2016. május 18. szerda

máj. 18
6:24
Clinton és Sanders komoly csatát vívott, Trump pedig ismét győzőtt (ATV)
Szoros győzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban - közölte a helyi választási testület vezetője. A nyugati parti Oregon államban viszont a pályázó két politikus közül Bernie Sanders vermonti szenátor győzött.
máj. 18
6:24
Végignézték a rendőrségen a Választási Irodánál készült videókat, majd megkérdezték, hogy tud-e személyleírást adni a kopaszokról (444.hu)
Majdnem 3 hónap telt el azóta, hogy 15-20 verőember megpróbálta elcsalni a vasárnapi zárva tartásáról szóló népszavazást. A nyomozás még másfél hónapig mehet, gyanúsítottat eddig nem hallgattak ki. Nyakó István hat órán át kérdezgették.
máj. 18
6:26
Jó reggelt! A felhők még velünk maradnak, de talán eső már nem lesz (444.hu)
Elszórtan azért előfordulhat záporeső, zivatar, de a nap jellemző időjárási képe a felhős ég lesz. A zavartalan borút helyenként napsütés zavarhatja meg. Délutánra akár már 21 fok is lehet, hogy bepótoljuk a kimaradt áprilist. Hamarosan hírek!
máj. 18
6:28
Halálra késeltek egy 73 éves nőt Derecskén (444.hu)
Az asszonyt egy vele egy háztartásban élő 41 éves nő szurkálta halálra. Az áldozat a helyszínen életét vesztette. A támadót a rendőrök a házban elfogták, kihallgatása még tart. (MTI)
máj. 18
6:30
2024-ig titkosították a Blikk újságírójának lehallgatását (444.hu)
A Blikk értesülései szerint hat lehallgatási aktát titkosítottak, vagyis ennyi embert hallgathattak le összesen a nyomozásban.
máj. 18
6:30
Családi perpatvar lett Dárdai kinevezéséből! Apja akarta lemondatni (Blikk)
Budapest — Dárdai Pálnak (40) köszönhetően itthon és Berlinben is kitört a fociőrület. A válogatottat az Eb-kijutáshoz vezető útra állító, a kiesőjelölt Herthából nemzetközi kupaindulót formáló edző könyvet írt, mesél sikerről, kudarcról, boldogságról. A Blikk exkluzív részleteket közöl a megjelenés előtt.
máj. 18
6:30
Színezd újra, színezd újra! - a magyar gazdaságot! (ProfitLine)
Csath Magdolna közgazdász szerint a magyar gazdaság ágazati színesítésére lenne szükség, az autóipartól való függés rendkívül kockázatos, ami a negyedéves GDP-adatokban is megmutatkozott.
máj. 18
6:32
Kiderült! Tvrtko a köztévén tér vissza (Blikk)
Budapest — Az utóbbi hetekben ellentmondásos hírek sora érkezett Vujity Tvrtkóval (43) és a jövőjével kapcsolatban.
máj. 18
6:34
Rubint Réka örömében sírva fakadt a kiesésekor (Blikk)
Budapest — Elsírta magát a kiesése után Rubint Réka (37), ám a fitneszkirálynő nem a csalódottság miatt könnyezett. Réka örült, hogy A Nagy Duettben kettejük párharcából férje, Schobert Norbert (45) került ki győztesen.
máj. 18
6:36
A pénz vagy a hatalom az illiberális rezsimek fizetőeszköze? (Alternatív Energia)
Találtuk: http://y-gen.blog.hu/
máj. 18
6:36
Zuhannak a kínai brókercégek részvényei (Portfolio)
A kínai és hongkongi tőzsde jelentősebb esést produkált a ma reggeli ázsiai kereskedésben, miután a várakozásokkal ellentétben továbbra sem érkeztek hírek Sencsen és Hongkong tőzsdei rendszereinek...
máj. 18
6:38
Mit mondott Navracsics Tibor a Hír Tv-ben 2008-ban? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
máj. 18
6:40
Elvi jelentőségű minősítés döntés egy izgatási pörben (Alternatív Energia)
Népszava, 1927. május 18.
máj. 18
6:42
Befejezi eddigi leghosszabb tavaszi ülését a parlament (ATV)
Tavaszi ülésszakának eddigi leghosszabb ülését fejezi ma be az Országgyűlés, a képviselők egyebek mellet a két éve elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) módosításáról is tárgyalnak.
máj. 18
6:42
Putyin, Trump és Orbán (Alternatív Energia)
Financial Times: az ilyen vezetők azzal kérkednek, hogy személyiségük erejével képesek megújítani a nemzetet.
máj. 18
6:44
Több mint 7 millió embert egyetlen lépés választ el az éhhaláltól (ATV)
Jemenben több mint 7,6 millió ember szorul segítségre, mert élelmiszerellátásuk teljesen bizonytalan - közölte New Yorkban helyi idő szerint kedden John Ging, az ENSZ humanitárius koordinációért felelős irodájának igazgatója.
