Kiskunhalas – Szörnyű esetnek voltak szemtanúi a kiskunhalasi lakók, a 81 éves Antal bácsi haláltusáját egy megvadult kutyafalka miatt kellett végignézniük. Az idős úr éppen lovaskocsiját hajtotta, amikor pár megvadult kutya elé szaladt. A lovai megriadtak, Anti bácsi pedig leesett a bakról. A mentősök hiába küzdöttek életéért.
A vállalat vezetőségének szándéka, hogy a kereskedelmi lánc három éven belül, a közép-kelet-európai régióban a három legjobban fizető munkáltató közé kerüljön. De már idén is emelnek, írja az Index.
1897-ben készült a legrégebbi autó, amit a budapesti Vasúttörténeti Parkban az Oldtimer Show-n állítottak ki. Pénteken nyílik és vasárnap estig tart nyitva a látványos kiállítás.
A Tesla Motors és a többi autógyártó tőzsdei szereplése között erős kontraszt van a Model 3 bemutatása óta. A szkeptikusok persze elintézhetik annyival a dolgot, hogy ez a napok óta tartó kedvezőtlen...
London — Újabb fordulatot vett Madonna és elidegenedett fia, Rocco háborúsága. Az énekesnő pénteken repülővel érkezett meg New Yorkból a brit fővárosba, hogy iskolakerülő fiát visszaparancsolja a tanintézetbe, ám kétséges, hogy Rocco hallgatni fog rá.
Dialízis során a beteg legtöbbször csak nagyon keveset ihat, így gyakran kínzó szomjúságérzet gyötri. Az alábbi tippek segítenek eme napok elviselésében és a szomjúságérzet csökkentésében.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke arra hívja fel az újságírókat és kiadókat, hogy a hivatal eljárásának lezárultáig ne hozzanak nyilvánosságra újabb részleteket Kiss László volt úszószövetségi kapitány ügyében
Minden országgyűlési képviselő minden évben köteles nyilvános vagyonnyilatkozatot tenni, és a jelenlegi nyilatkozati rendszerben minden gazdasági érdekeltségről be kell számolni, akár külföldön, akár itthon van bejegyezve - hívta fel a figyelmet a Jobbik frakciónak címzett nyílt levelében a Fidesz pénteken.
Budapest - Virágokat és állatokat formázó lampionok tekinthetőek meg a Sárkányok éjszakái címmel nyílt kínai lampionfesztiválon a Fővárosi Állat- és Növénykertben 2016. április 7-től május 22-ig.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke arra hívja fel az újságírókat és kiadókat, hogy a hivatal eljárásának lezárultáig ne hozzanak nyilvánosságra újabb részleteket Kiss László volt úszószövetségi kapitány ügyében.
Prága – A cseh Sparta Praha labdarúgócsapatának kapusa, David Bicik nagyot bakizott a Villarreal (2-1) ellen az Európa-liga negyeddöntőjének első, spanyolországi meccsén. A Blikk ezen apropóból összeállítást készített a focitörténelem legnagyobb kapushibáiból. Kellemes szórakozást!
Matolcsy Ádám az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében visszautasította azt az állítást, hogy bármilyen módon közreműködött volna a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak ingatlanbefektetési ügyeiben.
A világ ötödik legnagyobb bankja a jelek szerint nem tud nem belekeveredni az utóbbi évek legnagyobb, korrupcióval és pénzmosással kapcsolatos botrányaiba.
Minden országgyűlési képviselő minden évben köteles nyilvános vagyonnyilatkozatot tenni, és a jelenlegi nyilatkozati rendszerben minden gazdasági érdekeltségről be kell számolni, akár külföldön, akár itthon van bejegyezve – hívta fel a figyelmet a Jobbik frakciónak címzett nyílt levelében a Fidesz pénteken
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és az MNV Zrt. vezetőitől kérnek szakmai szintű érdemi egyeztetést a Közlekedési Központoknál tervezett kiszervezésről a nyugat-dunántúli közlekedési munkástanácsok, derül ki közleményükből.
A lengyel-magyar barátságnak nemcsak az elmúlt ezer évben, hanem ma is vannak aktualitásai – jelentette ki Semjén Zsolt pénteken a győri városházán, ahol a lengyel-magyar barátság napjának tizedik évfordulója alkalmából Lech Kaczynski egykori lengyel köztársasági elnökre emlékeztek
Los Angeles – Dúsgazdag lett Paul Walker (†40) lánya, Meadow állítólag több mint 2,6 milliárd forintnyi összegű kártérítést fog kapni apja halála után. A fiatal nő ügyvédje az állítja, mivel apja világhírű sztár volt, még ennél is sokkal több jár neki, és perre is mennek a pénzért. A Halálos iramban sztárja autóbalesetben halt meg három éve, miután barátja elvesztette uralmát a Porsche sportkocsi…
Debrecen — A debreceni rendőrök a lakosság segítségét kérik egy 41 éves férfi eltűnésének ügyében. Paskó Zsolt április 7-én egy debreceni terápiás intézetből ismeretlen helyre távozott, azóta nem tudják, hol van.
Császárszállás — Bár nem arany, és hármat sem kívánhatott tőle, mégis büszke hatalmas halfogására Jakab Mihály, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Horgász Egyesület aktív tagja.
Tucatnyi maroklőfegyvert, nagyobb mennyiségű lőszert, valamint feltételezhetően kézigránátokat és taposóaknát is találtak a rendőrök egy idős keszthelyi férfinél - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.