2016. április 25. hétfő

ápr. 25
18:48
A Manchester United egyre közelebb a Benfica csodatinijéhez (Sport365)
Egyre szebben süt a nap az Old Trafford környékén mostanában! A Vörös Ördögök szombaton biztosították helyüket az FA-kupa döntőjében, vesztett pontok tekintetében pedig már csak négy pontra van Louis van Gaal csapata az Arsenaltól és a Bajnokok Ligáját érő negyedik helytől a Premier League-ben.
ápr. 25
18:48
Szenes Ivánról, Papp Laciról és Ankaráról nevezhetnek el közterületeket Budapesten (444.hu)
Szerdán szavaz a közgyűlés az új utcanevekről.
ápr. 25
18:51
Kemény hét lesz – 312 felett a forint, gyengélkednek a részvénypiacok (Privátbankár)
Reggel a német Ifo menedzserindex eléggé kiábrándító képet festett a gazdasági kilátásokról, az olaj is esett. Eközben két fontos jegybank is ülést tart a héten, és a gyorsjelentések is záporoznak. Minden adott egy izgalmas tőzsdehéthez, amiből hétfőn inkább a lefelé irány volt domináns. Esett a forint, és csak az utolsó percben lendült pluszba a BUX.
ápr. 25
18:51
Egy éve eltűnt tinik: hihetetlen dolgok a vízben (BorsOnline)
Az eltűnt srácok felborult hajója és egy mobiltelefon is megvan, amiből talán kiderülhet valami a rejtélyes eltűnésről.
ápr. 25
19:00
Újabb nyugati újságírót utasítottak ki Törökországból (ATV)
Kiutasították hétfőn Törökországból David Lepeska amerikai újságírót - számolt be róla a CNN Türk hírtelevízió.
ápr. 25
19:06
Megerőszakoltak egy fiatalkorú lányt a keszthelyi Balaton-parton (Metropol)
Az ügyben előzetes letartóztatásba került hétfőn három garabonci férfi.
ápr. 25
19:09
Az XTB bemutatja: partnerünk, Mads Mikkelsen (Privátbankár)
Az XTB a világ egyik legmeghatározóbb FX és CFD kereskedést kínáló tőzsdei vállalata ma hivatalos partnereként mutatta be, Mads Mikkelsent, ugyanis a díjnyertes színész lett a vállalat nagykövete.
ápr. 25
19:09
Pachmann Péter: Én egy érzelmes ember vagyok! (BorsOnline)
Saját kollégái is meglepődtek a híradóson, aki A Nagy Duett színpadán fiatalokat megszégyenítő lazasággal és elánnal tud bulizni.
ápr. 25
19:09
Pulykanyárs paradicsomos mártással (Mindmegette)
60 dkg pulykamellfilé 20 dkg csípős kolbász 3 ek olívaolaj frissen őrölt bors só A mártáshoz: 1 szelet kenyér 2 db zöldhagyma 2 gerezd fokhagyma 1/2 db kígyóuborka 2 db kaliforniai paprika (sárga) 25 dkg paradicsompüré 1 db paradicsom 4 ek olívaolaj frissen őrölt bors só
ápr. 25
19:21
Megölte az egyetemistát, tíz évet kapott (Gondola)
Jogerősen tíz év börtönbüntetésre ítélt a Debreceni Ítélőtábla hétfőn egy férfit, aki 2004-ben olyan súlyosan bántalmazott egy debreceni egyetemistát, hogy az három nappal később belehalt sérüléseibe – közölte a táblabíróság szóvivője az MTI-vel
ápr. 25
19:21
Ezen az áron számolható el az üzemanyag májusban (ProfitLine)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban májusban alkalmazható üzemanyagárakat.
ápr. 25
19:21
Továbbra is mínuszban az amerikai indexek (Portfolio)
Rosszul kezdték április utolsó hetét a vezető amerikai indexek. Bár az utóbbi percekben emelkedést láthatunk, a piacnyitást követő hirtelen esést továbbra sem sikerült teljesen ledolgozni, jelenleg 0...
ápr. 25
19:21
Áfacsökkentés: tízezreket spórolhatnak a nyugdíjasok (Pénzcentrum)
Jövőre folytatják a Nők 40 programot is....
ápr. 25
19:21
Könnygázzal oszlatták fel a tüntetőket Kairóban (ATV)
Könnygázt vetettek be az egyiptomi biztonsági erők az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök ellen tüntetőkkel szemben hétfőn Kairóban, akik a hatóságok előző napi figyelmeztetése és az óriási rendőri készültség ellenére is az utcára vonultak.
ápr. 25
19:21
Halálra késelték Banglades egyetlen LMBT-lapjának szerkesztőjét (444.hu)
Az országban egymást érik a hasonló brutális gyilkosságok a civil társadalom tagjaival szemben.
ápr. 25
19:23
A másik Magyarország hangja (Gondola)
A RETÖRKI legújabb kötetének bemutatója
ápr. 25
19:23
Milliárdokat szedhet be a szolgáltatóktól az RTL Klub és a TV2 (444.hu)
Másfél év után a miniszterelnök engedélyezte, hogy a nagy tévék programdíjat szedjenek a szolgáltatóktól, ami akár évi 4-5 milliárd plusz bevételt jelenthet nekik.
