A Boiler Room csütörtök esti élő adásában éppen Âme rakta a zenét, mikor megérkeztek a rendőrök és lehúzták a zenét. A lemezjátszó körül topogókat közvetítő szájt öt éve ad Berlinből, és egészen eddig megúszták fegyelmezés nélkül.
Magyarország – Megérezik majd a vásárlók, ha vasárnap újranyitnak az üzletek. Az áruházláncok ugyanis a pluszkiadásokat a fogyasztókra hárítanák, azaz a többletmunkával járó költségek miatt az árakon emelnének az áruházláncok.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2%-kal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. Ezzel a mutató újra visszatért a negatív tartományba. A piac 0,1%-os pozitív értéket...
Péntek reggel a 312-es szint közelében tartózkodott az euró-forint árfolyam, ami további forinterősödést jelentett csütörtökhöz képest. A magyar deviza régóta fennálló 310-315 közötti kereskedési...
Kárpáti Györgyék szerint a sport egyik legnagyobb értéke az az összetartás, ami érvényt kap azokban az esetekben is, amikor egy-egy sportember komoly bajba kerül.
Márciusban újabb 900 millió dollárral csökkent a valaha legnagyobb kötvényalap, a Pimco Total Return által kezelt vagyon mértéke, ezzel az alap vagyona 88 milliárd dollárnál áll - számol be a Reuters...
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban, februárhoz viszonyítva pedig átlagosan 0,1 százalékkal emelkedtek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Az első bank ment csődbe az idén az Egyesült Államokban, az állami betétbiztosítási alap (FDIC) honlapjára felkerült adatok szerint ez a wisconsini North Milwaukee State Bank.
Új tulajdonosa van a BÉT-nek. Az Erste Befektetési Zrt. megvette az ING Bank magyarországi fióktelepének 2,32 százalékos részesedését, tudta meg a Világgazdaság. Ezzel a pénzintézet a BÉT hatodik...
A Halhatatlanok Klubja megértéssel és megbecsüléssel fogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőségének és a MÚSZ edzőbizottságának Kiss László szövetségi kapitány, mesteredző melletti kiállását
A kivitel euróban számolt értéke februárban 8,0, százalékkal nőtt a januári 0,9 százalékos emelkedés után, az import is megélénkült, 7,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a januári 3,9 százalékos emelkedés után; a kereskedelmi aktívum 979 millió euró volt, 112 millió euróval több a tavaly februárinál - jelentette első becslése alapján pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)
Németországban, Baden-Württemberg tartományban a hét elején egy 26 éves osztrák állampolgárt vettek őrizetbe, akinek az autójában az ellenőrzés során negyven kilogramm marihuánát találtak – erről számolt be az ORF.
A magyarországi offshore-szálak egyenkénti kivizsgálására kéri a kormányfő a belügyminisztert, a titkosszolgálatokat, valamint az adóhivatalt felügyelő minisztert.
Elkobozták a budapesti Kossuth téren Julika néni virágait a közterület-felügyelők. A Bors megtalálta a Gyöngyösorosziban élő nőt, akinek története bejárta a netet.
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2%-kal alacsonyabbak voltak, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH. Ezzel a mutató újra visszatért a negatív tartományba. A piac 0,1%-os pozitív értéket...
Tárik Abbász, Mahmúd Abbász palesztin elnök egyik fia majdnem egymillió dollárnyi (körülbelül 275 millió forintnyi) részvény tulajdonosa egy, a Palesztin Hatósághoz közeli vállalkozásban a panamai offshore-botrány során kiszivárgott iratok szerint - közölte pénteken a Háárec című izraeli újság honlapja.
Péntek reggel a 312-es szint közelében tartózkodott az euró-forint árfolyam, ami további forinterősödést jelentett csütörtökhöz képest. A magyar deviza régóta fennálló 310-315 közötti kereskedési...
Legalább öt egyiptomi katona, egy katonatiszt és egy civil életét vesztette, 15-en pedig megsebesültek két csütörtöki robbantásban Egyiptomban, a Sínai-félszigeten.
Jay Merchant, egy az öt ember közül, akit a londoni bankközi kamatok (Libor) manipulációjával vádolnak, most bemártotta a főnökeit. Szerinte a volt munkaadói a Barclaysnél nemcsak hogy tudtak arról,...
Annak ellenére, hogy az amerikai részvénypiacokon még rossz volt a hangulat csütörtökön, a nyugat-európai részvényindexek erősödnek a DAX vezetésével. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a...
A turisták előtt szállhatnak fel a helyiek és a városban dolgozók a velencei vízibuszokra júniustól - jelentette be Luigi Brugnaro, a város polgármestere
Más területre is kiterjesztenék a vasárnapi munkavégzés tilalmát, a boltzár csak az első lépés volt, mondta szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a kormányfő.
A Halhatatlanok Klubja megértéssel és megbecsüléssel fogadta a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetőségének és a MÚSZ edzőbizottságának Kiss László szövetségi kapitány, mesteredző melletti kiállását.
Nagy Márton, az MNB alelnöke háttérbeszélgetést tartott az MKB Bank eladásáról és a szanálási folyamatról. Az eseményről élőben tudósítottunk.Lesz-e a miniszterelnökhöz közel álló személy a...
A napokban jelentette be a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, hogy júliustól folytatja az Otthon Melege Programot, a friss felhívás részletes útmutatóját most meg is tekintheti
Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára úgy fogalmazott: a jelentkezők számának nincs felső határa, ezért biztat a jelentkezésre minden fiatalt, a program életre szóló lelki élménnyel gazdagítja őket ugyanis
Az áfa (általános forgalmi adó) szabályozásának korszerűsítése érdekében cselekvési tervet terjesztett elő az Európai Bizottság, hogy a hozzáadottérték-adó rendszere egyszerűbbé, a csalással szemben ellenállóbbá és fokozottabban vállalkozásbaráttá váljon – jelentette be az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyekért, valamint az adó- és vámügyért felelős biztosa csütörtökön Brüsszelben.
A kormány hétfőn áttekinti a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény egyéves tapasztalatait, majd azok szélesebb körű megvitatása után dönt a további lépésekről – mondta Orbán Viktor pénteken a Kossuth Rádióban.