2016. április 19. kedd

ápr. 19
8:26
Sorra veszti Budapest a pereket a 4-es metró fúrójával szemben (444.hu)
Már két éve jár a metró, de az építők és a főváros között még perek sora tart.
ápr. 19
8:27
Az Európai Unió újraalapító szerződésének létrehozását javasolta a francia gazdasági miniszter (ProfitLine)
Az 'európai álom' továbbélése érdekében az Európai Unió újraalapító szerződésének két éven belüli létrehozását javasolta Emmanuel Macron, francia gazdasági miniszter - közölte az RTBF belga közszolgálati televízió hétfőn.
ápr. 19
8:30
Négyszáz felett az ecuadori áldozatok száma (Gondola)
A legújabb összesítés szerint legkevesebb 413 halálos áldozatot követelt a pusztító erejű, a Richter-skála szerint 7,8-as fokozatú földrengés Ecuadorban - közölte kedden César Navas ecuadori védelmi miniszter
ápr. 19
8:30
Orbán fia megtéréséről vallott a rádióban - Videó! (Alternatív Energia)
Gáspár az interjúban nagy áhítattal mondja el, hogyan ismerkedett meg Istennel.
ápr. 19
8:30
Önkéntes munkavégzés, több műszak: ötletek a vasárnapi nyitvatartás kapcsán (Adózóna)
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a szakszervezetek és a munkaadók közötti egyezségre és a munka törvénykönyve módosítására van szükség a szabad vasárnap megszüntetése miatt kialakult helyzet kezelése érdekében – mondta Harrach Péter, a kisebbik kormánypárt frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatón, miután egyeztetett a Kereskedelmi Alkalmazottak Szövetségével, a Kereskedelmi…
ápr. 19
8:32
Elpusztult száz sertés egy hizlaldában keletkezett tűzben (Gondola)
Leégett egy kétezer négyzetméteres sertéshizlalda a Győr-Moson-Sopron megyei Lázi külterületén, a tűzben mintegy száz sertés elpusztult - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-t
ápr. 19
8:34
Normális, hogy a politika megjelenik az iskolában (Gondola)
A Pedagógusok Szakszervezete sztrájkot szervez, pedig még nem tartja lefutottnak a tárgyalásokat.
ápr. 19
8:36
Döntött az Ikea: ekkortól lesznek nyitva vasárnap is (Privátbankár)
Még egy hónapig várni kell a hétvégi húsgolyózásra.
ápr. 19
8:42
Megint megfogta a 310 a forint erősödését (Portfolio)
Hétfőn ismét erősödéssel próbálkozott a forint a nap első felében, estére azonban visszagyengültünk az euróval szemben 311-ig. Vagyis a 310-es lélektani szint megint megálljt parancsolt a magyar...
ápr. 19
8:42
Rengeteg munkavállalót érint: ettől félnek a magyar cégek (Pénzcentrum)
Felülvizsgálnák a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó szabályokat az Európai Unióban....
ápr. 19
8:42
Börtöntől a palotáig: Erdogan megdöbbentő életútja (ATV)
Hosszú utat járt be Recep Tayyip Erdogan, míg egy munkáscsalád gyermekéből Törökország első választott elnöke lett. Pályája csúcsát nem csak az aranyvécéi jelzik, hanem az is, hogy még Angela Merkel is a kegyeit keresi.
ápr. 19
8:44
Csalódást okozott a Netflix a befektetőknek (Portfolio)
Jókora csalódást okozott a befektetőknek az amerikai Netflix, a saját gyártású sorozatairól is ismert cég az idei első negyedévre ugyan a várakozásoknál magasabb profitról számolt be, a folyó...
ápr. 19
8:48
Segélycsapatot küldtek a baptisták Ecuadorba (Gondola)
Magyar és amerikai szakemberekből álló segélycsapatot küldtek a baptisták a földrengés sújtotta Ecuadorba hétfőn - közölte a Baptista Szeretetszolgálat az MTI-vel
ápr. 19
8:48
Elgázolt egy nőt a 3-as metró (Alternatív Energia)
ápr. 19
8:50
Alkotmánybíróság: nincs megállás! (Gondola)
Dübörögnek a vélt vagy valós felháborodást ecsetelő alkotmányjogi panaszok, hengerelnek a bírósági döntések ellen lázadó indítványok.
ápr. 19
8:50
Tűzvész a sertéstelepen - Elpusztultak az állatok (Alternatív Energia)
A kétezer négyzetméteres hizlalda teljesen leégett.