ápr. 25
19:24
Döbbenetes módon próbálja szépíteni a kabinet a megalázó nyugdíjemelést (Alternatív Energia)
"A rezsicsökkentés kedvezményezettjei is kiemelt mértékben az idősek voltak."
ápr. 25
19:26
Megerőszakoltak egy fiatalkorú lányt a Balaton-parton (Alternatív Energia)
A támadók egy fiatal páron ütöttek rajta, először "házi pornóvideó" készítésére akarták rávenni őket.
ápr. 25
19:28
Jó hírem van: állítólag elvékonyodik a felhőzet (Alternatív Energia)
Hajnalban azonban vacoghatunk, -3 fokig is lehűlhet. Kedden napközben 15 fok várható.
ápr. 25
19:39
Vasárnapi boltnyitás: mi lesz az éjjel-nappalikkal? (Pénzcentrum)
Eddig az üzletek csak reggel 5 óra és este 22 óra között lehettek nyitva....
ápr. 25
19:39
„Nagyon dúrva részletek derültek ki” - Matolcsy is téma volt a Parlamentben (ATV)
Kapzsinak és önzőnek nevezte a kormánypártokat az LMP, mert a Jegybank nem a rászoruló devizahiteleseknek segített, hanem Mészáros Lőrincnek és Garancsi Istvánnak adta azokat a milliárdokat, amelyeket a piaci alapon forintosított devizahiteleken keresett meg. Tállai András államtitkár szerint az LMP és a Jobbik idézem "politikai támadást indított a független Jegybank ellen." További részletek a…
ápr. 25
19:41
Elképesztő! Megerőszakoltak egy lányt a Keszthelyen (ATV)
Előzetes letartóztatásba került hétfőn három garabonci férfi, akik a hétvégén a keszthelyi Balaton-parton rátámadtak egy fiatal nőre és barátjára, s egyikük megerőszakolta a védekezésre képtelen 17 éves lányt.
ápr. 25
19:42
Az év végétől újítják fel a 3-as metrót (Metropol)
Aláírták a kormány támogatói döntését a 3-as metróvonal felújításához.
ápr. 25
19:42
Tarlós örül: kormánytámogatás a 3-as metró felújításához (Alternatív Energia)
November-december táján megkezdődhet a kivitelezés.
ápr. 25
19:45
Teljesen pucérra vetkőzött a rendőröknek a nő - videó (BorsOnline)
Miután hosszú ideig a nyomában voltak, az üldözés egy sztriptízzel ért véget a forgalmas utca közepén.
ápr. 25
19:54
Nemi erőszakért elítélt katolikus pap eltiltását vonta vissza a Vatikán (444.hu)
Most egy amerikai ügyészség próbálja megakadályozni, hogy az indiai pap újra dolgozhasson.
ápr. 25
19:56
A VS újságírója még a fizetését is visszaadja, a főnökének egy szava sincs ehhez (444.hu)
Száraz István, a félmilliárdos jegybanki támogatást kapó New Wave Media ügyvezetője nem tudott mit mondani, miközben egyik vs-es újságíró lépett ki a másik után. A távozó Joób Sándor újságíró úgy érezte, a hitelességük forgott kockán.
ápr. 25
19:58
Monica Bellucci és Naomi Watts is felbukkanhat majd az új Twin Peaksben (444.hu)
Kiszivárgott a legendás sorozat új részeinek szereplőgárdája. David Lynch egy csomó világsztárral térhet vissza.
ápr. 25
20:00
Negyeddöntős a női tőr- és a férfi kardválogatott (Metropol)
Negyeddöntőbe jutott a magyar női tőr-, illetve férfi kardválogatott a Rio de Janeiró-i csapat vívó-világbajnokságon.
ápr. 25
20:00
Gyurcsány: a köztársaság halott (Metropol)
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a Magyar Köztársaság halott, megbecstelenítettek, feldúlták, tönkretették és végül megölték.
ápr. 25
20:00
Nemes Jelest a cannes-i filmfesztivál zsűrijébe hívták (Spa Trend Online)
A versenyprogram kilenctagú zsűrijét George Miller ausztrál filmrendező vezeti majd.
ápr. 25
20:00
Nemes Jeles László a cannes-i filmfesztivál zsűritagja lesz (444.hu)
Tavaly nagydíjat nyert, idén dönthet majd róla.
ápr. 25
20:02
Tizedszer bajnokok a Sopron kosarasai (Metropol)
Megnyerte története 10. bajnoki címét az UNIQA Sopron női kosárlabdacsapata.
ápr. 25
20:03
Vége a kizsákmányolásnak a titkos kínai iPhone-gyárban (Privátbankár)
Újságírók egy csoportját beengedték egy kínai gyárba, ahol az Apple slágerterméke, az iPhone készül. Miután minden idők egyik legsikeresebb termékéről van, szó, nagyon vigyáznak a gyártási folyamatra, de most már a munkások túlórázására is vigyáznak, így a bejutás olyan, mint egy titkosszolgálati központba.
