Csak meghatározott ellátások állapíthatók meg és növelhetők méltányosságból az állami nyugdíjrendszerben. Ismertetjük a feltételeket és a kizáró okokat.
Jónak mondható negyedéves eredmény, sikeres harmadik fázisú kísérletek az Esmya-val az Egyesült Államokban, plusz a Vraylar értékesítés indulása az USA-ban, mind pozitív fejlemények. Sőt az olaj árfolyama is megfordult, és hatalmasat emelkedett a februári mélypontokhoz képest, ami támogatja a rubel árfolyamát. Ez pedig fontos az oroszországi teljesítmény szempontjából, amely az értékesítés mintegy…
Budapest — Nem először erőszakoskodott Kiss László (75) a margitszigeti sportuszodában, amikor 1961 nyarán a szintén úszó Várszegi Lajossal és Lantos Lászlóval a létesítmény egyik lakásában csoportosan megerőszakoltak egy fiatal lányt, a múlt szombaton nyilvánosság elé álló Takáts Zsuzsannát (73).
Még hétfő kora este egy 58 éves bajai férfi saját otthonukban megölte 27 éves fiát, írja az MTI. Az édesapa ezután önként feladta magát a helyi rendőrkapitányságon, ahol kihallgatása jelenleg is tart.
Végre elérkezett: az évtized esküvője a Rubin-tónál! Ariana Westwood, a befolyásos Claire Westwood legidősebb lánya huszonnégy órán belül hozzámegy a prominens befektetési bankár Jackson O’Connellhez a család palotának is beillő nyaralójában. Egy különleges vendég érkeztével azonban a tökéletes esküvő tökéletes katasztrófává kezd válni. A násznép – a menyasszony húgától kezdve a koszorúslányon…
Megkezdte Európa-bajnoki ferlkészülését a magyar válogatott. Telkiben Bernd Storck azt mondta: a legfontosabb, hogy erőnlétileg felhozza a csapatot a nemzetközi szintre. A játékosok úgy készülnek, hogy világsztárok ellen is megállják helyüket - a válogatott védői szerint jó kezekben van a csapat. További részletek a videóban.
Szombathely — Egy háromgyerekes apuka az, aki kalapáccsal és késsel próbálta megölni alvó feleségét tegnap éjjel Szombathelyen Rohonci úti lakásukban. Horváth Gábor (32) miután félholtra verte nejét, elrohant a helyszínről.
A megújult Gizella királyné kilátó Veszprémben 2016. május 9-én. Az új, horgonyzott acélból készült Gizella királyné kilátó 22 méter magas, 7 szintes és 51 tonna össztömegű. A 70 hektáros Gulya-dombi parkerdő területén álló létesítmény 71 millió forintból újult meg.
Az Országgyűlés ma határozati javaslatban rendelheti el az unió betelepítési kvótája elleni népszavazás lebonyolítását, ezt követően Áder János köztársasági elnök ismerteti a tavaly évvégi párizsi klímacsúcs eredményeit, majd az alaptörvény hatodik, a terrorveszélyhelyzettel kapcsolatos módosításáról kezdődik vita.
Coventry – Egy angliai amatőr labdarúgó-mérkőzésen vérfagyasztó dolog történt: az egyik játékos át akart ugrani egy pálya széli drótkerítést, ám ezzel sikerült megcsonkítania magát.
A brit pénzügyminiszter szerint munkahelyek tízezreit sodorhatja veszélybe a londoni City pénzügyi szolgáltatási központjában a Brexit, vagyis az, ha Nagy-Britannia a brit EU-tagságról június 23-ra...
Légicsapás végzett Irakban az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet al-Anbár tartományért felelő vezetőjével - jelentette be hétfőn a Pentagon szóvivője.
A nemzetközi offshore-botrányt kirobbantó, Panama-iratok néven elhíresült dokumentumok immár mindenki számára hozzáférhetőek - jelentette be a botrányt feltérképező Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciumának (ICIJ) igazgatója hétfőn Washingtonban.
Tornádók söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén fekvő Oklahomában hétfőn, két ember meghalt, közte egy idős ember is, akinek házát szétszakította a forgószél.
Japánban a nagy hőség miatt legkevesebb ötszázhatvankilenc ember került kórházba az elmúlt két hétben, egy ember meghalt - közölte kedden a helyi katasztrófavédelem.
A forgatókönyv ugyanaz volt mint Takáts Zsuzsanna esetében. Csak azért nem ítélték el a három sportolót, mert az áldozat vallomásai bizonytalanok voltak.
A mesterfodrász és neje, az egykori modell tizenhat év házasság és három közös gyermek után döntöttek úgy, hogy elválnak és külön folytatják életüket.
Magyarország – Eltűnt a migránsokat rugdosó László Petra, valószínűleg teljesen felszámolta itthoni életét. Sem barátai, sem egykori kollégái nem tudnak az operatőrről semmit: akkori mobilszámát törölte, az újat pedig senki nem kapta meg. Ismerősei úgy gondolják más országba költözött.