2016. április 3. vasárnap

ápr. 3
8:27
Megölte a rák az örökké vidám Saraht (BorsOnline)
Pár hete néhány soros hír jelent meg Sarah Tait haláláról. Az ausztrál evezős 33 évesen hunyt el rákban. Két kislányt hagyott hátra, és egy senkiéhez sem fogható életszemléletet.
ápr. 3
8:33
Obama vétója is segítette az Iszlám Államot (Metropol)
Obama 2012-ben megtorpedózta Aszad megbuktatását, pedig ezzel megelőzhető lett volna az Iszlám Állam térhódítása.
ápr. 3
8:33
Halálra gázolt a vonat egy férfit Győr-Moson-Sopronban (Blikk)
Elgázolt egy embert egy személyvonat vasárnap kora reggel Győr-Moson-Sopron megyében, a Beled és Répcelak közötti vasútvonalon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A 49 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
ápr. 3
8:33
Huszonnégy embert menekítettek ki a XVI. kerületben (Metropol)
Szén-monoxid veszélye miatt huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók Budapesten, a XVI. kerületben vasárnap hajnalban.
ápr. 3
8:33
Huszonnégy lakót menekítettek ki a tűzoltók a fővárosban ma hajnalban (Kripto Akadémia)
Két ember súlyos szén-monoxid-mérgezéssel került kórházba.
ápr. 3
8:35
Kisrepülőgép zuhant le Kaliforniában egy gyorsforgalmi útra (Kripto Akadémia)
Egy ember meghalt, öten megsebesültek.
ápr. 3
8:37
Labdarúgó NB I - Eredmények és tabella (Kripto Akadémia)
Megszerezte története 29. bajnoki címét a Ferencváros az OTP Bank Liga 28. fordulójában.
ápr. 3
8:39
Egy kávézó, ahonnan a dolgozók nem akarnak hazamenni (ATV)
Kerekes székes, Down-szindrómás és más, csökkent munkaképességű dolgozók sürögnek-forognak a józsefvárosi Nem Adom Fel kávézóban. Akli Miklós egyetemi hallgató barátommal érkezünk ide nyitásra, délután egy órára. A Hetek cikke.
ápr. 3
8:42
Kiszabadították az Iszlám Állam 1500 foglyát (hirado.hu)
Az iraki biztonsági erők a nyugat-iraki Anbár tartományban lévő Hít városban, szombaton bukkantak a terrorszervezet hatalmas föld alatti börtönére.
ápr. 3
8:44
Vidéki hotelek húzzák a fővárosiakat (hirado.hu)
Januárban a vidéki szállodák forgalma 6,8, a fővárosiaké 0,9 százalékkal nőtt.
ápr. 3
8:45
Robbantás és lövöldözés Koszovóban (BorsOnline)
Robbanószerkezetet dobtak, valamint automata fegyverből rálőttek vasárnap hajnalban a koszovói Zubin Potokban arra a csarnokra, ahol a tervek szerint Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök tart a nap folyamán kampányrendezvényt - értesült a szerbiai közszolgálati televízió (RTS).
ápr. 3
8:45
Pokolgépes merénylet Törökországban! Többen életüket vesztették (Blikk)
Öt katona és a különleges erők egy rendőre halt meg egy pokolgépes merényletben szombaton Törökország délkeleti részén - közölte a helyi sajtó.
ápr. 3
8:46
Ennivalót kért, majd ellopta az aranygyűrűt (hirado.hu)
Egy idős asszonyt rabolt ki egy 41 éves papi férfi. Távozta előtt még a telefonzsinórt is elvágta.
ápr. 3
8:48
Robbanással és lövésekkel várták Vucict (hirado.hu)
Robbanószerkezetet dobtak, valamint automata fegyverből rálőttek a szerb miniszterelnök egyik kampányhelyszínére. Az incidensben senki nem sérült meg.
ápr. 3
8:48
Amerika kezd lejönni a kóláról (444.hu)
Harminc éve nem ittak olyan kevés szénsavas üdítőt, mint 2015-ben.
ápr. 3
8:50
Robbanás és lövöldözés Koszovóban (444.hu)
Egy szerbek lakta településen történt a támadás, ahol ma Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök beszélt volna a választási kampányban. Senki sem sérült meg. A hatóságok terrorcselekménynek minősítették a történteket. (MTI)
ápr. 3
8:51
Hihetetlen! Kisrepülőgép zuhant egy gyorsforgalmi útra - Fotók (Blikk)
Kisrepülőgép zuhant le Kaliforniában az egyik gyorsforgalmi útra. A baleset San Diego városától ötven mérföldnyire északra történt, egy halálos áldozatot követelt, és öt sebesültet ápolnak kórházban.
