Apró lépések sorozata – csak erre van szükségünk, és szinte bármit elérhetünk. Ha úgy érezzük, hogy valami elérhetetlen, túl nagy falat, csak egy lépést kell tennünk felé. Csak erre az egy lépésre kell koncentrálnunk. Majd a következőre, és így tovább.
A kéthektáros parkban 30 dinoszaurusz látható, köztük a 23 méter hosszú Diplodocust vagy a több mint 4 méter magas Tyrannosaurus Rexet, amelyekről a tudnivalókat a mellettük kihelyezett tájékoztató tábla tartalmazza.
Redruth, Anglia - Holtan találták egy 16 éves lányt az iskolájában, ahol korábban rasszizmusról panaszkodott. Édesapja sokkos állapotban van, a lány szerettei gyászolnak.
Először fordul elő az Egyesült Államok történetében, hogy homoszexualitását nyíltan vállaló férfit neveztek ki a védelmi minisztériumban államtitkárnak - a szenátusi voksolást egyes amerikai sajtóorgánumok egyenesen történelminek nevezik.
A rendőrség szerint öt túszt már elengedett a támadó és már csak egyetlen alkalmazottat tart fogva a Moszkva keleti felében található bankfiókban. A fegyveres előbb pénzt követelt, de pánikba eshetett miután a személyzet megnyomta pánikgombot, eltorlaszolta a bejáratot és túszul ejtette az ott lévőket.
Bázel – Még el sem kezdődött a labdarúgó-Európa-liga döntője, máris elkezdték kóstolgatni egymást a két együttes szurkolói, ami később verekedésbe torkollott.
Frankfurt – Oszlásnak indult emberi testrészeket talált a lánya a két éve elhunyt férfi garázsában, és a rendőrök mostanra göngyölítették fel a borzalmakat.
Polt Péter: a jogi határzár nehéz feladat elé állította a jogalkalmazókat A jogi határzár a körülmények által kikényszerített jogszabályváltozás, amely miatt új bűncselekményeket kellett kezelni
Magyarország — Készpénzben kaphatják sokan jövőre a béren kívüli juttatások, azaz a cafeteria egy részét, az arány nagyjából 50 százalék lehet. A változtatásnak még a szakemberek sem látják pontosan az értelmét, annyi azonban világos, hogy a közszférában dolgozók búcsút inthetnek jó pár olyan juttatásnak, amelyek közül eddig szabadon válogathattak.
Két új helyszínnel bővülhet a nemzeti emlékhelyek köre: a nagycenki Széchenyi-kastélyegyüttessel, valamint a szigetvári várral a kulturális örökség védelméről szóló jogszabály változtatása által
Őrizetbe vette a lengyel nemzetbiztonsági hivatal (ABW) Mateusz Piskorskit, a tavaly alapított Zmiana (Változás) nevű Putyin-barát törpepárt vezetőjét - közölte szerdán a TVN24 lengyel hírtelevízió, amely az ügyet a Kína és Oroszország javára folytatott kémkedéssel hozta kapcsolatba
Frankfurt – Oszlásnak indult emberi testrészeket talált a lánya a két éve elhunyt férfi garázsában, és a rendőrök mostanra göngyölítették fel a borzalmakat.
Rengeteget hallunk róla, de mégsem tudjuk, hogy pontosan mit is takar az a rövid szó, hogy STROKE (vagy szélütés). Sajnos napjainkban egyre több embert érint ez az agyi érkatasztrófa, aminek ha nem ismerjük fel időben a jeleit, könnyen halálos kimenetelű is lehet. A rizikófaktorok kizárásával azonban akár 80 százalékkal csökkenthető lenne a stroke kialakulásának a kockázata. Május a Stroke…
A szerdai Magyar Közlöny szerint az Országvédelmi Alapból 2,7 milliárdot csoportosít át a kormány. A legnagyobb összeget, 1,7 milliárdot a a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékéve programjainak támogatására adják. De több mint 300 forint megy a versenysportoknak és 200 millió jut a 2019-es, budapesti Maccabi Európa Játékok megrendezésére is. (MTI)
Még a Fed áprilisi kamatdöntő üléséről kiadott jegyzőkönyv előtt 200 NYSE-részvényt kellett felfüggeszteni technikai problémák miatt, aztán este 8 óra után a Fed felőli üzenetek okoztak ijedtséget a...
Cseh László 200 méter pillangón, Hosszú Katinka pedig 200 méter vegyesen a legjobb idővel jutott be a csütörtöki döntőbe a londoni úszó Európa-bajnokságon, a szerdai finálékban szereplő magyarok közül Gyurta Gergely 1500 méter 4., Verrasztó Evelyn 100 méter gyorson 8. helyen végzett.
A pekingi kormány tervei szerint az évtized végén Kínában több mint 500 olyan repülőtér lesz, amely nem a menetrend szerinti járatokat szolgálja ki, hanem például magánrepülőket, üzleti célra vagy vészhelyzetben használatos kisrepülőgépeket fogad.
Uniós forrásokból 2020-ig 465 milliárd forint jut útfelújításra és -építésre, de a hazai költségvetésből ennél nagyobb összeg, 750 milliárd forint áll rendelkezésre erre a célra, ebből jövőre 286...
Ifjúsági szervezetek vitatkoztak a trianoni békediktátumhoz vezető okokról és a szerződés hatásairól a Magyar Liberális Párt ifjúsági szervezete, a Liberális Fiatalok Társasága által kezdeményezett beszélgetésen, szerda este Budapesten
A második számú európai kupát, az Európa Liga trófeáját ezúttal is a spanyol Sevilla labdarúgói emelhették a magasba, miután a bázeli döntőben 3-1-re nyertek az angol klub ellen úgy, hogy a szünetben még egygólos hátrányban voltak
Meghaladja a 10 milliárd dollárt az a vagyontömeg, amelyet Donald Trump bevallott a hivatalos anyagban, amelyet most kellett leadnia a szövetségi választási bizottságnak - jelezte büszkén a...
Bár Matolcsy György jegybankelnök egy minapi újságinterjúban és a parlamentben is cáfolta, illetve blöffnek nevezte, hogy unokatestvére érdekeltségében állna a jegybanki alapítványok által "kitömött"...
A spanyol csapat a bázeli döntőben 3-1-re verte a Liverpool csapatát úgy, hogy az első félidő végén még az angol gárda vezetett. A Sevilla zsinórban harmadszorra nyeri meg az EL-t.
Csökkent Magyarországon a fogyasztói bizalmi index az első negyedévben a tavalyi negyedik negyedévhez viszonyítva, az elmúlt év első negyedévéhez képest viszont emelkedett - derült ki a Nielsen piackutató vállalat globális kutatásából.
A tűzoltás a legmagasabb riasztási fokozatban zajlik, személyi sérülés nem történt, közölte az MTI-vel a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A tűz okát egyelőre nem ismerik, jelenleg hidrogén ég. A lángok egy ammóniatartályt is veszélyeztetnek. A mobil labor mérései szerint jelenleg nincs a levegőben veszélyes anyag.