máj. 18
6:44
"Ez itt az én hazám..." - A Roma Ellenállás Napja (Alternatív Energia)
Budapesten tegnap kiállítás nyílt. Ezzel emlékeztek a Roma Ellenállás Napjára.
máj. 18
6:46
Csalfa vak remény... (Alternatív Energia)
...vagy csak iskola példa, hogyan kell egyetlen szóval tönkre vágni egy egyébként remek kis írást.
máj. 18
6:48
Kurd katonákat ápolnak a Honvédkórházban (Blikk)
Budapest - Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban - írja szerdai számában a Magyar Idők, amely szerint a pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.
máj. 18
6:48
Gátlástalanul? (Alternatív Energia)
A 2016. május 3-i Népszavában „Néző”’ cím alatt meglehetősen kemény szavakkal blogolt cikket találtam.
máj. 18
6:48
Változik a kiegészítő melléklet, az IFRS, a könyvvizsgálat (Adózóna)
Bővül a kiegészítő melléklet és a könyvvizsgálói jelentés tartalma, haladékot kapnak a pénzintézeteknek az IFRS-ekre, sok pontosítás, az idei módosítások gyakorlatban felmerült kérdéseinek rendezése: címszavakban így foglalható össze az adócsomag számviteli részének javasolt módosítása.
máj. 18
6:50
Jennifer Hayward: Esküvő a Rubin-tónál - 18. rész (Blikk)
Végre elérkezett: az évtized esküvője a Rubin-tónál! Ariana Westwood, a befolyásos Claire Westwood legidősebb lánya huszonnégy órán belül hozzámegy a prominens befektetési bankár Jackson O’Connellhez a család palotának is beillő nyaralójában. Egy különleges vendég érkeztével azonban a tökéletes esküvő tökéletes katasztrófává kezd válni. A násznép – a menyasszony húgától kezdve a koszorúslányon…
máj. 18
6:50
A nyugdíj jelenéről, jövőjéről (Alternatív Energia)
A nyugalom díja címmel olvastam egy cikket Simonovits Andrástól.
máj. 18
6:51
Az ISIS ellen harcoló kurd katonákat ápolnak a Honvédkórházban (Blikk)
Budapest - Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban - írja szerdai számában a Magyar Idők, amely szerint a pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.
máj. 18
6:52
Így talált rá a rendőrosztag Sinéad O'Connorra (Blikk)
Chicago - Egy hotelben találták meg eltűnése után a hét elején Sinéad O'Connor ír énekesnőt - közölte helyi idő szerint kedden a chicagói rendőrség.
máj. 18
6:52
Körmendieknek üzenem (Alternatív Energia)
Elképedve olvastam a híreket szülővárosomról, meg a menekültekkel kapcsolatban ott történt felbolydulásról.
máj. 18
6:54
Jó erőben az olaj (Portfolio)
Jó napja volt tegnap az olajnak, a jegyzések pedig ma is felfelé kapaszkodnak, igaz csak visszafogott tempóban, az amerikai könnyűolaj 48,5 dollárnál jár. A befektetők most a legfrissebb tartalék...
máj. 18
6:57
Teli hűtő mellett halt éhen a gyöngyösi kislány (444.hu)
A szülők ellen már 2013-ban kiskorú veszélyeztetése miatt folytattak eljárást, most is voltak intő jelek.
máj. 18
6:59
Vujity Tvrtko állítólag a közmédiához igazol (444.hu)
Legalábbis a Blikk úgy tudja, hogy a Duna tévén kaphat saját műsort főműsoridőben.
máj. 18
7:00
Egy hotelben találták meg Sinéad O'Connort (ATV)
Egy hotelben találták meg eltűnése után a hét elején Sinéad O'Connor ír énekesnőt - közölte helyi idő szerint kedden a chicagói rendőrség.
máj. 18
7:02
Rendszeresen ápolnak kurd harcosokat a Honvédkórházban (ATV)
Az Iszlám Állam elleni harcban megsebesült kurd harcosokat ápolnak a Honvédkórházban - írja szerdai számában a Magyar Idők, amely szerint a pesmergák magyarországi ellátására és rehabilitációjára a Magyar Honvédség és a kurdisztáni erők közötti együttműködés alapján van lehetőség.
máj. 18
7:03
Ábra - Hányan halnak meg közúti balesetben? (ProfitLine)
A közúti közlekedési balesetek során meghalt személyek száma Magyarországon (2001-2015)
máj. 18
7:06
Felháborító! Kiss László bűntársa mindent tagad (Blikk)
Kiss László (75), volt úszószövetségi kapitány már nyilvánosan bocsánatot kért, a Takáts Zsuzsannát megerőszakoló két másik férfi, Lantos László és Várszegi Lajos azonban a továbbiakban sem szólal meg.
máj. 18
7:12
Nem értékeljük az uniós előnyöket (Metropol)
Magyarország esetében a legnagyobb a szakadék aközött, hogy mennyit profitál az ország az uniós tagságból, és hogyan ítélik meg az emberek az Európai Uniót.