ápr. 25
20:16
Egy ország jövője múlhat ennek a programnak a sikerességén (Portfolio)
Mohammed bin Salman, szaúdi koronaherceg felügyelete alatt a mai nap nyilvánosságra hozták azt a dokumentumot, amelyben az olajkirályság grandiózus gazdaságszerkezeti átalakításainak tervét...
ápr. 25
20:16
Merkel: Most egy erős Európai Unió kell (ATV)
Transzatlanti összefogással, az Egyesült Államok és "egy erős Európai Unió" szoros együttműködésével kell választ adni a legsürgetőbb biztonságpolitikai kihívásokra - mondta Angela Merkel német kancellár hétfőn Hannoverben Barack Obama amerikai elnökkel, David Cameron brit kormányfővel, Francois Hollande francia államfővel és Matteo Renzi olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.
ápr. 25
20:21
Brutálisan megverte feleségét a nyílt utcán - videó 18+ (BorsOnline)
A járókelők és a kislányuk szeme láttára tett olyan dolgokat feleségével a férfi, amit senkinek sem kívánnánk.
ápr. 25
20:21
Nemes Jeles Cannes-ba megy zsűrizni? (Kripto Akadémia)
A versenyprogram kilenctagú zsűrijét George Miller ausztrál filmrendező vezeti majd.
ápr. 25
20:23
Teret kaphat Szenes Iván a Józsefvárosban (Kripto Akadémia)
A Rezső tér átnevezéséről a Fővárosi Közgyűlés dönt szerdai ülésén.
ápr. 25
20:27
Az Erste Biztosító adózott nyeresége 588 millió forintra nőtt tavaly (ProfitLine)
Tavaly az Erste Biztosító teljes díjbevétele 4,5 százalékkal emelkedett, elérte a 16,7 milliárd forintot, a társaság adózás előtti eredménye 623 millió forint lett, 7,8 százalékkal haladta meg az előző évit, az adózott nyereség pedig 4,3 százalékkal 588 millió forintra nőtt - ismertette Raveczky Zsolt, az Erste Biztosító elnök-vezérigazgatója hétfőn Budapesten, háttérbeszélgetésén.
ápr. 25
20:27
Az amerikai hírszerzés vezetője szerint Angliában, Németországban és Olaszországban is vannak alvó terrorsejtek (444.hu)
James Clapper beszélt arról is, hogy nincs olyan kódolás, amit ne lehetne feltörni.
ápr. 25
20:29
Gyurcsány Ferenc szerint meghalt a köztársaság, Magyarországot pedig egy bűnszervezet irányítja (444.hu)
A Budai Várban tüntetett a DK.
ápr. 25
20:33
Kifulladt az erősödés az amerikai részvénypiacokon (Portfolio)
Rosszul kezdték április utolsó hetét a vezető amerikai indexek. Bár némi emelkedést láthattunk magyar idő szerint este 7 óra környékén, a piacnyitást követő hirtelen esést továbbra sem sikerült...
ápr. 25
20:33
Egyre többet vásárolunk: mire költünk a legtöbbet? (Pénzcentrum)
Az előzetesen közöltnél is nagyobb lendületet vett a kiskereskedelmi forgalom februárban....
ápr. 25
20:33
Megbüntették a Cumhuriyet főszerkesztőjét Törökországban (ATV)
Mintegy 2,8 millió forintnak megfelelő pénzbüntetést szabott ki hétfőn egy isztambuli bíróság Can Dündarra, a Cumhuriyet című kormánykritikus napilap főszerkesztőjére, amiért 2013-ban megjelent, korrupciós vádakat felsorakoztató cikkeivel megsértette Recep Tayyip Erdogan török elnököt, annak fiát, Bilal Erdogant és további hét embert.
ápr. 25
20:33
Kiállítják Luther Márton magánvégrendeletét is (Metropol)
A különleges dokumentum mellett Julius Ludwig Grimm felfújható földgömbje a Levéltár tárlatának másik ritkasága.
ápr. 25
20:35
Takarékosságra figyelmeztet a spanyol uralkodó (Portfolio)
Takarékosságot kér a kampányban a pártoktól a spanyol uralkodó, ha meg kell ismételni a parlamenti választásokat Spanyolországban - erről számolt be több pártvezető is miután hétfőn találkoztak VI....
ápr. 25
20:35
Végleges: A szélsőjobboldali párt nyert Ausztriában (ATV)
A szélsőjobboldali Szabadság Párt államfőjelöltje, Norbert Hofer nyert, a zöldek jelöltje a második, a szociáldemokrata induló pedig megelőzte néppárti riválisát a hétfő este közzétett végleges eredmények szerint az osztrák elnökválasztás előző napi, első fordulójában.
ápr. 25
20:39
Sokkolja rajongóit a világsztár életrajza (BorsOnline)
Látszólag a Beatles „jófiúja” volt, de magánéletében vad szexkalandok kísérték a karrierjét. Sőt, egy félresikerült éjszaka miatt csaknem a zenélést is elfelejthette.

Keresés