2016. április 3. vasárnap

ápr. 3
19:42
Saját emberei közül ölt meg tizenötöt az IÁ (ATV)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett: ez volt eddig Szíriában a legnagyobb tömeges gyilkosság, amelyet a szélsőségesek saját harcosaik ellen követtek el - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport.
ápr. 3
19:42
L. Simon László szerint a drónozásban óriási a potenciál (444.hu)
Az első magyar drónversenyt megnyitó államtitkár szerint különbséget kell tenni nyilvános és "újságírói, felderítői" drónozás között.
ápr. 3
19:45
3 nasi, ami formába hoz a bikiniszezonra (Mindmegette)
ápr. 3
19:45
Keményen csapatta a bulit a Guns N' Roses - Videó (Blikk)
Los Angeles — 23 év után először játszott együtt a hét végén Axl Rose (archív, régi képünkön balra) és Slash: a Guns N’ Roses meglepetésre abban a kis Los Angeles-i klubban lépett fel ismét, ahonnan évtizedekkel ezelőtt pályafutásuk indult.
ápr. 3
19:48
Állítólag tömegsírt találtak a donyecki szakadárok (Alternatív Energia)
Tavaly év elején zajlottak súlyos harcok az akkor még ukrán ellenőrzés alatt lévő Debalceve településen.
ápr. 3
19:48
Így készül a legrosszabbra a magyar lakosság (Portfolio)
Ha valaki a lehető legalacsonyabb induló törlesztőrészlettel akar lakáshitelhez jutni, akkor a már 4% alatt is elérhető változó kamatozású hiteleket választja. Aki viszont a kamatok megemelkedésétől...
ápr. 3
19:57
Sir Bobby lelátót kapott, Martial ezredes lett, nyert a United (Sport365)
A Premier League 32. fordulójában a Manchester United az Evertont fogadta és több történés miatt is emlékezetes marad majd ez az összecsapás.
ápr. 3
19:59
Menesztették Szalaiék edzőjét (Sport365)
Menesztették Thomas Schaafot, a Bundesligában sereghatjó Hannover 96 vezetőedzőjét.
ápr. 3
20:00
Ezek a legkínosabb szexsztorik, amelyeket valaha hallott! (Blikk)
Biztos mindenkinek volt már olyan, hogy a szex inkább volt kínos, mint kielégítő, és nem sikerült az együttlét olyan meghitten, mint azt a filmekben látni lehet. De emiatt nem kell rosszul éreznie magát senkinek, hisz a szex inkább szórakozás kell legyen, mint egy "kötelezően művelendő tevékenység", amely miatt kellemetlenül kell magunkat éreznünk.
ápr. 3
20:03
Joghurtos gyümölcstorta (Mindmegette)
A piskóta tészta: 3 tojás 13 dkg cukor 13 dkg liszt 1/2 csomag sütőpor fél dl víz fél dl olaj A krém: 2 csomag vaníliás pudingpor 6 dl tej cukor ízlés szerint 0,5 l Hullala cukrászhab 50 dkg fagyasztott erdei gyümölcs mix 1 csomag Horváth Rozi étkezési zselatin 3 natúr joghurt
ápr. 3
20:06
Ismét Rosberg győzött (Spa Trend Online)
A 30 éves versenyző pályafutása 16. futamgyőzelmét aratta.
ápr. 3
20:09
Kutyájának lelke jár Gergely Robiékhoz (BorsOnline)
Gergely Robiék elhunyt kutyájának lelke új alakot öltött, és egy másik eb testében ismét visszatért az otthonukba. A színész párja, Timi szerint a reinkarnáció mindennapos dolog a világunkban.