máj. 18
7:15
Egy hotelben találták meg Sinéad O'Connort (Metropol)
Hétfő este a közösségi oldalán olyan üzenet jelent meg, melyben a művész az elmúlt években őt ért érzelmi megrázkódtatásokról írt.
máj. 18
7:17
Jennifer Lawrence – Levegőbe emelve fojtogatták (Metropol)
Holnaptól játsszák a magyar mozik az X-Men: Apokalipszist, amelyben a mutánsok csapata egy ősi, rendkívüli erejű lénnyel harcol.
máj. 18
7:24
Bóvliban maradhat a magyar gazdaság (Blikk)
Budapest – Bár tavaly novemberben még úgy látta a Fitch Ratings, hogy Magyarországnak esélye van arra, hogy kikerüljön a befektetésre nem ajánlott, azaz a bóvli kategóriából, azóta ez az esély elúszni látszik a Világgazdaság cikke szerint, amely szerint a többi nagy hitelminősítő sem fog minket feljebb sorolni a közeljövőben.
máj. 18
7:24
Rettegünk, mégis halogatjuk a megtakarítást a nyugdíjas évekre (HR Portál)
Bár különböző adókedvezmények is támogatják a nyugdíjcélú megtakarításokat, ezzel is ösztönözve az öngondoskodásra. Mégis csak az emberek ötöde rendelkezik ilyen jellegű előtakarékossággal, írja az én pénzem.hu.
máj. 18
7:26
Kulka János visszavonul a színészettől? (Blikk)
Budapest - Teljes felépülése után felhagyna a színészettel, és minden idejét énekesi karrierjébe ölné Kulka János.
máj. 18
7:26
Lakhatással toboroz a McDonald's (HR Portál)
Azoknak a leendő munkatársaknak kínál ingyenes lakhatást az étteremlánc, akik akár költözni is hajlandók a munkáért, derül ki a cég közleményéből. Így próbálják kezelni a munkaerőhiányt, főleg Budapesten és Nyugat-Magyarországon.
máj. 18
7:28
Szép kis kezelés! Halála előtt meglopta a Maffiózók sztárját a saját ápolója? (Blikk)
Bíróság elé kerülhet James Gandolfini (51) ápolója, aki a vád szerint ellopta a haldokló sztár óráját halála előtt.
máj. 18
7:28
Nem úszhatják meg az iskolák az államosítást (HR Portál)
Államosítják az összes iskolát, az állam lesz a fenntartó és a működtető is, valamit megmarad a Klik is, Klebersberg Központ néven.
máj. 18
7:30
A hangsebesség átlépése volt az álma (Metropol)
Ma van 63 esztendeje annak, hogy Jacqueline Cochran egy kanadai F–86-os vadászgéppel a világon első nőként átlépte a hanghatárt.
máj. 18
7:30
A Manchester United győzelmével zárult a szezon (Metropol)
A Vörös Ördögök sikerükkel ötödik helyen zártak, így a következő szezonban az Európa Liga főtábláján szerepelhetnek.
máj. 18
7:30
Gregor Bernadettért aggódnak a barátok, a színésznő nagyon lefogyott (Blikk)
Budapest - Kicsit túlzásba vitte a karcsúsodást Gregor Bernadett, már a színésznő barátainak is feltűnt, hogy az utóbbi időben mennyire lefogyott.
máj. 18
7:30
Már megint legyőzték Clintont (Portfolio)
Szoros győzelmet aratott a kedden tartott demokrata párti előválasztáson Hillary Clinton volt külügyminiszter Kentucky államban, Oregonban viszont - szintén szoros küzdelemben - kikapott. A CNN...
máj. 18
7:30
Emberek, ne nyeljétek le a mobiltelefonotokat (444.hu)
Egy írországi eset leírásából világosan kiderül, hogy az orvosi eszközgyártók valamiért nem gondoltak rá, hogy mobiltelefon műtétmentes eltávolítására alkalmas eszközöket gyártsanak.
máj. 18
7:30
III. Vezetői Best Practice Fórum - Kvalikon 2016.06.15. (HR Portál)
2016. június 15-én VEZETŐI BEST PRACTICE FÓRUMOT rendezünk, ahol kiváló előadók segítségével aktív kerekasztal beszélgetések és műhelymunka során olyan aktuális problémák kerülnek fókuszba, mint az Emberközpontú vezetés, a Stresszkezelés és a Worklife Balance.
máj. 18
7:32
Piaci sokkra készülnek a profik (Portfolio)
Egy "nyári sokkra" készülnek már a profi befektetők, a legnagyobb félelemnek a Brexitet, Kína csődjét, valamint a vezető jegybankok laza monetáris politikájának esetleges kudarcát tartják - derül ki...
máj. 18
7:32
Independent Risk Approval Officer & Portfolio Manager (HR Portál)
Ez a munkakör egy kereskedelmi banki munkakörcsaládhoz tartozik, azon belül is a kockázatelemzéssel foglalkozik.

Keresés