Ez a "Deutschland"-ozás még akkor is történelmi esemény lehet, ha a facebookjára nem ő maga posztol. Te emlékszel arra, hogy valaha ilyet művelt volna?
A 120 évvel ezelőtti innovációt felidézve bármelyik járókelő a saját arcképével ellátott bakjegyet nyomtathatott Budapest belvárosában. Az atv.hu száguldó riportere a csodamasinát kipróbáló járókelőkkel beszélgetett.
2016-ban félmillió magánszemély helyett készíti el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóbevallást - árulta el Tamásné Czinege Csilla helyettes államtitkár, az adóhatóság adószakmai ügyekért felelős...
Háromszázkilencvenegy határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén, négy gyanúsított ellen pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
A 110 ezer közigazgatási dolgozó közül csak a járási kormányhivatalok 17 ezres létszámát érinti az állami tisztviselőkről szóló, életpályaként is felfogható javaslat, amelyet Lázár János nyújtott be a parlamentnek - írja a Magyar Nemzet
Másodszor került előzetes letartóztatásba egy kábítószer-kereskedelemmel vádolt férfi, aki a gyanú szerint a házi őrizete alatt is rendszeresen árult kábítószert - közölte a fővárosi főügyész hétfőn az MTI-vel.
A hétvégi dohai találkozó kudarca számos eszközosztályban okozott jelentősebb mozgásokat, az olaj zuhan, az arany emelkedik, a részvényeket adják, az állampapírok iránt pedig nő a kereslet...
A Dilma Roussef brazil államfő elleni bizalmatlansági eljárás megindítására szavazott vasárnap a dél-amerikai ország parlamentjében az alsóházi tagok több mint kétharmada, Rousseff így egy lépéssel...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. legfrissebb közleménye szerint a ma tartott közgyűlés a nem megfelelő részvényesi létszám miatt határozatképtelen volt, így aztán újra megismétlik. A megismételt...
Egy 2016-tól hatályos törvénymódosítás révén ezentúl egyetlen önkéntes pénztáron belül elérhetővé válhatnak az eddig külön-külön nyújtott egészség- és önsegélyező pénztári szolgáltatások - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn.
Újabb beteg videót töltött fel az internetre az Iszlám Állam. A felvételen a halálszekta egyik harcosa egy robbanótöltetekkel felszerelt nyakláncot rak áldozatára, hogy azzal robbantsa le annak fejét.
A legutóbbi napokban spontán, ellenzéki vagy civil témák vették el a show-t a kormányzati kezdeményezésektől. Például a Kiss László-ügy, a vasárnapi boltzár megszüntetése és a pedagógusok figyelmeztető sztrájkja. Lefülelt mondatok.
A bankok 2023-ra a bevételeik 17 százalékát bukhatják el, 10 éven belül pedig a banki alkalmazottak harmadát kirúgják a fintech cégek előretörése miatt - jósolja a Citi egy friss elemzésében. 5 év...
Rekordközeli reálkamatokat kínálnak a magyar állampapírok, azonban egy elhamarkodott döntés miatt ezeken a befektetéseken is tudunk bukni, mivel a visszaváltási árfolyam alacsonyabb is lehet a...
A Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz) az alaptörvényben rögzítené az egészségügyi közkiadások minimumát, ami szerintük a mindenkori nemzeti össztermék 6 százalékának megfelelő összeg kell legyen - közölte a szervezet
A tegnapi olajtermelői csúcs nem vezetett eredményre, nem limitálják az olajkitermelést, de ettől csak átmenetileg ijedtek meg a piacok. A közel-keleti Brent olaj esett inkább, az amerikai WTI alig. A részvénypiacok közül a múlt héten száguldó Nikkei korrigált nagyot, Európa kis mínuszban. Sokéves csúcshoz közelít az OTP.
A Repülő Spagettiszörny Egyház két híve, Toby Ricketts és Marianna Fenn hivatalosan is megesküdhettek Új-Zélandon, ahol 2015 óta az egyházak Kétfarkú Kutyája is vezethet ilyen szertartást. (Guardian)
A Verizon lehet a befutó a Yahoo eladásra kínált üzletágára, egyelőre legalábbis úgy tűnik most, amikor a határidő lejár az előzetes ajánlatok benyújtására - írja a The Wall Street Journal. Jó...