2016. május 10. kedd

máj. 10
13:51
Törpe víziló született Szegeden - Fotók! (Alternatív Energia)
Szinte napról-napra, szemmel is jól láthatóan hízik a jövevény.
máj. 10
13:51
Az Északi Áramlat 2. leállítását kérik EP- képviselők (hirado.hu)
Szerintük a földgázgázvezeték ellentétes az Energiaunió céljaival.
máj. 10
13:51
Megnyílt a 20. szociális hét (hirado.hu)
A programok a Szent Márton-emlékévhez kapcsolódnak, a cél a szakemberek ismereteinek bővítésén túl a hátrányos helyzetű emberek elfogadásának erősítése.
máj. 10
13:51
Hirtelen erősödni kezdett a forint (Portfolio)
A hétfői esést követően a mai napot is gyengüléssel kezdte a forint: a jegyzések rövid ideig 316 fölé kapaszkodtak, innen azonban gyorsan lefelé korrigált az euróval szemben. Több órás oldalazást...
máj. 10
13:53
Bundával vádolják A Nagy Duettet (Alternatív Energia)
A műsor Facebook-oldalán a kommentelők 99 százaléka felháborodott.
máj. 10
13:53
Aleppóban újabb 48 órával meghosszabbították a tűzszünetet (hirado.hu)
Az Aleppó térségében jelenleg hatályban lévő fegyvernyugvás lehetővé tette, hogy látható eredményeket érhessenek el a feszültségek mérséklésében.
máj. 10
13:55
Fodor: a kormány fenn akarja tartani a félelemet (Alternatív Energia)
Az MLP továbbra is ellenzi a terrortörvényt.
máj. 10
13:55
Fidesz: ne támadják meg a balliberálisok a parlament döntését! (hirado.hu)
A referendum sürgető, mert "Brüsszelben egyre agresszívebb tervek születnek a kényszerbetelepítésre - figyelmeztetett Halász János frakciószóvivő.
máj. 10
13:57
Okosórákkal és kamerás szemüvegekkel hekkelték meg a felvételit Thaiföldön (ATV)
Mintegy háromezer diáknak kell megismételnie az egyetemi felvételi vizsgát Thaiföldön, miután kiderült, hogy néhányan okosórákat és szemüvegbe épített kamerákat használva igyekeztek jobb eredményeket elérni - jelentette kedden a BBC brit közszolgálati média.
máj. 10
13:57
Nagy durranás: változó löketű motort fejleszt a Honda (Auto Pult)
Egyes, állítólag több mint megbízható japán forrásból származó pletykák szerint a Honda motorfejlesztő mérnökei egy igazán különleges belsőégésű erőforrás fejlesztésén dolgoznak, amihez hasonlót eddig tudtunk szerint sehol máshol nem igazán láthattunk.
máj. 10
13:59
"A Matolcsy-botrányt az emberek nem értik" (ATV)
Minden hazai és nemzetközi felmérés azt mutatja, hogy az embereket a korrupciós ügyek nem nagyon érintik, nem lehet őket ilyenekkel mozgósítani, az elmúlt évtizedekben kialakult egy apátia a korrupcióval szemben, ezért sem lehet az MNB-ügyben nagy tömegdemonstrációt tartani – erről Ágh Attila beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 10
13:59
Jó hír az autósoknak: holnaptól olcsóbban tankolhatunk (Auto Pult)
A MOL által tegnap bejelentett, és holnaptól érvénybe lépő üzemanyagárcsökkenésben nem is az a legfontosabb, hogy mennyit spórolhatunk, hiszen csak relatíve elenyésző mértékben mérséklődik az üzemanyagok ára, azonban a tendencia mindenképp örvendetes, még ha átmeneti is – merthogy az elmúlt hetekben szinte kivétel nélkül drágulást bejelentő hírekről hallhattunk.
máj. 10
14:03
Bocuse d'Or - Megkezdődött a gasztronómia Forma-1-es versenye - A főszerep a magyar ételeké (Blikk)
A Bocuse d’Or szakácsverseny európai döntőjét a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban tartják május 10-11-én. Az európai döntőn húsz ország legjobb séfjei közül választják ki azt a 11-et, akik indulhatnak a 2017-es lyoni világdöntőn. A fő alapanyagok magyarok: gímszarvasborjú, valamint dunai kecsege és annak kaviárja.