ápr. 19
8:51
Tűzvészben pusztultak el az állatok Lázinál (Felkavaró fotók!) (Kripto Akadémia)
A kétezer négyzetméteres hizlalda teljesen leégett.
ápr. 19
8:52
Ausztria több tucat migránst toloncolt vissza Magyarországra (Gondola)
A magyar rendőrség adatai szerint Ausztriától a kétoldalú visszafogadási egyezmény alapján 45 főt vettek át 2016. első három hónapjában.
ápr. 19
8:54
Csúszik a 3-as metró felújítása (Privátbankár)
Már most több hónapos csúszásban van a projekt.
ápr. 19
8:57
Babos nyolcaddöntős Stuttgartban (Sport365)
Babos Tímea nyolcaddöntőbe jutott a stuttgarti 694 ezer dollár (190 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
ápr. 19
8:57
Az ausztrál mezőgazdasági miniszter nem adna Oscart Johnny Depp bocsánatvideójára (444.hu)
Depp és neje, Amber Heard kutyáik Ausztráliába csempészéséért kértek elnézést, de a kutyák elaltatásával fenyegetőző Barnaby Joyce nincs lenyűgözve.
ápr. 19
8:59
Serena Williams és Novak Djokovics kapta a sportolói Oscart (Sport365)
A két világelső teniszező, a nőknél az amerikai Serena Williams, a férfiaknál pedig a szerb Novak Djokovics lett 2015 legjobb sportolójaként a Laureus-díj kitüntetettje.
ápr. 19
8:59
Interurbán kapcsolták a Kremlt kétszer is (444.hu)
Hétfő este előbb Obamával, majd Porosenkóval beszélt telefonon az orosz elnök. Valami megállapodásféle készülhet Ukrajna ügyében.
ápr. 19
9:00
68 ezer külföldre küldött magyar bérét érintheti Brüsszel terve (Portfolio)
Több mint 68 ezer magyar munkavállalót érinthet az Európai Bizottság (EB) március elején előterjesztett javaslata, amely felülvizsgálná a munkavállalók kiküldetésére vonatkozó javadalmazási...
ápr. 19
9:00
Kigyulladt egy sertéstelep Láziban, elpusztultak a malacok - kép (ATV)
Leégett egy kétezer négyzetméteres sertéshizlalda a Győr-Moson-Sopron megyei Lázi külterületén, a tűzben mintegy száz sertés elpusztult - tájékoztatta a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője kedd reggel az MTI-t.
ápr. 19
9:01
NHL: kétgólos hátrányból nyert a Minnesota (Sport365)
A Los Angeles Kings hosszabbításban győzött a San Jose Sharks otthonában, így 2-1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) nyugati főcsoport negyeddöntőjében.
ápr. 19
9:01
Hatékony gyógyszerkombinációt találtak a melanóma kezelésére (444.hu)
Egy brit klínikai kísérlet 142 résztvevőjének 69 százaléka két évvel a kísérletek kezdete után még mindig él, 20 százalékuknál felszívódtak a daganatok.
ápr. 19
9:02
Jó hír a quaestorosoknak: milliárdokat kaphatnak vissza (Portfolio)
Nemrég jelent meg a Quaestor Alapkezelő honlapján a közlemény, hogy egy év után visszaállítják a befektetési alapok forgalmazását. A hír 5919 quaestoros ügyfelet érint, az alapokban kezelt vagyon...
ápr. 19
9:03
Fico ezen a héten még biztosan kórházban marad (444.hu)
A szívbeteg szlovák miniszterelnök állapotáról részleteket a család kérésére nem közöltek. Hétfőn kellett volna beterjesztenie a kormányprogramot.
ápr. 19
9:04
Sírnak a bankok az alacsony kamatok miatt, pedig idén eddig nyertek rajta (Portfolio)
Évek óta ostorozzák a bankok az alacsony kamatokat, de az ezekhez kapcsolódó termékek a kereskedési üzletágaik egyik fő bevételi forrását jelentették eddig idén - írja a The Wall Street Journal. A...
ápr. 19
9:06
Nutellás-mascarponés palacsinta Czagler Zsuzsától (Kreatív Online)
Van édesség önnél? Szüksége lesz rá! Itt a Kreatív és a Metropol receptklubja.
ápr. 19
9:06
Zombi bankokat tart lélegeztetőgépen politikai okok miatt az EU (Portfolio)
Arra kellene használnia hatáskörét az Európai Központi Banknak, hogy átstrukturálja az eurózóna zombi bankjait, amelyek a rossz hitelek terhe alatt nyögnek, és csak politikai okok miatt tartják őket...
