Magyarország — Átfogó terror elleni akciótervet, tanulmányt készített a Terrorelhárítási Központ (TEK) a Belügyminisztérium részére. A Blikk információi szerint ebben megjelölik a veszélyeztetett területeket, bemutatnak egy esetleges támadás utáni forgatókönyvet és a megelőzésekkel kapcsolatos eddigi intézkedéseket.
A Párbeszéd Magyarországért hazugságnak tartja a Fidesz-kormánynak a földeladások ügyében folytatott "propagandáját", és az eladások azonnali leállítását kéri - erről Szabó Rebeka, a párt szakpolitikusa beszélt szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
Az izlandiak ismét nagy számban gyűltek össze szombaton a parlament reykjaviki épülete előtt, hogy "azonnali választásokat" követeljenek és a nemzetközi offshore-botrányban két minisztere révén is érintett új kormány távozását szorgalmazzák
Egymás után másodszor veszített a bajnokságban a Barca, amely kilenc éve nyeretlen az Anoetában. A szívósan küzdő Real Sociedadnak egyetlen kaput találó kísérlet (egy mesés fejes) elég volt a három ponthoz szombat este. Az utolsó félórában Leo Messi két ígéretes próbálkozásánál is hárítani tudott Gerónimo Rulli kapus. Újra megnyílt a harc az aranyért Spanyolországban.
Megkezdték a Palmürából elmenekült lakosok visszatelepítését; kormányforrások szerint szombaton emberek százait szállították buszokkal a polgárháborús Szíria szívében található településre két héttel azután, hogy a kormányerők kiszorították onnan az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosait