A második negyedévtől sem vásárol földgázt a Gazpromtól Ukrajna, mivel az orosz gáz ára nem versenyképes az európai árral - tájékoztatta hétfőn közleményben a Naftohaz az MTI-t.
Horváth Dániel, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója szerint rövid távon nincs esély arra, hogy az embercsempészek ismét Törökországból Olaszországba, a tengeren keresztül utaztassák a migránsokat
Dunaújváros – Autóval szinte mindenki közlekedik, ám azt csak kevesen tudják, hogy az autóutak melletti szalagkorlátot egy magyar ember tökéletesítette annyira, hogy az egy buszt is képes legyen megállítani.
Több mint egymilliárd forintnyi szerződést néztünk át, melyet a Híd a munka világába projekt keretein belül kötöttek meg. A megállapodások többsége Farkas Flóriánhoz köthető, ennek ellenére az utódja tart attól, hogy el kell vinnie a balhét, miután az EMMI visszakövetel 1,6 milliárd forintot.
Az amerikai Saturday Night Live című TV műsor gondolt egy merészet, és megcsinálta a Discovery nagysikerű műsorát, a Csupasz túlélőket, csak celebekkel. És kamuból.
1996 novembertől dolgozom a jelenlegi Kft-ben mint alkalmazott. 2007-ben rokkantosítottak betegségek miatt, 2007. december 1-től rokkantnyugdíjasként dolgozom ugyanennél a cégnél, csak 6 órában. A kor szerinti öregségi nyugdíjba 2017. 07. 03-án vonulhatnék. A mostani főnököm 2016. 12. 31-én nyugdíjba küldene. A kérdésem az lenne, hogy megteheti-e? Ilyen esetben jár-e végkielégítés?
Arra szeretnék választ kapni, hogy akik 2011. december 31-e után kerültek rokkantsági ellátásba, és elérik a nyugdíjkorhatárt, ők utána is a megállapított rokkantellátási összeget kapják, nem választhatják az öregségi nyugdíjat? A családom tagja ebben a cipőben jár, és neki előnyösebb lenne az öregségi nyugdíj megállapítása, mert többet keresett, és jóval magasabb lenne az öregségi nyugdíja, mint…
Több mint 800 lehetséges gazdag ügyfelet vont vizsgálat alá az ausztrál adóhivatal (ATO) azt követően, hogy egy panamai ügyvédi irodából offshore cégek adatai szivárogtak ki - jelentették be hétfőn Sydneyben
Teljes lesz az abortusztilalom, ha a parlament elé terjesztik és elfogadják azt a képviselői indítványt, amelyet a múlt héten nyújtottak be a lengyel parlament alsóházába, a szejmbe.
Többségében emelkedést produkáltak az ázsiai tőzsdék a ma reggeli kereskedésben, azt követően, hogy pénteken a várakozásokat felülmúló munkaerőpiaci adatok láttak napvilágot Amerikában. Az olaj...
Öröm számomra, hogy egyre többet beszélünk a munkahelyi márkaépítésről (vagy munkáltatói márkáról, Employer- és HR-brandingről). De minél többet beszélnek róla azok, akik még nem csinálják, annál több a félreértés. Szeretnék néhányat tisztázni.
Novak Djokovic, aki vasárnap Miamiban megvédte címét, elképesztő, 8725 pontos előnnyel vezeti a férfi teniszezők legfrissebb, hétfőn kiadott világranglistáját
9 év és 3 hónapot dolgoztam Romániában a rendszerváltás előtt. Tudom, hogy ezen idő beleszámít a szolgálati időbe,ám nyugdíjat fizet-e a román állam erre a 9 évre?
Külföldi lapok is beszámoltak a kormány idióta migránskampányáról, és sokan töltötték be külföldről a kormany.hu-t. Bakondi Györgyéknél ez már TÁMADÁS.
Két fontos gazdasági kulcsmomentum került elő ma reggelre Ausztráliából, a kiskereskedelem teljesítménye és az elmúlt hónapban elfogadott lakásépítési engedélyek száma. A Statisztikai Hivatal felmérései alapján a kiskereskedelem stagnált márciusban.
Vádiratot nyújtott be a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség március 29-én a Fővárosi Törvényszéken - jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Vádiratot nyújtott be a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség március 29-én a Fővárosi Törvényszéken - jelentette be Ibolya Tibor fővárosi főügyész mai sajtótájékoztatóján. A főügyész közlése...
Az Európai Unió és a török kormány között március 18-án létrejött menekültügyi megállapodás értelmében megkezdődött a görög hatóságok által elutasított menedékkérők és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépők visszaküldése Törökországba.
Bizonyára sokan hallottak már innen-onnan a MiFID II-ről, de azt már kevesen tudják, pontosan mit is takar ez az elnevezés, és miért olyan fontos a magyar befektetők és befektetési szolgáltatók...
Évente több százmilliárd forint forgalmat bonyolítanak adómentesen az orvosok a magánrendelőkben, ám a kormány végül mégsem kötelezte az összes szereplőt a pénztárgéphasználatra, csak a plasztikai...
Sándor Mária, aki fekete ruhás nővérként vált ismertté, az egészségügy állapotának javításáért folytatott immár egy éve harcot. Szombati blogbejegyzése szerint elfáradt és feladja a szélmalomharcot. De a Népszabadságnak adott interjúban azt mondta, ha április 15-én feketébe borul az ágazat, akkor még van miért folytatni.
Növekvő családi kedvezmények Csehországban és Lengyelországban. Egyszerűsített és rugalmasabb adófizetés Horvátországban és Romániában. Külföldi munkavállalókat érintő módosítások Szerbiában és Szlovéniában. A Deloitte Zrt. adóosztályának igazgatója összefoglalja és kommentálja a közép-kelet-európai térség legfontosabb adóváltozásait.
Megérkezett hétfőn az első visszatoloncolt menekülteket szállító két hajó a görög Leszbosz szigetéről a nyugat-törökországi Dikili városába – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség
Összesen öt ember ellen emelt vádat a Buda-Cash-ügyben a Fővárosi Főügyészség bűnszervezetben, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.
A WikiLeaks szivárogtatta ki, hogy az IMF csődeseménnyel próbálná gyors megállapodásra kényszeríteni Görögországot és európai hitelezőit a harmadik mentőcsomag feltételeinek a teljesítéséről.
A törökországi, tunéziai utakkal kapcsolatban egyelőre kivárnak az utasok és az utazási irodák is, a charter járatok jellemzően június közepén indulnak majd, addig a magyarországi utazásszervezők, az egyes charter társaságok, valamint a külföldi szállodák rugalmasan az igényekhez alakítják a kapacitásokat - mondta el a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Leveléből kiderül, hogy a BMI-rendszer alapján ő elhízottnak számítana, pedig nem az. Egy amerikai, Indiana állambeli iskolában a nyolcadikos gyerekek azt a házifeladatot kapták, hogy számítsák ki a testtömegindexüket. Előtte meg kellett mérniük magukat, a társaik szeme láttára. Ez már önmagában is enyhén szólva rázós lehetett; az egyik lány az osztályban sírva ment haza, mert kiderült, hogy ő…