Kinyitott a Palatinus Strandfürdő, a Dagály külső része, valamint a Gellért hullámfürdő is szombaton, május végén nyit a Paskál és a Római fürdő, júniusban pedig a Pünkösdfürdői Strand is kinyit - mondta a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt
A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. pénteki közgyűlésén a többségi tulajdonos kezdeményezte a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat képviselőinek kizárását a cég tulajdonosi köréből. A céget megszállták az Adóhivatal nyomozói.
A világ nem olyan, mint 10 vagy 20 évvel ezelőtt, a változásokért pedig persze kollektíven is felelősek vagyunk. De van néhány olyan ember is, akik egymaguk írták át gyökeresen a mindennapjainkat....
Március elején lejárt a kilakoltatási moratórium, az elmúlt két hónapban több mint félezer kilakoltatás történt - írja a Magyar Nemzet szombati számában a Magyar Bírósági Végrehajtó Kar tájékoztatása alapján.
Az INA horvát olajipari vállalat pénteki jelentése szerint a cég az első negyedévben 66 millió kuna (2,8 milliárd forint) veszteséget termelt, míg tavaly ugyanebben az időszakban 50 millió kuna (valamivel több mint 2 milliárd forint) nettó profitra tett szert.
Az Uber szerint munkahelyeket tesz tönkre és nem veszi figyelembe 150 ezer, többségében fiatal felhasználó érdekeit a kormány javaslata, amely az eddiginél súlyosabb szankciókkal sújtaná az engedély nélkül taxizókat.
Megújul a Balatoni Bringakör, az első ütemben 68 kilométeren, Balatonkenese és Tihany, valamint Zamárdi és Balatonlelle között kezdődik meg a kerékpáros körút korszerűsítése 2,5 milliárd forintból – jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Úgy tűnik, hogy végre elértük a huszonegyedik századot, van minek örülni. Tovább csökkentek szombaton az Európai Unió, valamint Izland, Norvégia és Lichtenstein területén a mobiltelefonálás és adatküldés roamingdíjai, amelyeket a magyarországi mobilszolgáltatóknak is alkalmazniuk kell.
Az elektronikus aláírás is érvényes, bizonyító erejű, és az unió egész területén elfogadott lesz a július elsején hatályba lépő új szabályozás szerint, így várhatóan szélesedik mind az elektronikus aláírást létrehozó technikai megoldások, mind az ezeket felhasználó szolgáltatók köre - hívta fel a figyelmet a Deloitte Legal jogi tanácsadó cég közleményében.
A Portland Trail Blazers a Los Angeles Clippers legyőzésével továbbjutott az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) nyugati főcsoportjának negyeddöntőjéből.
Mintha saját pénzeként kezelné Matolcsy György jegybankelnök az MNB-alapítványok vagyonát: ellenőrizetlenül, gátlástalanul osztogatta a közpénzt rokonoknak, barátoknak és így megvenni kívánt értelmiségieknek. Ámokfutásáról kormány- és igazságszolgáltatási körökben is tudtak. A HVG terjedelmes összeállítást közöl a lap által még 2014-ben kirobbantott skandalumról.
Ötven vagy száz év múlva a mostani migrációs válsággal kapcsolatosan a közép-európai országok vezetőit úgy fogják emlegetni, mint Európa és az Európai Unió megmentőit.
A Manchester United vezetősége biztosította José Mourinhót arról, hogy ő lesz a csapat menedzsere a következő szezonban, azonban még semmit nem írtak alá.
Közismert jelenség, hogy minden, ami épül, gyarapodik, létrejön, "annak nem örülünk, hanem valahogyan próbáljuk támadni, valahogy kikezdeni", ezt cinizmusnak lehet nevezni, de "cinizmusból még nem épült semmi" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök újságíróknak a Vál-völgyi kisvasút átadása után szombaton.
Hosszú hallgatás után pénteken részletes nyilatkozatot tett Németországban zajló büntetőperében az auschwitz-birkenaui náci haláltábor egyik utolsó élő őre.
Ismerősök nevére biztosítást kötöttek, az ezért járó jutalékot felvették, majd az életbiztosítások havi díjait nem fizették. Ennek az egyszerű, de 180 millió forintnál is nagyobb összegre rúgó...
Gyakorlatilag ellenfél nélkül küzdött a Mercedes német pilótája, Nico Rosberg, miután Lewis Hamilton műszaki hiba miatt a Q3-ban már nem vett részt a szocsi időmérőn.
Akinek ezek a nevek mondanak valamit, azoknak még arról tudok beszámolni, hogy a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzésének harmadik szakaszában a címvédő Hamilton műszaki okok miatt nem tudott mért kört futni, ezért a tizedik helyről indulhat vasárnap Szocsiban. Sebatian Vettel amúgy a második legjobb idővel zárta az időmérőt, de sebességváltó-csere miatt öthelyes rajtbüntetést kapott, a…
Orbán Viktor miniszterelnök, a Puskás Akadémia alapítója kifejtette: becsületes, korrekt és férfias küzdelem zajlik a labdarúgó NB I-ben a három kiesőjelölt csapat között.
Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélt a Zalaegerszegi Törvényszék egy zalai férfit, aki mentálisan sérült emberek tízmilliókat erő ingatlanjait szerezte meg csalárd módon - tájékoztatta a törvényszék szóvivője szombaton az MTI-t.
A hírközlési szolgáltatások, azaz a telefon- és internethasználat lakossági árai 2009 óta fokozatosan emelkednek, 2015-ben 0,5 százalékkal kerültek többe az előző évhez képest, a tv-előfizetés pedig átlagosan 0,9 százalékkal volt drágább; mindeközben a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal csökkentek – írja elemzésében a KSH.