máj. 10
14:03
Szuperegészséges erdei gyümölcsös torta (Mindmegette)
2 pohár natúr joghurt (240 ml) 10 dkg teljes kiőrlésű liszt 100 dkg zabpehelyliszt 3 db tojás 15 dkg eritrit 1 csomag sütőpor gyümölcsök a tetejére
máj. 10
14:06
A Moody's komolyan aggódik Kína miatt (ProfitLine)
Kezelni kell a kínai állami vállalatok magas eladósodottságát a gazdasági növekedést veszélyeztető kockázatok elhárítása és a pénzügyi stabilitás megőrzése érdekében - írja a Moody's hitelminősítő intézet kedden kiadott jelentése.
máj. 10
14:06
Féláron visz ki a reptérre ma az Uber (444.hu)
Délután 2 és este 7 között. Így válaszolnak a taxisok reptéri demonstrációjára.
máj. 10
14:08
Moszkva az amerikai pajzson áthatoló rakétákat fejleszt (ProfitLine)
Oroszország olyan új interkontinentális ballisztikus rakétákat fejleszt ki, amelyeknél külön figyelmet fordítanak arra, hogy képesek legyenek áthatolni az amerikai rakétapajzson - mondta a TASZSZ állami hírügynökség által kedden közölt nyilatkozatában az orosz stratégiai rakétaerők parancsnoka.
máj. 10
14:08
Eddig egyetlen migránssal szemben sem kellett a rendőröknek intézkedniük Körmenden (444.hu)
A sportcsarnoknál történteknél pedig senki sem volt veszélyben a megye rendőrkapitánya szerint.
máj. 10
14:09
Olimpia 2024: három új szponzor állt Párizs mellé (She)
Három új szponzorral kötött szerződést a 2024-es nyári olimpia rendezési jogáért Budapesttel is versenyben lévő Párizs, amelynek így már 20 millió euró (6.3 milliárd forint) bevétele származik ebből a forrásból.
máj. 10
14:09
„Feltámadt” az egykori észak-koreai vezérkari főnök (Metropol)
Szöul szerint februárban kivégezték, de most úgy tűnik életben van.
máj. 10
14:09
Holnap kezdődik a filmfesztivál Cannes-ban (Kripto Akadémia)
A terrorfenyegetettség miatt rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be.
máj. 10
14:09
Befogadója tíz éves lányát zaklatta egy migráns (hirado.hu)
A fiú 15 évesnek hazudta magát, svéd "családja" egy másik migráns fiúval együtt fogadta be.
máj. 10
14:09
Visszavesznek az unortodoxiából Matolcsyék (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően a kamatcsere ügyletének (IRS) megszüntetéséről döntött mai ülésén a monetáris tanács. A jegybank már korábban jelezte: az önfinanszírozási program eszközének eredményei...
máj. 10
14:11
Brazília: Aki eljön az olimpiára, annak veszélyben az élete – Rivaldo (She)
A brazil labdarúgó-válogatottal világbajnoki címet nyerő Rivaldo mindenkit óva int attól, hogy jelen legyen a riói olimpián.
máj. 10
14:11
Megfejtette Orbán célját a DK (Kripto Akadémia)
Szerintük a kormányfő arra kér felhatalmazást, hogy kivezesse Magyarországot az EU-ból.
máj. 10
14:11
300 milliót kap a kormánytól a hidegkúti uszoda építése (hirado.hu)
A mintegy négymilliárd forintos beruházás 70 százaléka, 2,8 milliárd forint pedig vállalatok tao-felajánlásából származik.
máj. 10
14:11
Már 1000 milliárd közelében a GINOP-pályázatok kerete (Portfolio)
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) 2500-2600 milliárd forintos keretéből eddig megközelítően már 1000 milliárd forintot hirdettek meg a kis-és középvállalkozások számára, év...
