2016. április 18. hétfő

ápr. 18
13:27
Újabb plágium: Kína saját magának gyárt Porsche Macant (Auto Pult)
Nyilván nem újdonság már az autós témában jártasaknak, hogy a kínai gyártók szívbaj nélkül másolják le – akár teljes mértékben – a kedvelt és exkluzív, drága globális modelleket, a neves európai márkák termékeit. A gyártók jelen helyzetben annyira tehetetlenek, hogy még a tökéletes másolatokat sem tudják eltüntetni a piacról.
ápr. 18
13:27
Premier League: Kihagyhatatlan lehetőség előtt a Tottenham (Agroinform)
A Leicester csak remit játszott a West Ham ellen, így a Tottenham egy sikerrel két pontot faraghat hátrányából.
ápr. 18
13:30
Több mint egymilliárd forintból fejleszti áram- és gázhálózatát az E.ON Zalában (ProfitLine)
Közel 700 millió forintos beruházással áramhálózati, mintegy 360 millió forintos költséggel pedig gázhálózati rekonstrukciós és fejlesztési munkákat hajt végre idén Zala megyében az E.ON - közölte hétfői nagykanizsai sajtótájékoztatóján a társaság dél-dunántúli áram- és gázhálózati cégeinek vezérigazgatója.
ápr. 18
13:32
Az első negyedévben 31 százalékkal emelkedtek a kgfb-díjak (ProfitLine)
A személygépkocsikra kötött kötelező gépjármű felelősségbiztosítások (kgfb) éves díja az első negyedévben 31 600 forintra emelkedett, 31 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi összeget - közölte a Netrisk.hu online biztosításközvetítő portál hétfőn az MTI-vel.
ápr. 18
13:36
Ha a kormány azt mondja... (Alternatív Energia)
... hogy olcsóbb legyen a gáz és a villany ára, akkor olcsóbb lesz. Ha törik, ha szakad.
ápr. 18
13:38
Újabb információkat közölt a kórház Kulka Jánosról (Alternatív Energia)
A Blikk korábban azt írta, hogy a színész nem tudja mozgatni a bal karját, a szemével kommunikál.
ápr. 18
13:39
Tekintélyes béremelés lesz a NAV-nál (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azon alkalmazottai, akik a NAV törvény alá tartoznak, három lépésben 50 százalékos, a munka törvénykönyve alá tartozó dolgozók pedig egyszeri 30 százalékos béremelést kapnak, jelentősen átalakul az illetményrendszer is az adóhatóságnál az életpályamodell tervezete szerint – jelentette be Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára hétfőn…
ápr. 18
13:42
Komoly béremelést ígérnek a NAV-nál (Privátbankár)
Három lépcsőben 50 százalékkal emelik meg egyes dolgozók fizetését.
ápr. 18
13:42
"A Fidesz a hibás" - Tóbiás tart a boltzár visszaállításától (Kripto Akadémia)
Az MSZP garanciát kér a szabályozás stabilitására.
ápr. 18
13:44
Újra az arany lesz a piaci sláger? (Privátbankár)
A Saxo Bank közgazdásza szerint egyre több jel mutat afelé, hogy az arany lehet az elkövetkező évek nagy nyertese.
ápr. 18
13:44
"Elfogadhatatlan" - Megszűnik az eljárás Tarsolyék ellen? (Kripto Akadémia)
Fodor felszólította a kormányzatot, hogy tisztázzák magukat.
ápr. 18
13:45
Örülhetnek a NAV dolgozói: jelentős béremelés jön (Pénzcentrum)
A NAV dolgozóira vonatkozó életpályamodellről szóló jelentést április 4-én fogadta el a kormány....
ápr. 18
13:45
Kétségbeesetten igyekszik pótolni pénzügyi veszteségeit az Iszlám Állam (ATV)
Újabb adókat kényszerül bevezetni az Iszlám Állam miután a területveszteségei miatt a terrorszervezet elesett az eddigi bevételeinek 30 százalékától.
ápr. 18
13:47
Több mint 400 menekült fulladt a tengerbe (ATV)
Sajtóinformációk szerint afrikai migránsok százai fulladhattak a Földközi-tengerbe, miközben négy túlzsúfolt hajón megpróbálták elérni az olasz partokat.
ápr. 18
13:51
Migránsok hajói borultak fel, több száz halálos áldozat lehet (444.hu)
Egyiptomból tartottak Olaszországba, főleg szomáliaiak. Ez lehet a legsúlyosabb hajókatasztrófa hosszú ideje.