ápr. 3
8:51
Huszonnégy lakót menekítettek ki a tűzoltók a fővárosban (Alternatív Energia)
Két ember súlyos szén-monoxid-mérgezéssel került kórházba.
ápr. 3
8:53
Női kézilabda BL - A Győr 13 góllal nyert (Alternatív Energia)
A visszavágó egy hét múlva lesz Győrben, a győztes jut be a budapesti négyes döntőbe.
ápr. 3
8:57
Szén-monoxid mérgezés Budapesten: 24 embert menekítettek ki (ATV)
Szén-monoxid veszélye miatt huszonnégy embert menekítettek ki a tűzoltók Budapesten, a XVI. kerületben vasárnap hajnalban.
ápr. 3
9:00
Bírósági meghallgatással folytatódik az egyik legismertebb családi viszály (hirado.hu)
Nemi erőszakkal is vádolják a koreai származású, francia állampolgárságú férjet.
ápr. 3
9:03
Megtámadták a magyar kormány informatikai rendszereit - ezúttal tényleg? (Privátbankár)
Nem tudják, ki támadja a kormányzati informatikai rendszereket, de valamiért nagyfokú szervezettségre gyanakszik a belbiztonsági főtanácsadó. Korábban már kétszer is beszéltek támadásról központi rendszerek ellen, de mindkétszer kiderült, nem is volt bűncselekmény.
ápr. 3
9:09
Aszpikos vegyes saláta gyorsan (Mindmegette)
5 dl sonkafőzőlé 4 db zselatinlap néhány csepp citromlé 4 szelet főtt sonka 4 db főtt tojás 20 dkg cékla (konzerv) 20 dkg zöldborsó (konzerv)
ápr. 3
9:09
Pokolgépes merénylet Törökországban (Gondola)
Öt katona és a különleges erők egy rendőre halt meg egy pokolgépes merényletben szombaton Törökország délkeleti részén - közölte a helyi sajtó
ápr. 3
9:09
A Real Madrid nyerte az El Clásicót (Metropol)
A címvédő és éllovas FC Barcelona 2-1-re kikapott a Real Madridtól a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának szombati csúcsrangadóján.
ápr. 3
9:09
Folytatódik a Bora Bora-ügy büntetőpere (Metropol)
A nemi erőszakkal és más bűncselekményekkel vádolt férfi meghallgatásával folytatódik a büntetőper a II-III. kerületi bíróságon.
ápr. 3
9:11
Minősítik az adózókat (Gondola)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket
ápr. 3
9:13
Zúgott zakatolt a törvénygyár! (Gondola)
Mély elmélkedésre késztető javaslatok is szerepeltek a héten az Országgyűlés napirendjén, hangos küzdelemben elfogadva! Íme!
ápr. 3
9:15
Egy ilyen eset bárkinek elveheti a kedvét a házépítéstől (hirado.hu)
Első osztályú kivitelezésre szerződtek, de még a beígért kandalló helyét is kifelejtették a házból, állította Zsuzsanna, a Kosár című műsorban. És ez még csak a kezdet volt.
ápr. 3
9:15
"Emlékül csak a temető maradt" Egy holokauszt túlélő évszázada (ATV)
Schwimmer Zoltán a közelmúltban ünnepelte 100. születésnapját. A jeles alkalomból megkapta tiszteletbeli orvosi diplomáját egykori alma materétől, a brnói egyetem orvosi fakultásától, ahol tanulmányait idő előtt félbe kellett hagynia 77 évvel ezelőtt. Schwimmer úr átvészelt két munkatábort, ott volt a keleti fronton, túlélte az auschwitzi haláltábort, a wolfsbergi és a bergen-belseni koncentrációs…
ápr. 3
9:19
Milliárdokat osztanak szét a magyar cégek: hamarosan mehetünk a kasszához (Privátbankár)
Az idén a tavalyinál jellemzően magasabb osztalékokra számíthatnak a tőzsdei társaságok részvényesei a már közzétett javaslatok alapján. A Zwack- és a Schóbert-család ajánlatára még várnunk kell, de mostanra biztos: mind a négy bluechip osztalékkal örvendezteti meg befektetőit. Egy listában a magyar tőzsde összes fejőstehene.
ápr. 3
9:19
Ilyen nincs! Ragasztóval készítették a hamis húszezereseket (BorsOnline)
A két pákai férfi „remekművét” azonnal kiszúrták, amikor be, illetve fel akarták váltani a pénzt.
ápr. 3
9:19
Eltűnt egy nő a Zalaapátiban lévő pszichiátriai otthonból (444.hu)
Kun Judit 160 cm magas, vékony testalkatú, hosszú vöröses-barna festett haja van. Március 28-án tűnt, azóta sem találják.