máj. 10
14:12
Nyakunkon az uniós pénzeső: örülhetnek a magyar cégek (Privátbankár)
Az 1000 milliárd forintos keret felét már meghirdették, a tervek szerint az év végéig ennek a nyolcvan százalékára pályázhatnak majd a kkv-k.
máj. 10
14:13
Férfi kosár: az NYKK biztosan a B-csoportban indul jövőre (She)
A férfi kosárlabda NB I-ből kieső Marso Nyíregyháza képviselői sajtótájékoztatón beszéltek a csapat jövőjéről, és kiderült, hogy a klub semmilyen körülmények között nem vállalja az első osztályt.
máj. 10
14:13
MSZP: milliárdokat húzott ki a családok zsebéből a Fidesz (Kripto Akadémia)
Szerintük a jogszabályok lehetővé tennék az egy napon történő szavazást.
máj. 10
14:13
Rendkívüli biztonsági intézkedések a 69. cannes-i fesztiválon (hirado.hu)
Harminc év után ismét lesz magyar tagja a zsűrinek.
máj. 10
14:14
Drónokat is bevetnek a menekültek ellen (Privátbankár)
A jelenlegi rendszerek a Földközi-tengeren csak a nagyobb hajókat tudják észlelni, és egy részük csak nappal, felhőtlen időben működik. Az év végére elkészülhet viszont egy drónokkal kiegészített, azonnali észlelésre képes változat, amely infravörös kamerákat is használ. Olvassa el, mely négy kényes határszakaszon vetnék be.
máj. 10
14:15
Kipusztulás fenyegeti a növények ötödét (Kripto Akadémia)
A főbb okok között van a klímaváltozás, a betegségek és az invazív fajok elszaporodása.
máj. 10
14:15
"Folytatódik az Orbán-Tarlós háború" (ATV)
A Fővárosi Közgyűlés csütörtökön, rendkívüli ülésén dönthet a 3-as metró rekonstrukciója miatt szükséges járműpótlásról, a városvezetés új lengyel Solaris buszok vásárlását javasolja. A DK fővárosi képviselője úgy tudja, az állam visszavonta a garanciavállalását a buszbeszerzésre.
máj. 10
14:15
Ettől mindenkit kiráz a hideg: versenypályán énekel egy Ferrari F12 TdF (videó) (Auto Pult)
A Ferrari rendkívül ritka, mindössze 799 példányban világra jövő F12 TdF modelljét nemrégiben élőben is meg lehetett csodálni, mi több, meg is lehetett hallgatni Magyarországon, hiszen az idei Gumball 3000 nevű ágyúgolyófutam – amely ebben az évben újra ellátogatott Budapestre – oszlopos tagja egy kékszínű F12 TdF, amit ráadásul egy hazánkban ismert ’celeb’ terelgetett.
máj. 10
14:15
Ő lehet az eddigi legdögösebb Bond-lány - az egykori szépségkirálynőért lobbiznak (hirado.hu)
Az indiai származású Prijanka Csopra mellett, Bollywood másik tehetsége, Dípika Padukone is versenyben van.
máj. 10
14:17
Döntött a Ház - Lesz kvótareferendum (Kripto Akadémia)
A képviselők többek között az aláírásgyűjtésről és a menedékkérők juttatásainak csökkenéséről is szavaztak.
máj. 10
14:17
66 éves mama vezette a legnagyobb elefántagyar csempészhálózatot (ATV)
Tanzánia az utóbbi években elefántjainak több mint 60 százalékát elvesztette.
máj. 10
14:17
Drága játék egy Pagani: nettó 50 milliót kérnek egy csomagért (Auto Pult)
A Pagani köztudottan nem éppen olcsó autókat gyárt: a manufaktúrának gyakorlatilag az összes négykerekűje rendkívül különleges, és nem csupán szélvészgyors szuperautókról, de egyben műremekekről beszélhetünk, amikor a cég autói jönnek szóba. A nagysikerű Zonda után a jelenlegi portfóliót a turbómotoros Huayra alkotja, egyedüli modellként árválkodva a Pagani palettáján.