ápr. 3
20:09
Egy sátor, két mobilvécé és tengernyi félelem - hétfőn indul a visszatoloncolás (hirado.hu)
Holnap életbe lép az EU-török megállapodás: Görögország visszaküldi a bevándorlókat Törökországba. A görögök attól tartanak, hiába viszik el a bevándorlókat, az utánpótlás nem szűnik, így nem lesz kevesebb migráns az országban. Az ígért rendőri erősítés sem érkezett meg a térségbe, és a bevándorlók sem akarnak Törökországba menni, ahol pedig óriási a káosz. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága és az…
ápr. 3
20:11
Az Air France légi-utaskísérői nem hajlandók muszlim kendőt viselni Teheránban (hirado.hu)
A Franciaország és Irán közötti diplomáciai enyhülésnek köszönhetően az Air France nyolc év szünet után április 17-től indítja újra teheráni járatait.
ápr. 3
20:13
Meghalt Lars Gustafsson (hirado.hu)
Elhunyt 79 éves korában vasárnap Lars Gustafsson svéd költő, író, filozófus, akinek egyik legismertebb műve az Egy méhész halála című regény volt.
ápr. 3
20:15
A Farmról kiesett Laurát csúnyán kihasználták! (Blikk)
Budapest — Nem viselte jól az elmúlt egy hetet Kálnoky Laura (19), a Farm második kiesője. A fiatal modell nemcsak azért vesztette el a motivációját, mert az első napok dőzsölése után jócskán csökkent a napi fejadag, de az étel minősége sem volt olyan, mint amilyenhez szokott.
ápr. 3
20:15
Egy fideszes eltitkolt üzlete is lelepleződött a világ legnagyobb offshore-kiszivárgásában (444.hu)
Kiszivárgott több millió bizalmas dokumentum offshore cégekről. A Direkt36 hozzáfért az iratokhoz, és rátalált bennük egy korábbi fideszes politikusra, aki még képviselőként szállt be a titkos üzletbe.
ápr. 3
20:17
Feltárulnak Putyin és más vezetők sötét offshore-titkai (444.hu)
Offshore-cégekkel mozgattak dollár százmilliókat Putyin emberei. A kínai elnöknek és más állami vezetőknek is vannak ilyen titkos üzletei, de még Jackie Channek és Messinek is. Itt vannak a világ legnagyobb offshore-kiszivárgásának részletei.
ápr. 3
20:19
A német belügyminiszter szerint túl vagyunk a menekültválság csúcsán (444.hu)
Thomas de Maiziére és Martin Schulz EP-elnök is derűlátó, de sok múlik majd az unió-török megállapodás betartásán.
ápr. 3
20:21
Több mint harmincan vesztették életüket az áradásban (Blikk)
Pesavar - Az özönvízszerű esőzések miatt legalább harminchat ember életét vesztette Pakisztán északnyugati részén. Tekintse meg az áradás által romba döntött döntött kunyhókat, a pakisztáni Pesavar külvárosában.
ápr. 3
20:21
Magasabb osztalékot fizetnek idén a hazai tőzsdei cégek (ProfitLine)
Az idén a tavalyinál jellemzően magasabb osztalékokra számíthatnak a tőzsdei társaságok részvényesei a már közzétett osztalékjavaslatok alapján.
ápr. 3
20:24
A síneken lelte halálát egy középkorú férfi (Alternatív Energia)
ápr. 3
20:27
Saját tagjait végezte ki az Iszlám Állam (hirado.hu)
Az IÁ nevű dzsihadista szervezet kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett: ez volt eddig Szíriában a legnagyobb tömeges gyilkosság, amelyet a szélsőségesek saját harcosaik ellen követtek el.
ápr. 3
20:29
A DK nem ért egyet a kaposvári gumihulladék-hasznosító építésével (hirado.hu)
A Demokratikus Koalíció felelőtlen döntésnek tartja a kaposvári gumihulladék-hasznosító üzem létesítését.
ápr. 3
20:31
Tömegsírt találtak a donyecki szakadárok? (hirado.hu)
A sírban több mint tíz ukrán katona holttestére bukkantak.
