Norvégia, Dánia, Finnország és Svédország közös eb-rendezési pályázaton dolgozik, de kapcsolódó eseményeket rendeznének Izlandon és a Feröer szigeteken is. A kitűzött időpont 2024, illetve 2028. (IWF)
A fővárosi főügyész azt kéri a Fővárosi Törvényszéktől, hogy a Quaestor-ügyben ne kérjen a Fővárosi Főügyészségtől szerinte jogszabálysértő hiánypótlást, és az első tárgyalási napot - a büntetőeljárási törvénynek megfelelően - a vádirat benyújtásától számított három hónapon belülre, tehát május 5-éig tűzze ki.
Az új vasúti jegyértékesítési rendszerrel a MÁV-Start Zrt. már hetente 200 ezer darab jegyet ad el, ez heti 110 millió forint bevételt jelent - jelentette be a társaság vezérigazgató-helyettese hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
A tanártüntetéseken látható energiát most a tanároknak, a kormánynak és a társadalomnak közösen kell abba az irányba fordítani, hogy valóban lényegesen javuljon a közoktatás helyzete – mondta Lovász László, az MTA elnöke A jövőért, gyermekeink oktatásáért című, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által az akadémia dísztermében megrendezett konferencián.
Indokolt az élelmiszeripari közepes méretű cégek uniós forráshoz juttatása is, így emiatt kezdeményezni fogja a kormány a Vidékfejlesztési Operatív Program formális módosítását - mondta el a...
Mérgező porral telíthetik a lakás levegőjét a porszívók – állapították meg a Levegő Munkacsoport szakértői. Korábban porminták laborvizsgálata során már kiderült, hogy többek között ólom, más nehézfémek, rákkeltő és hormonkárosító anyagok találhatók a lakások, iskolai tornatermek és óvodák porában. Az összes vizsgált minta tartalmazott káros anyagokat.
Helmut Kohl a közeljövőben találkozni fog Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel - ezt a volt német kancellár maga közölte a Bild című német újságnak adott, hétfőn közölt interjúban.
Örülhetnek a Virgin America részvényesei, ugyanis 57 dolláros részvényenkénti áron felvásárolja a vállalatukat az Alaska Air Group, ez 47 százalékos prémiumot jelent a múlt pénteki záráshoz képest -...
<br></br>Budapest – Keresztes Ildikó nehéz időszakon van túl, hiszen pár napja súlyos autóbalesetet szenvedett. Szerencsére jól van, és Hűvösvölgyi Ildikóval elmeséltek, mit is éltek át pontosan!
Mérgező porral telíthetik a lakás levegőjét a porszívók – állapították meg a Levegő Munkacsoport szakértői. Korábban porminták laborvizsgálata során már kiderült, hogy többek között ólom, más nehézfémek, rákkeltő és hormonkárosító anyagok találhatók a lakások, iskolai tornatermek és óvodák porában. Az összes vizsgált minta tartalmazott káros anyagokat.
Ha az Egyesült Királyság a június 23-i népszavazáson úgy dönt, hogy elhagyja az Európai Uniót, az ország elveszítheti jelenleg tripla-A hitelminősítését - ismételte meg korábbi figyelmeztetését...
Testünk kétökölnyi szerve nap mint nap jelentős munkát végez: több mint harmincszor szűri át a vérünket, hogy megtisztítsa szervezetünket a méreganyagoktól.
Aláírta a béremelésről szóló megállapodást az Audi Hungaria Motor Kft. vezetősége és a vállalat munkavállalóit tömörítő Audi Hungaria Független Szakszervezet (AHFSZ), a 2016-os bérmegállapodás a...
Heves összecsapások törtek ki hétfőn a Kongói Köztársaság fővárosában, Brazzaville-ben rendőrök és ellenzéki milicisták között - közölte egy kormánytisztviselő. A helyi állami televízió közlése szerint az elnökválasztás nemrég nyilvánosságra hozott eredményét ellenzők állnak az erőszak hátterében.
Helmut Kohl a közeljövőben találkozni fog Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel - ezt a volt német kancellár maga közölte a Bild című német újságnak adott, hétfőn közölt interjúban.
Az MSZP már hétfő reggel óta ügyeletben van a Nemzeti Választási Iroda (NVI) budapesti épülete előtt, mert a párt információ szerint a Kúria szerdán dönt a vasárnapi boltzárral kapcsolatos beadványokról - közölték a párt politikusai hétfőn Budapesten, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Görögországban, Zakintoszon készültek ezek a felvételek az őrült bázisugróról, Sean Chuma-ról, az "orosz lengés" technika kitalálójáról. Utánozná?
A tavalyinál öt százalékkal többen, 111 162-en jelentkeztek idén felsőoktatási intézményekbe - közölte az oktatási államtitkár hétfői budapesti sajtótájékoztatón.
Az egyre nagyobbra duzzadó panamai offshore-ügy magyar szálai csak a jéghegy csúcsát jelentik: közel 700 magyar cég működik panamai tulajdonosi háttérrel, és még csak nem is ez a legkedveltebb offshore-országunk.
Az otthoni kekszsütés sok esetben a feltételezett munkamennyiség nagysága miatt marad el. Túl sok a pepecselnivaló vele, hűteni kell, nyújtani kell, várni kell; se türelmünk, se időnk rá. A zabkekszben pont az a zseniális, hogy az összeállítása és tepsire varázslása csupán annyi időt vesz igénybe, mint amennyi időnkbe kerülne, hogy vegyünk valahol egy zacskónyi kekszet. S a zabos sütemény még…