Május 12-én rendezték meg a Windsori Királyi Lovas Bemutatót a Berkshire megyében található windsori kastély területén. A bemutatóról természetesen nem hiányozhatott II. Erzsébet királynő sem, akinek lova egy díjat is bezsebelt.
A mintegy 5,3 milliárd forintnyi fővárosi, kormányzati és uniós forrásból 400 nap alatt felújított téren a munkálatok kedden befejeződtek. A korábbi csupasz betonfelületek helyett jelentősen nőtt a zöldfelületek aránya: 182 fát telepítettek a térre és több mint 700 négyzetméternyi füvesített terület alakítottak ki.
Európában komoly csapkodást láthatunk csütörtökön, a gyenge kezdést követően az olaj világpiaci árának emelkedése jótékonyan hatott a tőzsdék szereplésére. Délután viszont a vártnál rosszabb amerikai...
Komoly probléma, hogy a kiskereskedelmi szektorban nincs nemzeti többség, ezért vergődik a magyar mezőgazdaság... a bankszektor és az az energiaszektor mellett itt is cél a magyar többségi tulajdon...
Windsor – Kíváncsian bontotta ki nyereményét kedvenc lóversenyén, a Windsori Királyi Lovas Bemutatón II. Erzsébet királynő (90), amit azért kapott, mert lova nyert.
A Prologis, Inc., a világ vezető logisztikai ingatlanvállalata a mai napon bejelentette, hogy bérleti szerződést írt alá az internetes kereskedelemmel foglalkozó cseh Bonami-val, amely 5,795 négyzetmétert bérel a Prologis Park Prague-Airport DC1-es jelű épületben.
Egy 180 napos átmeneti periódusra felfüggesztették a brazil elnöknőt, de sokan arra számítanak, hogy később sem fog visszatérni a hatalomba. Az a baj, hogy helyettese is hasonlóképpen népszerűtlen, márpedig rengeteg fájdalmas intézkedést kellene meghoznia. Lehet, hogy a piacok túl optimisták Brazíliával kapcsolatban?
A kormány partnere a piaci szereplőknek abban, hogy több mérnök és informatikus legyen az országban - jelentette ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért és infokommunikációért felelős államtitkára csütörtökön a győri Széchenyi István Egyetemen, a távközlési világnap alkalmából rendezett szimpóziumon
Az Európai Bizottság nem engedélyezte a Three tulajdonosainak, hogy megvásárolják a rivális mobilszolgáltatót, az O2-t. Margrethe Vestager versenyjogi biztos indoklása szerint a brit felhasználók...
Három új, egyszemélyes, 3.000.000.- Ft törzstőkéjű Kft. létrehozásáról döntött a Masterplast. A cég tájékoztatója szerint "az így létrejövő cégstruktúra az egyes tevékenységek csoporton belüli...
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata azt kéri a labdarúgó Európa-bajnokságra utazó magyar állampolgároktól, hogy a hatékonyabb konzuli védelem érdekében regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.
Budapest — Fogalmuk sincs a nemi betegségekről a mai huszonéves fiataloknak. Azt gondolják, ők biztosan nem kaphatnak el semmit, és a baráti körükben nem fertőződhet meg senki az AIDS betegséget okozó HIV-vírussal.
A német gazdaság akár 45 milliárd eurót veszíthetne a jövő év végéig a Brexiten, ha Nagy-Britannia a júniusra kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - ez derült ki a negyedik...
Irak kurdisztáni régiójában szolgálatot teljesítő magyar csapatoknál tett látogatást Simicskó István honvédelmi miniszter és Benkő Tibor vezérkari főnök.
Minden nap kerülnek elő olyan állatos videók az internetre, amiken jókat lehet derülni vagy éppen sírni. Készüljenek fel, mert a következő felvételen is elmorzsolhatnak néhány könnycseppet.