ápr. 3
20:33
Felismeri? Télapós szakállszőr nőtt Dustin Hoffman arcára (Blikk)
New York — Szinte felismerhetetlen bozontos szakálla mögött Dustin Hoffman (78). A kétszeres Oscar-díjas színész persze nem az álcázás kedvéért növesztette meg erőteljes arcszőrzetét, hiszen sosem zavarta, ha felismerik az utcán vagy egyéb nyilvános helyeken.
ápr. 3
20:33
A teljes abortusztilalom ellen tüntettek Lengyelországban (hirado.hu)
Varsóban, valamint több lengyelországi városban is a magzat védelméről szóló törvény szigorítása, azaz a tervbe vett teljes abortusztilalom ellen tüntettek vasárnap.
ápr. 3
20:33
Ma ünnepeljük a Várkert Bazár első átadásának második évfordulóját (ATV)
Két éve adták át először a felújított Várkert Bazárt. Azóta több átadási ceremónia is volt, ám javítanivaló mindig akad az épületen. A budai Várban mélygarázsokkal próbálják enyhíteni a minisztériumok felköltöztetése után várható közlekedési káoszt. További részletek a videóban.
ápr. 3
20:35
Tesznek a hackerekre olvasóink (Blikk)
Budapest — Ön fél-e attól, hogy feltörik e-mail-fiókját? – kérdeztük a blikk.hu olvasóit annak kapcsán, hogy megírtuk: 15 ezer magyar Gmail-felhasználó e-mail-címe és a hozzá tartozó titkos jelszó szivárgott ki egy észt internetes portálon.
ápr. 3
20:35
Johnny Depp nemzetközi turnéba vág (hirado.hu)
A Hollywood Vampires együttessel indul májusban, Romániában is fellépnek majd.
ápr. 3
20:37
Dermesztő felvételek a kínai tömegbalesetről (hirado.hu)
A karambolban legkevesebb 25 kamion, busz és kocsi ütközött egymásnak. A Shanghaiból Nancsingba vezető autópálya összes sávja megtelt roncsokkal.
ápr. 3
20:39
Kivégezte saját tagjait az Iszlám Állam (Gondola)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett: ez volt eddig Szíriában a legnagyobb tömeges gyilkosság, amelyet a szélsőségesek saját harcosaik ellen követtek el - közölte vasárnap az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű emigráns csoport
ápr. 3
20:39
Igazi macsó a nyíregyházi oroszlán (Blikk)
Nyíregyháza — Alig pár hete érkezett a Nyíregyházi Állatparkba Zeusz, az új király, máris a lábai előtt hevernek a nőstény oroszlánok. Ami azt illeti, ő is kimerült lehet, a Hollandiából érkezett vadállatnak ugyanis három felesége is van. Az oroszlánlányok pedig már teljesen behódoltak a hímnek.
ápr. 3
20:39
Saját tagjait végezte ki az Tszlám Állam (Metropol)
Az Iszlám Állam kivégezte saját 15 tagját Rakka mellett.
ápr. 3
20:41
Erős lehűlés jön (Gondola)
A hét elején még 27 fokot is mérhetünk, de szombaton hidegfront éri el Magyarországot, és 10 fokot is eshet a hőmérséklet
ápr. 3
20:41
Orbán Ráhel mindenhol oktat, csak a Corvinuson nem! (Blikk)
Immáron az is kiderült, hogy hol és mikor lesz a következő órája Orbán Viktor miniszterelnök lányának.
ápr. 3
20:42
Megfékezték a kormányzati informatika elleni támadást (Metropol)
Már nem áll támadás alatt a kormányzati gerinchálózat.
