8 milliárd forint volt, amely a legalacsonyabb az elmúlt másfél évtizedben – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az államháztartás első negyedévi végleges adatait, amelyek megegyeznek az előzetes számokkal.
A magyar hatóságok által lejelentett 1,9%-os hiány helyett az Eurostat 2%-os deficitet tüntetett fel közleményében a 2015-ös évre. Vagyis 50 milliárd forinttal magasabb lett a deficit, mint amit a...
Két sikertelennek mondható aukció után csütörtökön sikerült eladni a tervezett 40 milliárd forintnyi 12 hónapos diszkont kincstárjegyet. Ráadásul a hozam is kedvezően alakult, stabilan egy százalék...
A kontinens biztonságának megteremtése az Európai Unió elsődleges feladata kell, hogy legyen, ezért az uniós tagországok közötti hatékony biztonsági együttműködés elengedhetetlen - emelt ki Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációs politikáért felelős tagja az uniós belügyminiszterek luxembourgi tanácskozására érkezve csütörtökön.
A jövőben csak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által alapított gazdasági társaságok azon adatait védheti titkosság a jegybanktörvény szerint, amelyek kiadása veszélyeztetné a társaságok versenyképességét...
Palkovics László államtitkár az ATV Start című műsorában elmondta, a kormánynak arra tettek javaslatot, hogy a jelenlegi Klik helyett 57 köznevelési központot hozzanak létre.
A Mol tervezett euró alapú kötvénykibocsátására adott előzetes besorolást a Fitch, mely emellett javította a társaság hosszú távú csődkockázati besorolásának kilátását is - írja a Reuters. A Mol...
Az NGM közlése szerint az államháztartás központi alrendszerének január-márciusi hiánya 125,8 milliárd forint volt, amely a legalacsonyabb az elmúlt másfél évtizedben
A 2017-es költségvetésben az ideivel nagyjából egyező, 2100-2200 milliárd forint körüli uniós támogatás-kifizetéssel számol a nemzetgazdasági tárca - derült ki Varga Mihály Figyelőnek adott mai...
Csütörtökön ismét befagyasztották az egykori jemeni elnök, Ali Abdullah Száleh vagyonát Törökországban, mert állítólag kapcsolatban áll az al-Kaida nemzetközi terrorszervezettel - írta a török kormány hivatalos közlönyében.
Sajtóhírek szerint több magánszemély, alapítvány jelezte a sztrájkoló pedagógusoknak, hogy összegyűjtik a munkabeszüntetés idejére részükre meg nem fizetett pénzüket. Felmerül a kérdés, mit kell a közkasszába fizetni, ha az amúgy is kispénzű sztrájkolóval szimpatizáló magánszemélyek önkéntesen felajánlott összegekkel, társadalmi szervezetek juttatásokkal támogatják azokat, akiknek a fizetéséből a…
A legendás befektető megkongatta a vészharangot: a 2008-as világválság előtti időkre emlékezteti a kínai gazdaság jelenlegi helyzete. A hatalmas ország úszik Soros szerint a hitelekben, amelyek fűtik a növekedést. Mások szerint ez csak felesleges károgás.