Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek csütörtökön egy férfit Münchenben, egy másikat pedig a bajor tartományi főváros közelében - jelentette hírportálján a Süddeutsche Zeitung című német lap
Can Dündar és Erdem Gül bizonyítékot szereztek arról, hogy Erdogan titokban fegyvereket szállít Szíriába. Az elnök személyesen fenyegette meg őket, hazaárulásért mehetnek börtönbe.
Államellenes bűncselekmények előkészítésének vádjával letartóztattak két férfit München térségében csütörtök délután. Thomas Steinkraus-Koch főügyész később megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a 29 éves nigériai és a 46 éves iraki kapcsolatban állhattak az Iszlám Állammal. A hatóságok pénteket döntik el, hogy vádat emelnek-e ellenük. A bajor bűnügyi hivatal további információkat…
A német szövetségi rendőrség tavaly több százezer eurót kobzott el menedékkérőktől ellátásuk és esetleges hazatérésük finanszírozásra - írta csütörtökön a Bild című lap kormányzati adatokra hivatkozva.
A miniszter a Facebookra posztolt egy képet a Tatár Köztársaság napjai program megnyitójáról, ahol a Pesti Vigadó előtt kajával fogadták őt és Rusztam Minnyihanovot, az oroszországi Tatárföld köztársasági elnökét. Az a ragasztott csontkukacra hasonlító, fehér izé pedig, amiből Balog Zoltán a képen szemezget, valószínűleg a çäkçäk nevű tatár édesség lehet.
A Jürgen Klopp-féle Liverpool 1-1-es döntetlent harcolt ki az edző korábbi együttese, a Borussia Dortmund otthonában, az Európa-liga "előrehozott döntőjének" csütörtök esti első felvonásán, a Signal-Iduna Parkban. Meglepetésre az LFC állt közelebb a győzelemhez, és immár enyhe favoritnak számít a továbbjutásra.
A KÉSZ Csoport visszavonja támogatását a Magyar Úszó Szövetségtől, mert megítélése szerint a Kiss László - időközben lemondott szövetségi kapitány - személye körüli botránnyal a szervezet elveszítette feddhetetlenségét. A vállalat ugyanakkor Hosszú Katinkát a jövőben is szponzorálni akarja.
A legnagyobb autógyártóknak kivétel nélkül szép hosszú történelmük van, így nem is csoda, hogy a legtöbbjük külön részleget tart fenn a veteránok számára – legtöbbször Classic néven. Nincs ez másként a Porschénél sem, a németek ráadásul 2 éve hatalmas fába vágták a fejszéjüket, amikor egy 1971-es 911 2.5 S/T versenyautó felélesztése mellett döntöttek. A rengeteg befektetett idő és fáradtság…
Már hosszú hónapok óta folynak a találgatások a Mazda következő crossover modelljével kapcsolatban, amely minden bizonnyal egy kupés tetővonalú divatterepes lesz. A hírt maximálisan megerősítik azok a friss fényképek, amelyek a napokban bukkantak fel az interneten. A fotókon szereplő Mazda crossover coupé szinte teljesen álcázatlanul pózol, mi több, már a beltérre is fény derült – persze a teljes…
Szokásunkhoz híven – idén immár hatodik alkalommal – kihirdettük az Autó Pult Év Autóit. Ahogy az elmúlt években, úgy a 2015-ös Autó Pult Év Autója választáson is kilenc kategóriában hirdettük ki a dobogósokat, a kategóriagyőztesekből pedig Olvasóink választhatták ki szavazásunk keretén belül a legjobbak legjobbját, vagyis az Autó Pult 2014-es Év Autóját. A szavazást – ahogy előre megígértük –…
Budapest — Megvívta élete harcát, s legyőzte a rákot Hardi Richárd (22). A Ferencváros fiatal jégkorongozója már arra készül, hogy mihamarabb visszatérhessen csapatába, s újra meccseken játszhasson.
New York — Tizenkét év fergeteges siker és népszerűség, majd a politikai üldöztetés, és Magyarország elhagyása után Krencsey Marianne New Yorkban kezdett új életet.
Budapest — Klapka György (88) ötletgyárának legújabb gyöngyszeme bedőlni látszik egy jogszabályi ütközés miatt, pedig a vállalkozó már közel 100 millió forintot ölt a kutyakrematóriumába.
Budaörs — A Hal a tortán vendégeként tér vissza a TV2 képernyőjére Jakupcsek Gabriella (53). Mint arról a Blikk is beszámolt, a népszerű televíziós MTVA-s karrierje furcsa módon szűnt meg december 21-én, ami a műsorvezetőt érthető módon nagyon megviselte. Jó ideje nem adott interjút, visszavonult egy kis időre, mert szerette volna helyreállítani a lelki békéjét.
A pajzsmirigy megfelelő működéséhez biztosítani kell a napi jódbevitelt, ám az adagolásnál nemcsak az életkort, hanem a meglévő betegségeket is figyelembe kell venni.
Magyarország — Vége a „jólétnek” a magyar–szerb határon, a rendőrök körülményeit bemutató cikkeinkre gyorsan megérkezett a válasz. Úgy tudjuk, a rozoga, siralmas állapotokat idéző sátrak eltűntek, helyüket azonban nem éppen egy új, immáron a szolgálatot segítő megoldás vette át, hanem a semmi.
Európában az emberek egyre egészségesebbek és mind tovább élnek, mégis jelentős az egyenlőtlenség a férfiak és a nők, kelet és nyugat, a gazdagok és a szegények között - állapítja meg európai egészségügyi jelentésében a WHO.
A kormány tudomásul veszi a Kúria döntését, amivel megnyílt a lehetőség az aláírásgyűjtésre a vasárnapi boltzár elleni népszavazáshoz. Lázár János azonban a Kormányinfon kiállt amellett, hogy a vasárnap továbbra is munkaszüneti nap legyen. További részletek a videóban.
Továbbra is tartja magát a belpolitikai patthelyzet Spanyolországban, miután előrelépés nélkül zárult a szocialista párt (PSOE), a baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) és a Ciudadanos (Állampolgárok) nevű liberális középpárt szerdai egyeztetése a lehetséges kormányalakítási elképzelésekről. A pártok ebben a felállásban először ültek tárgyalóasztalhoz a három és fél hónapja megtartott parlamenti…
Különleges tulajdonosi kört sikerült szereznie az MKB Banknak, alig ismert külföldi és hazai kockázati tőkealap-kezelők mellett egy magyar nyugdíjpénztárt. Európában nem ritka, hogy kockázati tőkés...
A kormány tiszteletben tartja a Kúria döntését a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos népszavazásról, döntsék el az emberek, mit szeretnének - mondta a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.