ápr. 3
20:43
Megfékezték a kormányzati rendszerek elleni támadást (Gondola)
Már nem áll támadás alatt a kormányzati gerinchálózat - mondta az M1 aktuális csatornának vasárnap a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója
ápr. 3
20:45
Nézze meg Rogán Cecíliát egy férfiöltözőben – fotó (BorsOnline)
Rogán Antal felesége olyan helyen járt, ahová nem sok hölgy teheti be a lábát.
ápr. 3
20:45
Hétfőtől változik a vasúti menetrend! (hirado.hu)
Vonatokat vonnak össze, néhány járat indulási ideje is változik. Legalább 11 vasútvonal közlekedése módosul.
ápr. 3
20:45
Hétfőn indul a visszatoloncolás (Gondola)
Hétfőn életbe lép az EU-török megállapodás, Görögország visszaküldi a bevándorlókat Törökországba. Egyre nagyobb az aggodalom.
ápr. 3
20:51
Koncert Flipper Öcsi emlékére (Blikk)
Budapest — Nyolc évnek kel­­lett eltelnie, hogy az egykori zenésztársak lelkileg képesek legyenek Flipper Öcsiről (†46) egy koncerttel megemlékezni. A szakmában csak Öcsiként ismert Jeszenszky Béla Tibor alkoholproblémákkal küzdött a halála előtti években, végül a nyelőcsövében felszakadt artéria okozta halálát.
ápr. 3
20:53
Kokainnyelőt fogtak a körúton (Blikk)
Budapest — Kokainnyelő urat fogott a rendőrség Budapesten! A kábítószert egy venezuelai férfi hozta be a gyomrában az országba. A fiatalember társával együtt akarta értékesíteni a közel 250 gramm kábítószert. A venezuelai A. S. R. M.-et (27) és a nigériai E. C. W.-t (32) elfogták.
ápr. 3
20:55
Krencsey Marianne soha nem akart színésznő lenni! (Blikk)
Budapest — Az első polgári szépségnek nevezte egykori osztálytársa és barátja, Kalmár Tibor Krencsey Marianne-t (†84). A második világháború után megújult magyar filmgyártás proletár és paraszti szépségei között a nemesi származású Krencsey eleganciája, finomsága és bája szinte szentségtörés volt, mégis tíz éven át a legnagyobb filmalkotásokban kapott főszerepet. Pedig valójában sosem akart…
ápr. 3
21:03
Indul az adózók besorolása (hirado.hu)
Rövidebb ellenőrzési idő, alacsonyabb bírság, kedvezményes részletfizetés - többek között ezekben az előnyökben részesülhetnek azok a cégek, akiket a NAV megbízható adózónak minősít. A kockázatos adózókkal szemben pedig szigorúbban lép fel az adóhatóság.
ápr. 3
21:03
A Veszprém nyerte a SEHA Ligát! (Sport365)
Megvédte címét a Veszprém a férfi kézilabdacsapata a SEHA Ligában, miután a varasdi négyes döntő fináléjában két góllal legyőzte a Vardar Szkopjét.
ápr. 3
21:05
Ismét lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el Simon Gábor ellen (hirado.hu)
Az MSZP egykori elnökhelyettesével szemben különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség.
ápr. 3
21:09
Túl van az életveszélyen az Éden Hotel sztárja (Blikk)
Székesfehérvár — Túl van az életveszélyen az Éden Hotel játékosa, Bencsik Adri (25), aki még húsvéthétfőn került a fertőzőosztályra.
ápr. 3
21:11
Berki Krisztián újra osztja az észt (Blikk)
Ezúttal az autóban ülve kapott ihletet értékes gondolatának megosztására az Édes Élet sztárja.
ápr. 3
21:15
Robbanószerkezetet dobtak a kampányrendezvény csarnokára (Blikk)
Zubin Potok — Robbanószerkezetet dobtak, valamint automata fegyverből rálőttek vasárnap hajnalban a koszovói településen arra a csarnokra, ahol Aleksandar Vučić szerb miniszterelnök tartott volna a nap folyamán kampányrendezvényt.

Keresés