ápr. 18
13:53
Tállai András elárulta, a kaszinókba miért nem kell online pénztárgép (444.hu)
Mert szerinte a játékkaszinók forgalmának napi szintű nyomonkövetéséhez nem az a legmegfelelőbb eszköz. (Most papíron kell elszámolniuk.)
ápr. 18
13:54
Rövidített útvonalon jár a 2-es villamos (Gondola)
A szerdai üzemkezdettől a vasárnapi üzemzárásig rövidített útvonalon, a Jászai Mari tér és a Fővám tér között közlekedik a 2-es villamos Budapesten - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)
ápr. 18
13:54
Csikesz Erika távozik a TV2-től (Kreatív Online)
Megszűnik ugyanis az értékesítési igazgatóság.
ápr. 18
13:54
Így törtek be a sorozatrablók a trafikokba - Videó! (Alternatív Energia)
A banda az ország négy megyéjében a tető vagy a fal megbontásával jutott be az üzletekbe.
ápr. 18
13:56
PM: bérrabszolgákat nevelnek a szakközépiskolákban (Alternatív Energia)
A párt petíciót indít, hogy ezek a diákok is továbbtanulhassanak a jövőben.
ápr. 18
14:00
Meghalt több mint 400 menekült - hajó borult fel (Privátbankár)
Több száz menekült fulladhatott a Földközi-tengerbe, miután az őket Olaszországba szállító hajó felborult.
ápr. 18
14:03
Mérsékelt negyedéves növekedést mértek Kínában (ProfitLine)
Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékos volt a gazdaság idei első negyedévi növekedése Kínában - derült ki a frissen közzétett szezonálisan kiigazított adatokból, miután az éves összevetésű statisztikai adatokat a múlt pénteken már nyilvánosságra hozták Pekingben.
ápr. 18
14:03
Jó hír: Kulka állapota javul (ATV)
Kulka János színművész tünetei napról napra enyhülnek, állapota javul - olvasható az Országos Klinikai Idegtudományi Intézet MTI-hez eljuttatott hétfői közleményében.
ápr. 18
14:05
Az EU-ból való kilépés ártana Nagy-Britanniának (ProfitLine)
Az EU-ból való kilépés "megfojtaná Nagy-Britannia jövőjét", hiszen a brit gazdaság nem képes megélni az unió nélkül, és az ország világpolitikai szerepe is csökkenne - közölte a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
ápr. 18
14:12
Szent Imre-ügy, növekvő orvoshiány - Egészségügyről kérdeztek a Házban (Alternatív Energia)
Az ülésen szó volt még az oktatásról, a vasárnapi bérpótlékról és a Quaestor-botrányról is.
ápr. 18
14:21
Egy ábrán minden, amit a Pepsiről tudni akarsz (Portfolio)
Egészen jól sikerült a Pepsi idei első negyedéve, csak hát az erős dollár miatt szenved a cég, a bevételek visszaesését nagyrészt ez okozta, pedig az eladások Ázsiában és Dél-Amerikában is jól...
ápr. 18
14:21
Rálőtt a rendőrökre egy orosházi férfi (ATV)
Rálőtt az őt elővezetni akaró rendőrökre egy orosházi férfi hétfő kora délután - tájékoztatta az MTI-t a Békés megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. Senki sem sérült meg.
ápr. 18
14:24
Szerdán bajnoki címet ünnepelhet a Juventus (Sport365)
Akár már a hétközi, 34. fordulóban bebiztosíthatja sorozatban ötödik bajnoki címét a Juventus a Serie A-ban, ha a Napoli kedden kikap a vendég Bolognától, a torinói együttes pedig szerdán legyőzi otthon a Laziót.
ápr. 18
14:24
Extrém helyzet volt, de tanultunk belőle (444.hu)
Kocsis Árpád, a BSI versenyigazgatója az extrém körülményekkel magyarázta, hogy miért hullhatott sok műanyagpohár a Dunába a vasárnapi futófesztiválon. Ma már gumicsizmákat vásároltak, és motorcsónakot is béreltek a hulladék eltakarításához.
ápr. 18
14:30
Több tízezren követelték David Cameron távozását (Gondola)
Több tízezren tüntettek szombaton London központjában a szociális kiadások csökkentése ellen, követelve David Cameron miniszterelnök távozását, írta az MTI
ápr. 18
14:30
Élet Menete - A kirekesztés veszélyeire figyelmeztettek (Alternatív Energia)
Közösen emlékeztek a történelmi egyházak képviselői.
ápr. 18
14:32
Ki lesz az ENSZ új vezetője? (Gondola)
Első ízben ismerhette meg a közvélemény, kiket is jelöltek a tisztségéből jövő január elsején távozó Ban Ki Mun helyére.