Régóta várt találkozót tartottak Washingtonban csütörtökön: Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje a kongresszusi republikánus vezetőkkel, köztük a New York-i milliárdos jelöltségét eddig mereven elutasító Paul Ryan házelnökkel egyeztetett annak érdekében, hogy egységet teremtsenek a pártban. A felek előrelépésként értékelték a megbeszélést.
Május második felében, országszerte huszonhat MFB Ponton kezdi meg a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) az első európai uniós hiteltermék, a Mikro, Kis- és Középvállalkozások Versenyképességének Növelése Hitel értékesítését. A nulla százalékos kamat mellett igényelhető visszatérítendő támogatás a KKV-szektorban működő vállalkozásoknak nyújt segítséget, köztük olyanoknak is, amelyek eddig…
Jobbára 315 és 316 forint között ingadozott ma az euró árfolyama, a részvényeink inkább stagnáltak. Lefelé indult el az olaj árfolyama. Több technológiai részvény nagyot zuhant az USA-ban, köztük az Apple. Kilőtt a Mitsubishi és a Monsanto. Reggel jön az OTP-gyorsjelentés.
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata azt kéri a labdarúgó Európa-bajnokságra utazó magyar állampolgároktól, hogy a hatékonyabb konzuli védelem érdekében regisztráljanak a konzuli szolgálat honlapján.
Mérlegeli a kormány, hogy nyújtson-e anyagi segítséget az érintetteknek a pénztárgépek megvásárlásához - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére. A Masszőrök Egyesülete...
Budapest — Hetekre előre kell asztalt foglalni abban az étteremben, ahol a Bocuse d’Or szakácsbajnokságot szerdán megnyert Széll Tamás dolgozik. Pedig a legrangosabb elismeréssel, a Michelin-csillaggal büszkélkedő Onyxban nem az átlagember pénztárcájához igazítják az árakat.
A legfrissebb hírek szerint a Land Rover egy különleges okostelefont tervez piacra dobni, ami nem meglepő módon víz- (csepp?), ütés- és porálló lesz, így a legzordabb körülmények között is hűséges társa lehet tulajdonosainak – és egyben tökéletesen passzol a márka dagonyázós, szabadidős-terepjárós arculatához.
Salem — Egészen hihetetlen módon menekült meg a halál torkából egy amerikai férfi. Kirk Alexander (47) egy Oregon állambeli kisvárosban él, és több mint tíz éve szinte mindennap a kedvenc pizzázójából rendel magának ételt.
Régóta várt találkozót tartottak Washingtonban csütörtökön: Donald Trump, a Republikánus Párt várható elnökjelöltje a kongresszusi republikánus vezetőkkel, köztük a New York-i milliárdos jelöltségét...
Jon már megint butaságot tervez. Randi közben mindig jó, ha meglepjük a parnerünket, de azért ne hozzuk kellemetlen helyzetbe! A harmonika elég gáz ilyenkor...
Európában komoly csapkodást láthattunk csütörtökön: a gyenge kezdést követően az olaj világpiaci árának emelkedése jótékonyan hatott a tőzsdék szereplésére, ám délután a vártnál rosszabb amerikai...
A lakosság döntő többsége aggódik valamilyen váratlan, nemkívánatos élethelyzet bekövetkeztétől. Jobban féltjük szeretteinket a bajtól, mint magunkat, és nagyjából ugyanannyira tartunk egy halálos kimenetelű balesettől, mint a munkahely elvesztésétől – derül ki a Groupama Biztosító legfrissebb kutatásából, melyet az NRC Marketingkutató és Tanácsadó Kft.-vel végzett.
Már jó ideje ismeretes, hogy néhány gyártó nem elégszik meg a jelenleg elterjedt 8, sőt, néhány esetben 9 váltófokozattal (ami már így is feleslegesen soknak tűnhet), hanem a kutatások szerint az ’értelmesen’ használható fokozatok felső határa 10 körül van. Korábban volt róla szó, hogy a Honda 10 fokozattal kísérletezik, azonban időközben a Ford és a General Motors megelőzte a japánokat, s a két…