Szörényi Levente nem kímélte pályatársait azon a nyilvános beszélgetésen, ahol karrierjéről, az Illésről, ármányról, hatalomról faggatták. Döbbenetes történetek is előkerültek.
Budapest — Lassan követhetetlenné válik mindaz, ami az elmúlt hetekben a TV2-nél történik. A magyar televíziózás történetében példáltan távozási és kirúgási hullám miatt kritikák özöne zúdul a nemrég kinevezett hírigazgatóra, Kökény-Szalai Vivienre, aki a helyzetet a hét végén egy közleményben igyekezett magyarázni: „Egy nehéz helyzetben lévő hírműsort vettem át, mivel az elmúlt két évben a Tények…
Budapest — Áll a bál Kiss Ernő halála óta. A váratlanul elhunyt exrendőr hagyatéka ugyanis sok embernek okozhat komoly fejfájást. Saját elmondása szerint rengeteg terhelő bizonyítékot őrizgetett páncélszekrényében. Hogy kikre? Hát mindenkire, aki számított. Állítólag politikusok, üzletemberek ügyészek, sztárügyvédek, de még bírók is a markában voltak. Többször is elmondta a hozzá közelállóknak: ez…
Egy végtelenül féltékeny, feleségén uralkodó férfi képe rajzolódik ki a vádlottról a darnózseli gyilkossági ügy tárgyalásán. N. János követte és levideóztatta asszonyát, a szerelmének vélt férfit pedig halálosan megfenyegette.
A korábbi évektől eltérően korábban, már április elején megkapják a vámhatóság által vezetett vám- és adófolyószámlákról készült egyenlegközlőt és a pótlékértesítőt a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) az adózók, mintegy 36 ezer ilyen értesítést küld ki a hatóság.
Továbbra sem tudni, kik és milyen céllal intéztek túlterheléses támadásokat a magyar kormányzati információs hálózat ellen. A hatóságok 62 ezer különböző IP-címet azonosítottak eddig, ám ezek nagy részéről kiderült: hamisak, vagyis átlagemberek számítógépeit takarják. A híradónknak nyilatkozó szakértő szerint a kormany.hu már péntek este elérhetetlen volt. A kormányzati szerverek meghekkeléséről…
Napvilágot lát a Fed és az Európai Központi Bank legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, illetve mindkét nagy jegybank elnöke is felszólal a héten különböző eseményeken. Itthon a friss inflációs adatokra...
Csak látszat, hogy a hazai magánberuházások kis megingás után újra emelkedő pályára álltak. Az állami fejlesztéseket kiszűrve a beruházási adatokból jól látható, hogy a versenyszféra...
Tegnap éjjel Rényi Pál Dániel azt állította, hogy ma Király András kezd, de nem mondott igazat. Elnézhette a beosztást, mert ma én vagyok, Király csak holnap. Elöljáróban annyit mindenképp el tudok mondani a mai napról, hogy baromi meleg lesz: Budapesten 26 fokig megyünk fel. Most még ugyan kicsit hideg van, de aki kibír pár perc reggeli libabőrt, annak érdemes lehet rövidnadrággal indítani a…
Az MSZP szerint a magyar focit a bundázás egy új formája, a társasági adó és osztalékadó (tao) kedvezménnyel, a sportfejlesztési támogatással való visszaélés tartja el. Bárány Balázs, az MSZP országos elnökségének tagja vasárnap Budapesten annak a véleményének is hangot adott, hogy a részben tao-támogatással épülő új stadionok nem hozzák, hanem viszik a pénzt.
Ha a teszt eredménye pozitív, antibiotikum-kezelések, laboratóriumi vizsgálatok következnek, amelyek gyakorlatilag használhatatlanok és félrevezetik mind a pácienst, mind az orvost - állítja Dr. Lakos András. Kezdődik a kullancsszezon.
Nehezen értelmezhetőek, esetenként indokolatlanul hátrányosak a fuvarosok napidíjára vonatkozó, idén hatályba lépett változások, derül ki a témához az Adózónához érkező kérdésekből. Cikkünk összefoglalja a szabályozás lényegét és rámutat azokra a diszkriminatív jelenségekre is, amelyek megoldása – véleményünk szerint – csak az előírások megfelelő korrekciójától várható.
A Concorde Alapkezelő saját befektetésijegy-forgalmazó társaságot hozott létre, hogy több lábon álljon. Az alacsony kamatszint egyik következménye lehet az alapok költségeinek csökkenése. Az új online felületen elengedik a forgalmazási jutalékokat. Interjú Bilibók Botond vezérigazgatóval.