ápr. 18
14:32
Rálőtt a rendőrökre egy orosházi férfi (Alternatív Energia)
A helyszínre érkezett több rendőr, kommandósok és egy mentőautó.
ápr. 18
14:33
Így tudsz egy tonna aranyat egy év alatt megszerezni (Privátbankár)
Csak a világ egyik legnagyobb vállalatát kell megcsinálnod, aztán értékesíteni több millió telefont, majd visszahívni a régi modelleket.
ápr. 18
14:33
Újra hivatalban a korrupcióval vádolt polgármester (Kripto Akadémia)
A fejleményt maga Antal Árpád jelentette be.
ápr. 18
14:34
Átadták a Budaörsi úti új közúti csomópontot (Gondola)
Átadták Budapesten a Budaörsi úti új, kétszintű közúti csomópontot, amelyet a 4-es metró beruházásához kapcsolódva építettek.
ápr. 18
14:34
Rendőrökre támadtak - Őrizetben a borsodi elkövetők (Alternatív Energia)
A tettlegességig fajult veszekedésben négy rendőr sérült meg.
ápr. 18
14:36
Konferencia a Kárpát-medence élemiszertermeléséről (ProfitLine)
Magyarország célja, hogy a gazdasági feltételek javítása révén is hozzájáruljon a külhoni magyarság nemzeti identitásának megőrzéséhez - jelentette ki Fazekas Sándor a kárpát-medencei élelmiszer-előállítók konferenciájának megnyitóján hétfőn, Budapesten.
ápr. 18
14:39
Összekapja magát Kaposvár Lázár figyelmeztetése nyomán (Portfolio)
Hat pályázaton tervez 14,7 milliárd forintnyi területfejlesztési uniós forrást elkölteni Kaposvár, amelyből az elsőt múlt pénteken már be is adták - jelezte egy ma megtartott sajtótájékoztatón a...
ápr. 18
14:42
Drága lett az autó biztosítása (Adózóna)
2016 első negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves díja 31 600 forint volt, ami 31 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor regisztrált 24 100 forintos összeget, derül ki a netrisk.hu legfrissebb adataiból. A piacvezető online biztosításközvetítő cég statisztikái szerint az évközi kötések közel kétharmadát jelentő azonnali (az autó vásárlásakor végrehajtott) kötések…
ápr. 18
14:48
Rendőrökre lőtt egy orosházi férfi (Gondola)
Rálőtt az őt elővezetni akaró rendőrökre egy orosházi férfi hétfő kora délután - közölte a Békés megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense
ápr. 18
14:48
A call center lassú halála - a Facebookon is támadnak a csetbotok (Kreatív Online)
Az Isobar közösségimédiás vezetőjének vendégírása.
ápr. 18
14:50
Lecserélik a vizes-vébé Gyárfás-féle arculatát (Kreatív Online)
A Krea művészeti iskola diákmunkája lett a 2017-es budapesti vizes világbajnokság arculata.
ápr. 18
14:51
Rosszul indul a hét: komoly áremelés jön a kutakon (Privátbankár)
A múlt pénteki üzemanyagár-emelés után szerdán egy újabb követi.
ápr. 18
14:52
Nincs változás a DIMSZ elnökségében (Kreatív Online)
A szövetség elnöke a jövőben is Huszics György, a Crane ügyvezetője.
ápr. 18
14:57
7,2 milliárdból szinte teljessé vált a 4-es metró végállomása (Portfolio)
Véget értek az M4-es metróberuházáshoz kapcsolódva épült új, felszín alatti visszafordító alagutakat, biztonságos felszíni kereszteződéseket, akadálymentes gyalogos és kerékpáros aluljárót és zajvédő...
ápr. 18
14:57
TOP 5 híresség, aki az Airbnb-n hirdeti a lakását (Pénzcentrum)
Leesik az állad, milyen olcsón veheted ki a sztárok lakásait....
ápr. 18
14:57
Politológus: Ukrajnában puccs lehetséges (ATV)
Ukrajnában lehetséges állami puccs, ám még egy Majdan nem valószínű - írja a Karpatinfo.net Ruszlan Bortnik ukrán politológusra hivatkozva.
ápr. 18
14:57
Euro 2016: Elindul a labda - Eb-sztorik, I. rész (Agroinform)
Aranylabdás kapussal a soraiban ült fel Európa trónjára a szovjet foci, útközben minket is lenyomtak, kétszer.
ápr. 18
14:57
Reneszánsz módszerrel csalták el az adót a pécsi múzeumban (444.hu)
A Janus Pannonius Múzeum vezetője a Da Vinci-kiállításra talált ki egy trükkös jegyrendszert, ami miatt most nyomoz a NAV.

Keresés