ápr. 19
9:06
Átadták az idei Pulitzer-díjakat (Alternatív Energia)
Az AP hírügynökség, a The New York Times és a Reuters is megkapta a neves elismerést.
ápr. 19
9:08
Alig van olyan bank, amelyik felkészült a nagy változásokra (Portfolio)
Miközben majdnem minden bank úgy gondolja, hogy a szektor egy új digitális ökoszisztémára áll át, és a változás mértéke gyorsul, csupán 13 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy meg is van az átállás...
ápr. 19
9:08
Tömegek tüntetnek az elnök távozásáért (Alternatív Energia)
A néhai Hugo Chávez helyébe lépett államfő országlása félidejéhez érkezett.
ápr. 19
9:09
Hatalmas dugó van az autópályákon (Privátbankár)
Ha most indultok dolgozni, vezessetek óvatosan, több helyen is dugó alakult ki balesetek miatt.
ápr. 19
9:10
Obama és Putyin a válságról konzultált (Alternatív Energia)
Megállapodtak arról, hogy erősítik a konzultációt a hírszerző ügynökségek és a védelmi minisztériumok között.
ápr. 19
9:15
Már 81 millióan Netflixeznek (Portfolio)
Jókora csalódást okozott a befektetőknek az amerikai Netflix, a saját gyártású sorozatairól is ismert cég az idei első negyedévre ugyan a várakozásoknál magasabb profitról számolt be, a folyó...
ápr. 19
9:15
Mi történik az elhunytak online adataival? (Pénzcentrum)
Jelenleg nincsen erre vonatkozó szabályozás....
ápr. 19
9:15
Elkapták Orbánt a stuttgarti tévétoronyban - felvétel (ATV)
Orbán Viktor a Facebook oldalán posztolt egy videót, amelyen egy kovásznai fiatal közös fotót kér a magyar miniszterelnökkel.
ápr. 19
9:24
Miért nem boldog Hernádi Judit? (Alternatív Energia)
A színésznő önálló estjében szarkasztikus görbe tükröt mutat magáról és rólunk.
ápr. 19
9:26
Abdeslamot eltávolították a brüsszeli "kalapos" mellől (Alternatív Energia)
ápr. 19
9:27
Légy óvatos a nyaralásnál! Így húznak le az utazási irodák (Privátbankár)
Utazási hirdetéseket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
ápr. 19
9:30
Egyszerre kereste és temette a rendőrség ugyanazt a férfit (444.hu)
Nem vették észre, hogy már megtalálták a holttestét. A család kártérítést kap.
ápr. 19
9:32
Szeretsz kirándulni? Akkor Burgenlandot is szereted! (444.hu)
A Burgenlandban készült képen egy egész csomó nagyszerű dolgot rejtettünk el!
ápr. 19
9:33
Offshore-cégek: már gyűjtik az adatokat (Adózóna)
Bankjuk már gyűjti az információkat az adóparadicsomban lévő magyar tulajdonú cégekről – értesült a nol.hu.
ápr. 19
9:33
Már veszik a magyar részvényeket (Portfolio)
Összességében pozitív hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, a japán piac valósággal kilőtt, a Nikkei 225 index több mint 3 százalékot emelkedett. Az olaj is stabilizálódni tudott a...
ápr. 19
9:33
BÉT - Enyhe emelkedést várnak a szakértők a tőzsdén (ProfitLine)
Enyhe emelkedésre számítanak kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők.
ápr. 19
9:33
Megszólalt az amerikai kitiltási botrány egyetlen vádlottja (ATV)
Nem tett ajánlatot, nem ismeri Heim Pétert és ő maga is küzd az áfacsalások ellen – ezt vallotta a bíróságon a kitiltási botrány egyik főszereplője. Ő az, aki - a vád szerint - 2 milliárdos kenőpénzért ígért áfa csökkentést az egyik amerikai étolajgyártó cég lobbistájának. A férfi a kitiltási botrány egyetlen vádlottja. További részletek a videóban.
ápr. 19
9:34
Magyarország leghülyébb nevű boltjai az Osán vegyesbolttól a Tesó marketig (444.hu)
A Túrvajó és a Giháda ruhaüzlet csak a jéghegy csúcsa. A 444 olvasóinak gyűjtése pusztító szóviccekre építő boltokról, kocsmákról, éttermekről, halsütőkről, egyebekről.

Keresés