A magyar kormány szakmai vitában áll az Eximbank kihelyezései miatt az Eurostattal, az EU statisztikai hivatalával, és kész a bíróság előtt is megvédeni álláspontját - hangsúlyozta Varga Mihály...
Mintegy 1,4 milliárd forint értékű közfoglalkoztatási program indult Nyíregyházán, amelynek keretében 1148 ember kap munkát - közölte a szervező városüzemeltető és vagyonkezelő nonprofit kft. illetékese.
Szerda reggel még alig mozdult a forint az euróval szemben, délelőttre azonban a további erősödés felé indult el a magyar deviza, így a 313-as szinttől is fokozatosan távolodik el az árfolyam. Csak...
A Concorde Csoport kétnapos befektetői meetup rendezvényt tart, melynek megnyitóján a Concorde Értékpapír alapító-elnöke, a jegybank ügyvezetője és a tőzsde vezérigazgatója foglalta össze, mit szeretnének tenni, hogy a hazai tőkepiac jelentősége megnövekedjen.
Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke szerda reggel a TV2 Mokka című adásában beszélt Kiss László szövetségi kapitány nemi erőszak-ügyéről.
Azt, akinek a méltatlansági eljárását a jogerős ítélet kézhez vételéig felfüggesztették, és pont aznap indították újra, amikor az ügy felől érdeklődtünk. A rendőrség közölte: „az eljárás alá vont szolgálati jogviszonya megszüntetésre került”, de „a döntés elleni jogorvoslatra nyitva álló határidő még nem telt el”.
A növekedésben a termelési oldalon továbbra is az ipar, míg a felhasználási oldalon a háztartások fogyasztása dominál idén, átvéve részben az uniós források helyét.
Az Alstom csoport egy osztrák cégen keresztül akár 2,3 millió eurós kenőpénzt is juttathatott a BKV képviselői részére 2006-ban, hogy a metrótenderen végül az ő ajánlata legyen a győztes, írja az...
Hiába győzik le katonailag a terrorszervezetet Szíriában és Irakban, ha a dzsihádista ideológia okait nem szüntetik meg - mondta a Budapesti Corvinus Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Virtuális találkozások túlélőkkel és szemtanúkkal – Történelmi emlékezet és autentikus történelmi helyszínek Multimédiás helytörténeti oktatási projekthez kapcsolódó szakmai tréning és képzési program Szegeden Időpont: 2016
Fiatalok vállalkozóvá válásához lehet maximum 3 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyerni egy most megjelent, 2,9 milliárd forint keretösszegű pályázatból.
Volt izraeli titkos ügynökök akarták kompromittálni Laura Codruta Kövesi román korrupcióellenes főügyészt, aki sikertelen megfélemlítési kísérletnek minősítette ezt - jelentette szerdán a bukaresti elektronikus média
A piaci aggodalmakra rácáfolva elmaradtak a Fed tavaly év végi kamatemelésének hátrányos következményei - állapítja meg a DIW Berlin gazdasági kutató intézet szerdán az MTI-hez eljuttatott tanulmánya.
Gázrobbanás történt egy poroszlói családi házban szerdán reggel, egy ember életét vesztette - közölte honlapján a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Magyarország számára elfogadhatatlan, hogy bárki is úgy gondolja, akkor és ott kel át határokon, amikor és ahol csak kedve tartja - mondta a külügyminiszter.
Március végétől új funkció érhető el az Erste NetBank hozzáféréssel rendelkező lakossági ügyfelek számára: a Pénzügyi monitor lehetővé teszi a kiadásaik nyomon követését, felhasználási cél szerinti...
Igen erős volt a tőzsdék teljesítménye idén márciusban, most pedig itt az április, ami hagyományosan az év egyik legjobb hónapja a tőzsdéken. Mindezek ellenére indokolt most az óvatosság, hiszen...
Mostanáig semmilyen ország vagy szervezet nem vállalta magára a kormányzati informatikai hálózat elleni hétvégi, úgynevezett elosztott túlterheléses (DDoS) támadást, amellyel több kormányzati...
A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar teniszező, Babos Tímea már 100 millió fölött jár idén, pedig csak április van - amíg azonban ide eljutott, rengeteg pénzre és munkára volt szükség.
186 millió forintot nyúlhattak le. Még 2013-ban adták át a pofátlanul drága játszóteret, de csak most javasolták két gyanúsított előzetes letartóztatását. Egy harmadik pedig elszökött.