ápr. 3
9:21
Tiszteletet érdemel az ügyetlen Eddie (BorsOnline)
A héten mutatták be Magyarországon az Eddie, a sas című filmet, amely Nagy-Britannia első olimpikon síugrójáról szól. A vicces történet valójában elgondolkodtató.
ápr. 3
9:27
Ma négy településen választanak (Gondola)
Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Baranyajenőn és Söptén polgármestert és képviselő-testületet, Bejcgyertyánoson és Nyirádon polgármestert választanak
ápr. 3
9:27
Quaestor-ügy - a vád törvényességével kapcsolatban nem merült fel aggály (ProfitLine)
A vád törvényességével kapcsolatban nem merült fel aggály a Quaestor-ügyben, a vád csupán hiányos, ezért hívta fel hiánypótlásra az eljáró bírói tanács a Fővárosi Főügyészséget - mondta Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton az MTI-nek.
ápr. 3
9:33
Nem titok többé, miért hagyta abba a modellkedést Cara Delevingne (hirado.hu)
Egy időre teljesen eltűnt a kifutókról a fiatal szépség, most azonban tiszta vizet öntött a pohárba.
ápr. 3
9:33
Újabb pokolgépes merénylet Törökországban (ATV)
Öt katona és a különleges erők egy rendőre halt meg egy pokolgépes merényletben szombaton Törökország délkeleti részén - közölte a helyi sajtó.
ápr. 3
9:35
Negyed kiló kokaint csempésztek Budapestre (hirado.hu)
A kábítószer piaci értéke 8 millió forint.
ápr. 3
9:35
Halálos vonatgázolás Győr-Moson-Sopron megyében (ATV)
Elgázolt egy embert egy személyvonat vasárnap kora reggel Győr-Moson-Sopron megyében, a Beled és Répcelak közötti vasútvonalon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A 49 éves férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
ápr. 3
9:36
Te mennyire vagy megbízható? Az adóhatóság épp most dönti el (Privátbankár)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket. Mi kell ahhoz, hogy megbízhatóak legyünk? Milyen előnyökkel jár?
ápr. 3
9:45
A németek előnyomulása Vauxnál (Alternatív Energia)
A Nagy Háború napról-napra: folytatódnak az öldöklő harcok Verdun körül
ápr. 3
9:45
Ezekkel az adózókkal kivételezik majd a NAV (Portfolio)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket. A megbízható adózók az adóeljárások során különböző...
ápr. 3
9:51
Ha képben kell elmesélni egy történetet, akkor a világ egyetlen rendőrsége sem ér a magyar közelébe (444.hu)
"Fellökött egy idős asszonyt" - ez a cím olvasható a police.hu-n. A fotó milliószor többet mond.
ápr. 3
9:54
Segítség! Pszichiátriai otthonból tűnt el Judit (BorsOnline)
A 29 éves nő március 28. óta nem adott életjelet magáról.
ápr. 3
10:00
Azerbajdzsán - Örményország: folytatódnak a harcok (ProfitLine)
Folytatódtak az összecsapások vasárnap reggel az azerbajdzsáni és az örmény katonák között Hegyi-Karabah határán, a felek kölcsönösen egymást vádolják a tűzszünet megsértésével - jelentették orosz hírügynökségek.
ápr. 3
10:03
Tojáslikőrös Malakoff-torta (Mindmegette)
A tésztához: 6 db tojás 12 dkg cukor 14 dkg liszt 1 csomag sütőpor A krémhez: 4 db tojássárgája 8 dkg cukor 2,5 dl tej 0,8 dl tojáslikőr vaníliaaroma 1 ek zselatinpor 3 dl habtejszín A tetejére: 30 dkg marcipán folyékony ételfesték
ápr. 3
10:03
Obama nem hagyta megbuktatni Aszadot (Gondola)
Barack Obama amerikai elnök 2012-ben megtorpedózta a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) tervét Bassár el-Aszad szíriai elnök megbuktatására - állította egy volt CIA-munkatárs az NBC televíziónak adott exkluzív interjújában
ápr. 3
10:03
Ön milyen? Kockázatos? Megbízható? - Minősíti az adózókat a NAV (Kripto Akadémia)
A minősítés eredményéről elektronikus úton értesítik az adózókat.
ápr. 3
10:03
Ezekkel az adózókkal kivételezik a NAV (Portfolio)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) áprilisban megkezdi az adóalanyok minősítését, megbízható, kockázatos és egyéb kategóriába sorolva őket. A megbízható adózók az adóeljárások során különböző...

Keresés