Autós átverések bárhol megtörténhetnek. Az M1 Kosár című magazinjában nyilatkozó férfi szalonból vásárolt egy bemutatásra és kipróbálásra kiállított furgont. Háromszázezer forint foglalót fizetett, a teljes vételárat pedig bankon keresztül utalta. Amikor átvette a járművet, kiderült, átverték.
A Földművelésügyi Minisztérium (FM) által elkészített átfogó tejágazati stratégia tartalmazza az általános forgalmi adó (áfa) csökkentésének javaslatát is, a dokumentumot a tervek szerint még...
A magyar történelem egyik leggyászosabb eseményére, a 775 évvel ezelőtti muhi csatára emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei község római katolikus templomában ünnepi szentmisén és a település határában állított emlékműnél szombaton
Migránsok betelepítésétől félnek az ott lakók Szeged egyik településrészén, Szeged-Szentmihályon - mondta Nógrádi Tibor, a Fidesz helyi elnöke szombaton a Tisza-parti városban
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát, ugyanakkor jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének "diktátumát" figyelembe véve arra kérik az iskolákat, hogy reggel 8 és 10 óra között biztosítsák a diákok felügyeletét
Családbarát Magyarországot építünk, ezért fontos, hogy minden területen családbarát intézkedéseket hozzunk - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kereszténydemokrata Néppárt család- és életvédelmi munkabizottságának szombati budapesti konferenciáján
Nőtt a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) igénylők száma a februári jogszabályváltozások után, amikor több kizáró vagy korábban nem egyértelmű jogszabályt eltöröltek, illetve pontosítottak - számoltak be az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek. Az ingatlanárak emelkedése miatt viszont volt, ahol visszaléptek az ügyfelek.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát.
Balog Zoltánt látná legszívesebben az államfői székben Orbán Viktor 2017-től, ha Áder János nem vállal még egy ciklust - értesült a Népszabadság. A kormányfőhöz közel álló forrásoktól úgy tudják, az...
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) országos választmánya szombaton megerősítette április 15-re tervezett kétórás figyelmeztető sztrájkról szóló szándékát, ugyanakkor jelezte: a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökének "diktátumát" figyelembe véve arra kérik az iskolákat, hogy reggel 8 és 10 óra között biztosítsák a diákok felügyeletét.
Róma - Ne aggódjon egy percig se! A sztárpár csak Olaszországba utazott, hogy Hajdú Péter 41. születésnapját a fővárosban, Rómában ünnepelhessék. Ez aztán az izgalmas túra!
Ismét megrendezik az ELTE virtuális állásbörzéjét, amely hétfőn reggel 10 órakor "nyitja meg kapuit" és most először egy teljes hétig, azaz vasárnap 18 óráig várja az álláskeresőket.
A pénteki rendőrségi akciósorozatban a Sharia4Belgium terroristacsoport újabb tagját fogták el a hatóságok - közölte a szövetségi ügyészség szóvivőjére hivatkozva a flamand nyelvű VRT belga állami televízió szombaton.
Előbb-utóbb Farkas Flóriánhoz is elér a Központi Nyomozó Főügyészség, miután bekérte az Országos Roma Önkormányzat össze képviselőjének személyi adatait és lakcímét a szervezettől.
A műanyagból készült eszközökkel óvatosan bánjunk, mert nehezen tisztíthatók, felületük könnyen sérül, karcolódik. Egy többször használt műanyag fűszertartó megkopva, elzsírosodva veszélyes lehet. Oda kell figyelni a szivacsokra is, tisztításra használjuk, nehogy éppen az ellenkezőjét érjük el vele. Fontos az üvegek, összecsukható eszközök és a szűrők megfelelő tisztítása is.