Berki Krisztián A Nagy Duettben Fésűs Nellyvel az I will survive című örök slágert adták elő. A produkció nehézsége volt, hogy Berki görkorcsolyában parádézott a dal éneklése közben.
Márciusban a belföldi vendégek által eltöltött vendégéjszakák száma 24,5 százalékkal nőt az egy évvel korábbihoz képest, aminek döntően szezonális okai voltak, így a március 15-i hosszú hétvége és a húsvét - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Golden State Warriors játékosa a hosszabbításban tizenhét pontot szerezve segítette győzelemhez csapatát, amely így 3-1-re vezet a Portland Trail Blazers ellen az NBA rájátszásának nyugati elődöntőjében.
Budapest - Vádemelést javasoltak egy férfi ellen, aki kevesebb mint egy hónap alatt 1122 telefonhívással zaklatta volt élettársát tavaly nyáron - adta ki a police.hu.
Egy rendhagyónak semmiképp sem mondható találkozót tartottak tegnap az EU-s pénzügyminiszterek. Szó volt görög költségvetésről, amely alapján elképzelhető, hogy ismét egy újabb IMF hitelkeretre lesz szüksége az országnak, csakúgy, mint 2015-ben.
A nyugati elődöntő mindkét párharcában a hetedik meccs dönt majd az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) rájátszásában, miután hétfőn a Dallas Stars és a Nashville Predators is győzni tudott.
Kíváncsi arra, hogy milyen folyamatok várhatóak az előttünk álló hónapokban a tőzsdéken? Akkor ne maradjon le díjmentes előadásunkról, ahol profi trader oktatónkkal áttekintjük a főbb magyar, német...
A válságot követően a hazai bankrendszer hitelállománya jelentősen csökkent. A reálgazdaságra gyakorolt erőteljesebb és közvetlenebb hatása miatt eddig főként a vállalati hitelek alakulása került a...
Pillanatnyilag úgy áll a helyzet, hogy a népszavazás nyílt harc az ellenzék és a kormányzat között. Két síkon zajlik: a vasárnapi zárva tartás megszüntetéséről, illetve a kötelező betelepítésről, az úgynevezett migráns-kvótáról szól.
A Főtaxi azt kéri a taxisoktól, hogy ne vegyenek részt a keddi tüntetésen, amivel gyakorlatilag néhány taxis megbénítja Budapest közlekedését és kizárólag a lakosságnak okoznak komoly problémákat.
Budapest – A magyar állam értékesítette az FTC stadion szomszédságában található telket. Az ott kezdődő építkezés miatt új helyre került a klub szimbóluma.
Egyszerűsítette a letelepedési kötvényt jegyzők magyarországi tartózkodásával kapcsolatos engedélyezési eljárásokat, valamint csökkentette a menedékkérőket és az oltalmazottakat megillető szociális...
Jelentős számú felhasználó kereste fel az MNB online egyenleglekérdező alkalmazását (ÉSZLA) az idei első negyedévben, akik közül eddig 20 befektető jelzett adateltérést a program segítségével, s...
Súlyosításért, hosszabb szabadságvesztés kiszabása érdekében fellebbezett az ügyészség a lúgos támadással vádolt orvos ügyében - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden az MTI-vel.
A Kúria döntéséről sokkal kevesebben értesültek, mint arról, hogy én mennyit voltam bíróságon, a Kúria az elmúlt hét év legtörvénysértőbb ítéletét helyezte hatályon kívül, kimondták, hogy kétszer nem lehet egy ügyben elítélni valakit – ezt Hunvald György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Csökkent a munkanélküliségi ráta Svájcban áprilisban, de az egy évvel korábbinál magasabb volt - közölte a svájci kormány gazdasági államtitkársága. A kedden ismertetett adatok szerint szezonális kiigazítás nélkül számolva 3,5 százalékra esett a mutató a márciusi 3,6 százalékról. Tavaly áprilisban 3,3 százalékon állt a ráta.
Ma megtudhatjuk, hogyan alakítják át a finanszírozási programot. Egyesek tegnap már arra spekuláltak, hogy a nagymértékű forint árfolyamcsökkenés ezzel lehet összefüggésben.
Egy ember meghalt, három súlyosan megsérült egy müncheni állomáson, ahol egy fiatal férfi késsel támadt a várakozó utasokra – jelentette Bayerischer Rundfunk bajor rádió.
Bagdad - Legalább 13-an vesztették életüket és hatvanan megsebesültek egy Bagdad közelében végrehajtott öngyilkos merényletben - közölték kedden iraki tisztségviselők.
Továbbra is jó a hangulat a világban, az ázsiai tőzsdék erősödését követően a nyugat-európai piacok is emelkednek a DAX vezetésével. A befektetők elsősorban a várakozásokat meghaladó negyedéves...
A könyvvizsgálókról szóló törvény módosítása mellett voksolt ma a parlamenti képviselők jelentős többsége. A megszavazott törvényjavaslat célja az, hogy a könyvvizsgálói feladatokat olyan szakemberek végezzék, akik megfelelő felkészültséggel és szakértelemmel látják el a vállalkozók beszámolóinak felülvizsgálatát, és ezzel elősegítsék a pénzügyi élet tisztaságát – közölte az NGM. A legtöbb cégnél…
Az Országgyűlés ma elrendelte a népszavazást az EU által kihirdetett kötelező kvóták ügyében, amely előírná a tagállamok számára bizonyos számú menekült befogadását. Ön elmegy szavazni ősszel?
Egy nemrég készült reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a kisgyermeket nevelő szülők milyen tevékenységeket tartanak fontosnak a gyerekek készség- és képességfejlesztésének érdekében.
Terry Richardson az Instagramra postolta a fotókat, melyeken ő maga látható várandósan, illetve szpotatás közben. A képek megtekintését ajánljuk azoknak az anyukáknak, vagy leendő anyukáknak is, akik a terhesség és az azt követő időszak testi változásaitól tartanak, vagy úgy vélik, úgy kellene kinézniük, mint az agyonphotoshopolt sztárfotókon lévő celeb-mamiknak!
Róma - Az olasz hatóságok szerint kereskedelmi központokban és repülőtereken készült merényletek elkövetésére az az afgánokból álló csoport, amelynek két tagját kedden a dél-olaszországi Puglia tartományban őrizetbe vették - írja az MTI.
Tovább gyengült hétfőn a forint az euróval szemben, rövid ideig 316 felett is járt a jegyzés. Onnan sikerült ugyan egy kicsit visszakapaszkodni, de a 315-ös lélektani szint így is elesni látszik. Ma...
A tervezett 40 helyett 50 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyet az ÁKK kedden. Az aukción a hozam sem változott, így tulajdonképpen a megszokott unalmas sikert...
A Ferrari rendkívül ritka, mindössze 799 példányban világra jövő F12 TdF modelljét nemrégiben élőben is meg lehetett csodálni, mi több, meg is lehetett hallgatni Magyarországon, hiszen az idei Gumball 3000 nevű ágyúgolyófutam – amely ebben az évben újra ellátogatott Budapestre – oszlopos tagja egy kékszínű F12 TdF, amit ráadásul egy hazánkban ismert ’celeb’ terelgetett.