Megváltozott a magyar-szlovén határ, egy 25 ezer négyzetméter nagyságú terület átkerült Szlovéniához, illetve egy ugyanekkora terület Szlovéniából Magyarországra - írja a hvg.hu. A csütörtöki Magyar...
Megerősítette Oroszország nem befektetési ajánlású, Ba1 szintű államkötvény-besorolását pénteken a Moody's Investors Service, de az adósosztályzatra leminősítés hosszú távú lehetőségére utaló negatív kilátást adott.
Az autóversenyző hatvankilenc éves korában hunyt el. Ferjáncz 17 évesen kezdett versenyezni, 1966-90 között 18-szoros abszolút ralibajnok, 1975-ben és 1984-ben hegyi bajnok is volt. 1981-ben és 1986-ban is bronzérmet nyert a rali Európa-bajnokságon. 1997-ig versenyzett, majd az Autósportszövetségben dolgozott, 1999-2007-ben, majd 2009 óta a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke volt.…
A magyar egészségügyben dolgozó 3-5 ezer orvosbáró éves szinten 12-100 millió forint közötti adózatlan jövedelemhez jut a hálapénznek és a mostani rendszer feudális viszonyainak köszönhetően -...
Fémdarabot találtak a lengyel előállítású 7Days croissant-ban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) pénteken érkezett riasztás szerint, az érintett tételből Magyarországra is érkezett.
Az 1800-as évek végétől egészen napjainkig 93 ország tízezer gyufásdobozát gyűjtötte össze a gyógyszerkutatóként dolgozó Ábrányi–Balogh Péter. 11 éves kora óta gyűjtő.
Agyonlőtték egy család nyolc tagját - hét felnőttet és egy 16 éves fiút - pénteken az egyesült államokbeli Ohio államban. Az ámokfutást túlélte három gyerek, köztük egy négynapos csecsemő. A tettes vagy tettesek szökésben vannak, és nagyon veszélyesek - közölte Mike DeWine ohiói igazságügy-miniszter sajtóértekezletén.
Nehéz párharcra számít az MVM-Veszprém, amely a macedón Vardar Szkopje ellen vív negyeddöntőt a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában szombaton idegenben és jövő szombaton hazai pályán. A tét a május végi kölni Final Fourba jutás.
A fiatalok elégedettségét mérő jóléti index szerint romlott a fiatalok saját pénzügyi helyzetének megítélése. Ez azért is probléma, mert eddig is rossz volt a helyzet. A legmegdöbbentőbb adat azonban az, hogy míg a diákok majdnem fele elégedett helyzetével, ez majdnem felére esik vissza, amikor munkát kapnak. A jó hír, hogy optimisták maradnak.
Mindenekelőtt nem győzzük kifejezni hálánkat a Fordnak, hogy az aktuális Mustangot több mint 50 év után végre globális modellnek tervezte, ezáltal pedig olyan országok polgárainak is lehetővé tette a Mustang-életérzés hivatalos úton történő megvásárolhatóságát, akik eddig csak álmodozni tudtak a vágtató vadlóról, netalántán számos nehézség árán – ami a behozatalt leszámítva főképp a szervizelésre…
Tavalyhoz képest jelentős forgalomnövekedést mutattak az online pénztárgépek. A Népszabadság szombaton a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adataira hivatkozva azt írta: januárban 16,9, februárban pedig 12,9...
A környezetvédelmi adók az összes adóbevétel és szociális hozzájárulás 6,3 százalékát tették ki 2014-ben az Európai Unióban, ami csökkenés a 10 évvel korábbihoz képest, 2004-ben még 6,8 százalék volt ez az arány – derült ki az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala jelentéséből.
Szükség lenne az Európai Unió külső határainak védelmét koordináló Frontex átalakítására úgy, hogy az közös határvédelmi feladatokat is elláthasson a jövőben - mondta Kovács István, az Alapjogokért központ stratégiai igazgatója szombaton az M1 aktuális csatornán
A városi fiatalok a korábbi negyedévnél kevésbé voltak elégedettek jelenlegi helyzetükkel az első negyedévben, kilátásaikat azonban optimistábban ítélték meg - derül ki a K&H első negyedéves, 19-29 éves fiatalok elégedettségét mérő jóléti index felméréséből
Jelentősen korlátozzák a forgalmat Budapest belvárosában ma délután, lezárják egyebek mellett az Andrássy utat és a Bajcsy-Zsilinszky utat, valamint több hidat is egy kerékpáros felvonulás miatt.
A tervező Zoboki Gábor nyilatkozott a teraszról. A világörökség - így a budai panoráma - felett őrködő UNESCO egyáltalán nem tud a készülő kormányfői erkélyről, mert csak állagmegóvásra kértek engedélyt a szervezettől.
Az Együtt szerint a Fidesz adóforintokból építi és finanszírozza saját sajtóbirodalmát, közben pedig saját rokonaikat és családtagjaikat is jól megfizetik.