India első női zászlóalja letette az esküt, ezután pedig hadrendbe állították a katonákat a legveszélyesebb, terroristák által fenyegetett területeken.
A MOL által tegnap bejelentett, és holnaptól érvénybe lépő üzemanyagárcsökkenésben nem is az a legfontosabb, hogy mennyit spórolhatunk, hiszen csak relatíve elenyésző mértékben mérséklődik az üzemanyagok ára, azonban a tendencia mindenképp örvendetes, még ha átmeneti is – merthogy az elmúlt hetekben szinte kivétel nélkül drágulást bejelentő hírekről hallhattunk.
Első ránézésre szinte semmi különös nincs a tesztre fogott fekete Mondeóban – na jó, az elegáns 19 colos felniszett és a gazdag krómozás azért sejteti, hogy ezúttal nem egy hagyományos változatról van szó, de alapvetően csak az első kerékjárati ívek mögött, valamint a hátsó Ford embléma alatt díszelgő Vignale feliratok teszik teljesen egyértelművé, hogy mivel is van dolgunk pontosan.
India első női zászlóalja letette az esküt, ezután pedig hadrendbe állították a katonákat a legveszélyesebb, terroristák által fenyegetett területeken.
Sikeres negyedévet zártak az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) tagpénztárai: az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben 5 százalékkal, 1093 milliárd...
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően már 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis-és középvállalkozások számára, év végéig a keret 80 százalékát meg fogják hirdetni - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden Szolnokon.
Az FC Barcelona ötszörös aranylabdás klasszisa a hétvégi katalán rangadón mondott oda az ellenfél kapusának, Pau Lópeznek, aki még januárban okozott neki sérülést.
A visegrádi négyek nem hajlandók fizetni a menekültekért címmel közölt tudósítást a Le Monde című francia napilap kedden, a Politico.eu hírportál pedig arról írt, hogy Magyarország az uniós tagság egyik legfőbb haszonélvezője, de a tagságot az állampolgárok mégsem értékelik nagyra.
Győzelemmel ünnepelte 23. születésnapját Babos Tímea: a magyar játékos kedden, a római salakpályás tenisztorna nyitófordulójában a holland Kiki Bertenst győzte le két játszmában.
Eddig nem igazán lehetett látni nyilvános szerepben Gregor Bernadett első házasságából született, 20 éves fiát. A 20 éves Bence most az Édes Életben tűnt fel. A műsorban együtt látogatott el édesanyjával abba a házba, ahol Berni felnőtt:
Átalakul a könyvvizsgálók közfelügyeleti rendszere, miután a parlament kedden megszavazta a könyvvizsgálókról szóló törvény módosítását. A legtöbb cégnél az új rendszer a 2017. január 1-től induló...
A hétfői esést követően a mai napot is gyengüléssel kezdte a forint: a jegyzések rövid ideig 316 fölé kapaszkodtak, innen azonban gyorsan lefelé korrigált az euróval szemben. Több órás oldalazást...
Hiába vezetett be komoly szankciókat az Uber ellen a kormányzat, a taxisoknak ez továbbra sem elég, ezért ma újra demonstrálnak a fővárosban. Az ATV helyszíni tudósítója szerint közel félszáz taxis indult el rendőri felvezetéssel a Hősök teréről a Ferihegyi út és Üllői út csomópontjához, ahol sávokat zárnka majd le.
Róma–Könnyed sikert aratott Babos Tímea (23) kedden a római salakpályás tenisztorna nyitófordulójában, miután a nyitófordulóban 2-0-ra legyőzte a holland Kiki Bertenst.
Itt a hangfelvétel Gyurcsány Ferenc kaposvári beszédéről. A volt miniszterelnök kendőzetlen nyíltsággal beszél arról, hogy akár az ördöggel is szövetkezne a Fidesz ellen… de még a Jobbikkal is – igaz, némi feltételt azért szabott ez utóbbi szövetséghez. A beszédet szokás szerint magánéleti elemekkel is megspékelte Gyurcsány.
A piacok számára meglehetősen hullámzóan kezdődött a 2016-os év, ami elsősorban a drámai sebességű szektorrotációnak és a jelentős mértékű makrogazdasági és politikai bizonytalanságnak volt...
A várakozásoknak megfelelően a kamatcsere ügyletének (IRS) megszüntetéséről döntött mai ülésén a monetáris tanács. A jegybank már korábban jelezte: az önfinanszírozási program eszközének eredményei...
A hétfői esést követően a mai napot is gyengüléssel kezdte a forint: a jegyzések rövid ideig 316 fölé kapaszkodtak, innen azonban gyorsan lefelé korrigált az euróval szemben. Több órás oldalazást...
Ejtette a vádat a törökországi Izmir ügyészsége a török állampolgárságú Alparslan Celik ellen, akit a szíriai-török határon tavaly novemberben lelőtt orosz vadászbombázó pilótájának meggyilkolásával vádoltak - közölte kedden a Daily Sabah angol nyelvű török napilap.
A Ford egyik kutatócsoportja igencsak furcsa megállapításra jutott az autósok vezetési szokásait kielemezve: arra jutottak a gyári szakértők, hogy a többhengeres motorok egyedi karakterű orgánuma jó hatással van a sofőrökre, már ami a takarékos vezetést illeti. Vagyis ez elvileg azt jelentené, hogy a nagymotoros autók vezetői finomabban, okosabban vezetnek, mint társaik, akik kisebb, kevesebb…
Magyarországon 2008 óta nőtt a reklámköltések összege, de ebből leginkább a globális nagyvállalatok profitálnak. Milyen szerepet tölt be a reklámipar hazánk és a többi közép-európai ország...
Aki már látta a Harry Potter-sorozatot az tudhatja, hogy mi fán terem a kviddics: a varázslóvilág legnépszerűbb sportja és a seprűn lovagolva a levegőben űznek.
Veszprém szellemi, gazdasági és politikai értelemben is jó állapotban lévő város, lakói büszkék lehetnek sikereikre - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, miután a Modern Városok program keretében együttműködési megállapodást írt alá Porga Gyula (Fidesz-KDNP) polgármesterrel kedden Veszprémben.
Valaki hibázott: vagy, akik a halálhírét keltették, vagy azok, akik ráírták a nevét arra a listára, amin a Koreai Munkapárt frissen kinevezett tisztségviselői vannak. Ez esetben újabb kivégzés következhet. Szóval, úgy tűnik, életben van az észak-koreai hadsereg volt vezérkari főnöke, akit egy szöuli bejelentés szerint még februárban kivégeztek.
A Rosznyefty vezére, Igor Sechin mondott már egy-két keményet korábban is, most viszont durván beszólt az OPEC-nek. Sechin szerint ugyanis belső ellentéte feszítik szét a Kőolaj-exportáló Országok...
Afganisztáni tálib felkelők rohanták le kedden a harcok egyik gócpontjának számító Hilmend tartomány székhelyén a biztonsági erők két ellenőrzőpontját, és legkevesebb tizenöt rendőrrel végeztek - közölték afgán tisztségviselők.
Barack Obama amerikai elnök még ebben a hónapban ellátogat Hirosimába, hogy lerója tiszteletét az atomtámadás áldozatai előtt - jelentette be kedden a Fehér Ház.
A várt 379 millió eurónál nagyobb, 406 millió eurós adózás utáni profitról számolt be az UniCredit. Patai Mihály, a magyar UniCredit első embere is előadást tart csütörtöki Hitelezés 2016...