máj. 10
14:19
Szexbotrány! Túlzásba esett a tesitanár a soproni iskolában (Blikk)
Sopron – Minden SMS-ekkel, netes üzeneteket, csokikkal kezdődött. Majd a tanár bácsi hazavitte, megérintette és üzent a 13 éves diáklánynak:  „Majd kérni szeretnék valamit, titok, de sz-szel kezdődik".
máj. 10
14:19
Tőzsdei kivezetésről dönthet a Norbi Update közgyűlése (GazdaságPortál)
Tőzsdei kivezetésről dönthet a Norbi Update Lowcarb Nyrt. május 31-re összehívott éves rendes közgyűlése, derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett közgyűlési anyagokból. A közgyűlés napirendjéhez a társaság igazgatótanácsának elnöke, Schóbert Ferenc Norbert nyújtott be kiegészítést, amelyben javasolja a társaság részvényeinek kivonását a nyilvános forgalomból, továbbá a…
máj. 10
14:19
Nagy durranás: változó löketű motort fejleszt a Honda (Auto Pult)
Egyes, állítólag több mint megbízható japán forrásból származó pletykák szerint a Honda motorfejlesztő mérnökei egy igazán különleges belsőégésű erőforrás fejlesztésén dolgoznak, amihez hasonlót eddig tudtunk szerint sehol máshol nem igazán láthattunk.
máj. 10
14:21
Elgondolhatják, mit tennének ezek a nők egy nemi erősztevővel - galéria (Blikk)
India első női zászlóalja letette az esküt, ezután pedig hadrendbe állították a katonákat a legveszélyesebb, terroristák által fenyegetett területeken.
máj. 10
14:21
Jó hír az autósoknak: holnaptól olcsóbban tankolhatunk (Auto Pult)
A MOL által tegnap bejelentett, és holnaptól érvénybe lépő üzemanyagárcsökkenésben nem is az a legfontosabb, hogy mennyit spórolhatunk, hiszen csak relatíve elenyésző mértékben mérséklődik az üzemanyagok ára, azonban a tendencia mindenképp örvendetes, még ha átmeneti is – merthogy az elmúlt hetekben szinte kivétel nélkül drágulást bejelentő hírekről hallhattunk.
máj. 10
14:23
Elképesztő célt tűzött ki minden magyar elé Orbán Viktor - ha bejön, önt is érinteni fogja! (Blikk)
A miniszterelnök szerint jó a 3 százalékos gazdasági növekedés, de ezzel nem lehet megelégedni, meg kell célozni az 5 százalékos növekedést.
máj. 10
14:23
Fél lábbal a luxusautók között – Ford Mondeo Vignale 2.0 EcoBoost teszt (Auto Pult)
Első ránézésre szinte semmi különös nincs a tesztre fogott fekete Mondeóban – na jó, az elegáns 19 colos felniszett és a gazdag krómozás azért sejteti, hogy ezúttal nem egy hagyományos változatról van szó, de alapvetően csak az első kerékjárati ívek mögött, valamint a hátsó Ford embléma alatt díszelgő Vignale feliratok teszik teljesen egyértelművé, hogy mivel is van dolgunk pontosan.
máj. 10
14:27
Elgondolhatják, mit tennének ezek a nők egy nemi erőszaktevővel - galéria (Blikk)
India első női zászlóalja letette az esküt, ezután pedig hadrendbe állították a katonákat a legveszélyesebb, terroristák által fenyegetett területeken.
máj. 10
14:27
Öngyilkos lett egy férfi az autójában Budán (Alternatív Energia)
A holttestet Budán, a Kútvölgyi úton találták.
máj. 10
14:27
Már két magyar város Európa legjobbjai közt (hirado.hu)
Budapest után egy vidéki magyar város is felkerült a népszerű utazási portál, a European Best Destinations ajánlott turisztikai célpontjai közé.
máj. 10
14:27
Nyugdíjpénztárak: milliókkal emelkedett a vagyon (Portfolio)
Sikeres negyedévet zártak az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének (ÖPOSZ) tagpénztárai: az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona a jelenlegi alacsony kamatkörnyezetben 5 százalékkal, 1093 milliárd...

Keresés